Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Gyáni Gábor: A budapesti házicseléd-munkapiac működési mechanizmusai (1890-1941) 404
GYAni gäbor 405 munka másik jellegzetessége: átmenetisége. Házicselédnek és főként vidékről a fővárosba ritkán szegődtek szándékoltan hosszú időre, tartós céllal, ellenben gyakorta pusztán szezonálisan, s legföljebb egy-két évnyi időtartamra szólt a városi cselédszolgálat. A gyakorta idénymunka szerepét játszó városi házicselédkedés és a réteg alapvetően rrúgráns természete együttesen teremti meg az előfeltételeket a munkaerő szakadatlan fluktuációjához, és idézi elő a munkapiac sokat kárhoztatott képlékenységét. A házicselédek, a mondottakon túl is igen gyakran változtatták munkahelyüket, és úgyszólván állandóan útban voltak a főváros cselédes háztartásai között. A réteg jellemző munkahelyi instabilitására adaszerű bizonyítékokkal is szolgálhatunk. Az 1927-es átfogó, előbb is idézett budapesti cselédstatisztikai felvétel tanulsága szerint a réteg fele része hat hónapja vagy annál kevesebb idő óta állt alkalmazásban, kétharmada pedig maximum egy évig terjedő cselédi munkaviszonyt mutatott fel egyazon háztartásban. Az utolsó három évben elfoglalt szolgálati helyek szerinti kimutatásból viszont az tűnik ki, hogy az egy adott munkaadónál kitöltött, rendszerint néhány hónapos alkalmaztatást ritkán követte újabb munkahely, a munkavállaló néhányszori munkahelyváltoztatás után többnyire kivált a rétegből. 1924 és 1927 között a réteg kevesebb mint a harmada egyetlen helyen szolgált, további egynegyede két és egyötöde pedig három alkalommal cserélt ez időben munkahelyet. Egy szó mint száz, a házicselédség túlnyomó hányada, közelebbről a háromnegyede mögött legföljebb három munkahely állott. Mindebből világosan kitetszik, hogy a női házicselédek személyi állománya viszonylag igen rövid idő leforgása alatt is jelentősen kicserélődött, a kilépők helyére rendszerint azok léptek, akik elsőként próbálták meg a fővárosi szolgálatot. A cseléd munkaerőnek ez a szakadatlan ki-beáramlása és a munkahelyek közötti vándorútja, kétségkívül majd mindenkor akut problémaként vetette föl a piac keresleti és kínálati oldalainak a pillanatnyi megfeleltetését. Gondot okozott ez a munkaadóknak éppúgy, mint a potenciális vagy bizonyos ideje már itt szolgáló munkavállalóknak. A munkavállalók oldaláról nézve ez úgy jelentkezett, mint az időleges munkanélküliség leküzdhetetlensége és egy számottevő tartaléksereg folytonos jelenléte. Sajnos, pontosan nem számszerűsíthető e tartaléksereg bármikori nagyságrendje, hiszen erről korabeli kimutatásokkal nem rendelkezünk. Pontosabban, ami kimutatás készült, a két világháború közötti évekből találunk erre példát, az pusztán a keresztényszocialista szakszervezet kötelékébe tartozó cselédekre vonatkozik, s nem a munkanélküli cselédek teljességére. A becsléseknek is eleve határt szab, hogy az elbocsátott vagy önszántából munkahelyet változtató házicseléd nem feltétlenül vált egyúttal munkanélkülivé is, azaz a cseléd-munkanélküliség maga is viszonylag nehezebben megragadható jelenség. Tudjuk ugyanis, hogy az adott szolgálati helyüket elhagyó cselédek többsége visszatért szülő- vagy lakhelyére, tehát eltűnt a város cseléd-munkapiacáról. Ezért is nehéz megítélni, hogy mennyire valós pl. az az 1880-as évek elejéről származó becslés, amely szerint: „Budapest fővárosában statisztikai adatok szerint 36 000 cseléd van, ezeknek körülbelül egynegyede, vagyis 9000 szolgálatnélküli. . ”2 Egyéb támpont hiányában érjük be ennyivel. Mindamellett okkal feltételezhetjük, hogy az időszaki munkanélküliség zömmel az első fővárosi alkalmaztatásuk előtt álló cselédeket sújtotta, s kevésbé azokat, akik háta mögött Budapest Főváros Levéltára (BFL) IV. 1407 b. 2930/1883 — IX.
