Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Gyáni Gábor: A budapesti házicseléd-munkapiac működési mechanizmusai (1890-1941) 404
406 A BUDAPESTI HÂZICSELÉD MUNKAPIAC 1890-1941 KÖZÖTT már folyamatos vagy többszöri cselédszolgálat bizonyítható. Hiszen ez utóbbiak nagyobb része véglegesen hátat fordított a fővárosi cselédsornak. Bármiként lett légyen, tény hogy a házicseléd-munkapiacot mindenkor a bevándorlás mozgatta, és a rá olyannyira jellemző dinamizmus szintúgy a kimeríthetetlennek tűnő vidéki munkaerőtartalékok szakadatlan feláramlásából táplálkozott. Ennek jelzésére elég pusztán egy pillantást vetni az évente újonnan kiállított cselédkönyvek számszerű alakulására. Az 1890-es években pl., amikor a réteg abszolút száma 40 000 körül mozgott, évi átlagban 11 000-15 000 új cselédkönyvet állítottak ki a hatóságok, ennyire rúgott a friss cseléd bevándorlók évi száma. A beözönlés századunk elején kissé ugyan mérséklődött, ennek ellenére 1905 és 1908 között az átlagosan évi 7500 új munkavállaló még mindig a kínálat kiapadhatatlan forrásaira vet fényt. A húszas évek második felében mit sem vesztett erejéből a házicselédek fővárosi gravitációja, évente átlagosan 8000-10 000 új munkavállalóval bővült a munkapiac kínálati oldala.3 A réteg röviden bemutatott szembetűnő földrajzi és személyi mozgékonysága, nem szűnő hullámzása a házicseléd-intézmény társadalmi funkciójából közvetlenül adódott. Nevezetesen abból, hogy a városi cselédsor, az ipari forradalommal kezdetét vevő társadalmi modernizáció során a nők nagy tömegei számára egy meghatározott életciklust volt hivatva kitölteni, érvényessége jobbadán erre az időre szólott. Ezen életciklus a családi közösségből történő, általában a 15. és a 20. életév közötti kiválással indult, és rendszerint a 20. és a 30. életév határain belül realizálódó féqhezmenetellel zárult. Ebben az életszakaszban a cselédként eltöltött átmeneti évek két szempontból is múlhatatlanul fontos, mondhatnánk alapozó jellegű stratégiai célnak rendelődtek alá: a jövőben esedékes házasság anyagi és szerepszerű előkészítésének. A cselédkedés ugyanis közvetlenül a stafirung kiállításához szükséges pénzösszeg előteremtését célozta, de áttételesen a nők későbbi feleség-anya-háziasszony szerepeire is szocializálta, társadalmilag felkészítette a cselédsort megjárok tíz- és százezreit.4 A munkapiac eredendő instabilitása és páratlan dinamizmusa végső soron tehát magának a házicseléd-intézménynek a belső lényegéből fakadt, a cseléddé válás, a cselédi szerep társadalmi értelmében gyökerezett. A munkaerőkínálat és -kereslet egyensúlyi labilitása, a munkaadók szempontjából ugyanakkor az ún. cselédmizéria állandóan napirenden lévő kérdéseként jelentkezett. A munkaerő iránt széles körű keresletet támasztó társadalmi rétegek körében a munkapiacon uralkodó állapotok rendszerint valaminő rendellenesség benyomását keltették, mellyel szemben közülük számosán a hatósági kényszerrendszabályozás szükségességére apelláltak. Nem is teljesen eredménytelenül. A munkapiac problémáiból kinövő „cselédkérdés” horderejének társadalmi hátteréhez röviden vázolnunk kell a cselédtartás történeti jelenségét is. A városi cselédség intézményének igazán tömegessé válása szorosan a polgári átalakuláshoz kötött történelmi fejlemény, amely közvetlenül a polgári középosztály közegében, az ahhoz kapcsolódó sajátos életforma integráns részeként tagozódott a társadalom 3Molnár Lajos: A cselédügy és a helyközvetítői intézmény rendezéséről. Bp.. 1892. 19.; Fővárosi Közlöny, 1911. 5. sz. I. sz. Melléklet; Budapest Székefőváros Statisztikai Évkönyve (Bp. Szfv.St. Évkve), 1929.178. *Gyáni Gábor: „Menek Pestre cselédnek" (A budapesti női házicselédek az 1920-as években). Valóság, 1979. 11. sz.
