Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Ágh Attila: "Középkori elmaradottság" és "modern alulfejlettség" 3
30 ÁGH ATTILA a rekonkvisztára volt építve, a feudalizmus mint politikai forma, gyenge volt,”6 6 hallgatólagosan feltételezi, hogy a központosított, „erős” állam már nem feudális, vagyis a központosítás túlvisz a feudalizmuson, amely mint alárendelt, „vidéki” jelenség továbbra is fennmarad. A könyv elején tehát hallgatólagos feltételezésként Spanyolországban és Portugáliában megtörténik a kapitalizmusra való átmenet az erős állam, az abszolút monarchia kialakulásával, s ez a feltevés számára elég erős alapnak látszik ahhoz, hogy viselje a kapitalizmus világméretű elterjesztésének terhét. Ahogy azonban közeledünk a hosszú 16. század végéhez, úgy tolódik mindjobban a háttérbe a fenti feltételezés, mivel az így indukált világkapitalizmus és az ibériai államokkal konfrontált valóban kapitalizálódó országok — Anglia és Hollandia — fejlődése már átveszi a tartóoszlop szerepét a világkapitalizmus létének bizonyításában. Mihelyt elvégezték a világkapitalizmus megalapozását, Spanyolország és Portugália - a közvetett, rejtett elemzés síkján, tehát továbbra is a hallgatólagos feltételezések szintjén — visszaminősülhetnek feudális államoknak. Angliával és Hollandiával, mint „gyenge’ államokkal szembeállítva, az ibériai abszolutizmus mindinkább magatehetetlen feudális bürokráciaként kerül bemutatásra. Az alapfogalmak maguk is meginognak, a kiindulópont egyrészt az a kimondott feltevés volt, hogy a centrum erős államokat hoz létre, s most kiderül, hogy valójában gyenge államai a legéletképesebbek, s a szerző tetszés szerint használja a koncepciója védelmében az erős és a gyenge államok fölénye melletti érveket. Másrészt ugyancsak kimondott feltevésként megfogalmazódik a kiindulópontban a világbirodalom-világgazdaság szembeállítása, de mindjobban kiderül, hogy az ibériai monarchiák voltaképp nem világgazdaságot, hanem világbirodalmat hoztak létre, s a világgazdaság voltaképp nem sikerükből, hanem bukásukból született meg. Ha szemügyre vesszük az I. fejezet elvont meghatározásait a világbirodalomról és világgazdaságról, a könyv elején az ázsiai világbirodalom olyan szembeállítását találjuk a kialakuló európai (ibériai) világgazdasággal, amelyet a könyv végén megkérdőjelez majd az ibériai világbirodalom szembeállítása az európai (angol-holland) világgazdasággal. Wallerstein így indítja könyve I. fejezetét: „A IS. század végén és a 16. század elején létrejött az európai világgazdaság... Ez olyan társadalmi rendszer volt, amely korábban nem létezett, s megkülönböztető jegye a modem világrendszer. Ez egy gazdasági, de nem politikai egység, nem úgy, mint a birodalmak, városállamok és nemzeti államok... Ez egy » világ-gazdaság *, mert az alapvető kapcsolatok a rendszer részei között gazdaságiak ... Egy birodalom viszont politikai egység... A birodalom politikai centralizációja egyszerre erő és gyengeség. Ereje abban rejlik, hogy a perifériáról a centrumba - az erőszak (sarc és adózás), valamint a kereskedelem monopolizált előnyei révén - biztosított a gazdasági áramlás. A gyengeség viszont abban rejlik, hogy a politikai struktúra által szükségessé vált bürokrácia elnyeli a haszon nagy részét... A politikai birodalmak a gazdasági uralom primitív eszközei.”6 7 Hát nem az ibériai világbirodalom pontos leírása ez az eredetileg az ázsiai birodalmak jellemzésére szánt fejtegetés? Amint látni fogjuk, maga Wallerstein fogja ezt a továbbiakban leginkább bizonyítani. A világbirodalom és világgazdaság szembeállítása feltételezi a gazdasági és politikai viszonyok szétválaszthatóságát. A világgazdaság túlnyúlik a politikai egységeken, úgy egyesít különböző politikai egységeket, hogy egyúttal nem vonja őket azonos politikai “Uo. 166. <7Uo. 15.
