Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Gyáni Gábor: A budapesti házicseléd-munkapiac működési mechanizmusai (1890-1941) 404
Gyáni Gábor A BUDAPESTI HÁZICSELÉD-MUNKAPIAC MŰKÖDÉSI MECHANIZMUSAI (1890-1941) A munkapiac alapvető dinamizmusa „A cseléd és gazda közötti viszony a két fél között közös megegyezéssel létrejött írás- vagy szóbeli szolgálati szerződésen alapul” — szól az 1876: XIII. te. első paragrafusa. Cselédmunkaviszonyt létesíteni, cselédet felfogadni látszatra szokványos jelenségei különös hangsúlyt nyertek a réteggel kapcsolatos korabeli közvéleményben. A figyelem előterébe azonban korántsem a szerződés módja, a munkavállaló és a munkaadó között általában szóbeli és legföljebb elvétve írásbeli formát öltő munkajogi aktus társadalmi tartalma került. Annak társadalmilag legitim voltát a közvélemény legszélesebb körei egyöntetűen elismerték. Legföljebb egyes polgári liberális, jobbadán radikális, vagy a munkásmozgalomhoz kötődő baloldali értelmiségi és politikai körök részéről hangzott el időnként olyan kritikai állásfoglalás, amely a házicselédek munkajogi szerződésben rögzített társadalmi állapotát feudális anakronizmusnak minősítette, melynek felszámolását jogkiterjesztés útján látta keresztülvihetőnek. A polgári közvélemény hangadó köreit és természetesen a kérdésben közvetlenül érdekelt hatósági szerveket a legkevésbé sem foglalkoztatták ilyen gondok, számukra a házicselédség adott jogi—társadalmi viszonyai már pusztán létezésüknél fogva is reflektálatlan természetességgel képezték az alapjában polgári elvekre épülő társadalom intézményeinek egyikét. A részükről oly gyakran és vissza-visszatérően megfigyelhető érdeklődés elsőrendűen a cselédpiac belső problémáinak szólt, közvetlenül az ott uralkodó állapotok és e piac működésének az egyes mechanizmusai körül folyt a legtöbb vita. A probléma tulajdonképpeni magva a cseléd-munkapiac túlzott dinamizmusában rejlett. E fokozott dinamizmus, vagy inkább instabilitás okait kutatva végső soron a réteg társadalmilag meghatározó néhány alapvonásához jutunk vissza. Ismeretes: a városi házicselédség úgyszólván megkülönböztető jegyének számított, hogy elenyésző kivételtől eltekintve kizárólag a folytonos bevándorlókból rekrutálódott. Egyetlen adatot idézve csupán: a húszas évek második felében a budapesti női házicselédek, akikről tanulmányunkban mindvégig szó lesz, 96—98%-a állt bevándorló elemekből.1 A jelzett arány a korábbi évtizedekben, vagy az ezt követő években sem igen tért el ettől. A réteg mégoly meghatározóan migráns beállítottságából sem következne szükségszerűen egy ilyen mértékig instabil munkapiac, ha mindehhez nem társulna a házicseléd-1 Illyefalvi I. Lajos: A munkások szociális és gazdasági viszonyai Budapesten. Bp., 1930. 663. skk.
