Századok – 1983

TANULMÁNYOK - Ágh Attila: "Középkori elmaradottság" és "modern alulfejlettség" 3

„KÖZÉPKORI ELMARADOTTSÁG” ÉS „MODERN ALULFEJLETTSÉG’27

intemalista vonalat követő Hobsbawmnak ez a tézise valamennyi extemalista koncepció szerves részévé vált, Franknál és Wallersteinnél egyaránt felbukkan, ami egyértelműen arra utal, hogy a hatvanas években, a modem imperializmus gyarmati rendszere általános válságának időszakában, gyökeresen új evidenciák fogalmazódtak meg a történettudományban is.

A 16. századi világkapitalizmus tézisét először és mindmáig a legélesebben A. G. Frank fogalmazta meg, mint az egyetlen, egységes és homogén világkapitalizmus kialakulását a felfedezések következtében. Frankot tulajdonképpen nem a centrum fejlődésének mikéntje, a feudalizmusról a kapitalizmusra való átmenetének jellemzése vagy datálása, hanem a periféria fejlődése, annak sajátos termelési módja érdekli. A világrendszert — legalábbis a hetvenes évek végéig - kizárólag a periféria oldaláról veszi szemügyre, s az extemalizmus szellemében magyarázza, tehát az erőszakosan bevitt termelési móddal és a további „alulfejlődést” újratermelő értéktöbblet-transzferrel. A világkapitalizmus tézisének megfelelően tagadnia kell nemcsak azt, hogy „a latin-amerikai latifundiumok és agrárintézmények történelmi gyökerei és társadalmi-gazdasági okai a feudális intézmények Európából való átvitelében találhatók meg”,58 hanem azt is, hogy a 16. századi Európában feudalizmus volt. Az a sajátos ellentmondás azonban végigkíséri a munkásságát, hogy minden energiáját abba fekteti, hogy a világrendszer mint világkereskedelem és a világkereskedelembe bekapcsolódó gyarmati exportgazdaságok kapitalista jellegét dokumentálja, s már sokkal kevésbé evidens nála Nyugat-Európa — különösen Spanyolország és Portugália — kapitalista fejlődése.

Frank munkássága - amit itt csak érinteni kívánunks 9 — komoly fordulatot hozott a harmadik világ irodalmában, és kezdeményező jellegű volt a latin-amerikai iskola egész fejlődésében. Szembetűnő nála a továbblépés Sweezyvel szemben, Franknál a világkereskedelem már nem annyira Nyugat-Európát alakítja át csupán — vagy elsősorban —, hanem az egész világot, s főként a perifériát: a feudalizmus 14-15. századi válságából csak egyetlen kiút van, a helyi feudalizmusoknak világkapitalizmussá való kiteijedése az egyes országoknak a világkereskedelemben és világpiacba való integrációja révén. Ha Rosa Luxemburg úgy vélte, hogy a kapitalizmus nem állhat fenn a harmadik országok piacai nélkül, akkor késői tanítványa, Frank szerint már létre sem jöhet nélkülük; viszont a világkereskedelem genezise egyben szükségszerűen a (világ)kapitalizmusé is. Frank a koncepcióját a latin-amerikai országok fejlődésén fejtette ki, s a feudalizmus tagadása nála végső soron politikai pozíciójából, a nemzeti burzsoázia progresszív szerepének elutasításából származott, amelyhez képest persze meglepő fordulat, hogy Allende tanácsadói között találjuk Chilében. Többször újrafogalmazott koncepcióját a hetvenes évek

tikáját általában is vizsgálja, sajátosan azonban az ipari forradalom történetében. Az ipari forradalom története kapcsán a belső fejlődés és a világfejlődés példamutató szintézisét adja, s kitekint az alutfejlődés egész kérdéskörére, (Vö. Industry and Empire, The Pelican Economic History of Britain, vol. 3, 1968, 48-49. stb.), akárcsak Ch. Hill a fenti sorozat 2. köteteként megjelent Reformation to Industrial Revolution (1967) c. munkája. Ezek a korszakok azonban már nem tartoznak vizsgálatunk körébe, így csak utalni kívánunk ezekre a művekre.

58/. D. Cockroft, A. G. Frank, D. Johnson: Dependence and Underdevelopment, Anchor Books, New York, 1972 14-15., vö. még A. G. Frank: Lumpenbourgeosie-Lumpendevelopment Monthly Review Press, New York and London, 1974 17. stb.

s*Vö. 1. lábjegyzet.