Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Ágh Attila: "Középkori elmaradottság" és "modern alulfejlettség" 3
mikéntjének kérdése Nyugat-Európában, hanem olyan folyamatként vizsgálták, amely az „európai világgazdaság” kialakulására vezetett, és az egész világot centrumra és perifériára szabdalta fel. A társadalmi formációk fejlődése Európában a 15—16. században, a világkereskedelem kialakulásának időszakában, abból a szempontból vált alapvető fontosságúvá, hogy az európai expanzió milyen társadalmi formációkat „exportált” vagy alakított ki a világban. Az alapkérdés tehát nem úgy vetődött fel, hogy feudalizmus volt-e, vagy kapitalizmus, s mikor és hol zajlott le az átmenet, hanem, hogy világfeudalizmust, vagy világkapitalizmust teremtett-e Spanyolország és Portugália. Míg Sweezy számára az volt a probléma, hogy a világkereskedelem mint külső tényező hogyan formálta át Nyugat-Európát, s alakította át kapitalizmussá az említett automatizmus szerint, addig a latin-amerikai iskola és az externalista vonal más képviselői számára az vált központi kérdéssé, hogy a világkereskedelem kialakulásával hogyan vált a világ egycsapásra kapitalistává. Feltételezésük szerint ugyanis a világkereskedelem eleve azonos a világkapitalizmussal, a világfeudalizmus perspektívája számukra csak bírálni való ellenpontként szolgált. A világkereskedelem olyan volt, mint a legendás Midász király az arannyal, bármihez nyúlt hozzá, az nyomban kapitalistává változott, már tudniillik eleve attól, hogy része lett a világrendszernek mint világkapitalizmusnak. Rendkívül jellegzetes, hogy a 15-16. századot nemcsak a világkapitalizmus kialakulása korának tekintik, hanem mondhatni inkább a világimperializmus korszakának, ugyanis a 19—20. századi imperializmus, gazdaság (kereskedelem) és politika (hódítás és erőszak) közvetlen egysége nézőpontjából tekintenek vissza rá. Azonban bármennyire is hangsúlyozzák a politikai szempontok jelentőségét - a nincsenek nemzetek, csak (világméretű) osztályok szempont jegyében -, elméletük középpontjában a kereskedelem áll. A kapitalizmus számukra is azonos az áru- és pénzgazdálkodással, így az exportra termelő nagygazdaságok megléte Kelet-Európábán vagy Latin-Amerikában kapitalista jellegük kétségtelen bizonyítékaként szolgál. A világkapitalizmus elméletének externalista vonala a hatvanas években indult, de a hetvenes évekre még jobban felerősödött, és irányzatokra bomlott. Fejlődésük jól nyomon követhető Barantól és Sweezy tői Frankon át Wallersteinig, vagy éppen A. Emmanuelig és S. Aminig.ss Ám a változás igazi jelentősége abban mutatkozik meg, hogy az angol marxista történetírásban is végbement egy átértékelődés. Hobsbawmnak a hatvanas években írott munkái kapcsolódnak ugyan Dobb vonalához, de az európai feudalizmus válságának témáját már nem lehetett megírni a világrendszerre való kitekintés nélkül. A feudalizmus általános válságának és a harmadik világ termelési módjának kérdése tehát közvetlen közelségbe került. Hobsbawm megadja a vita két szakasza közötti átmenetet azzal, hogy a centrum, a nyugat-európai feudalizmus és kapitalizmus fejlődését vizsgálja, de most már a világgazdaság egészére vonatkoztatva. Hobsbawm a Dobb- Sweezy vitához való hozzászólásában (1962) a feudalizmusról a kapitalizmusra való átmenetet nem egyszeri, a világkereskedelem kialakulása által kiváltott áttörésnek, hanem olyan hosszadalmas és ellentmondásos folyamatnak tekinti, amely az egyenlőtlen fejlődés logikáját követi. Az átmenet mindegyik szakasza szerinte tartalmazott a kapitalizmus felé vezető mozzanatokat, s mindegyik szakaszban más-más terület került a fejlődés köz„KÖZÉPKORI ELMARADOTTSÁG” ÉS „MODERN ALULFEJ LETTS ÉG” 25 5 5 Ezt a fejlődésvonalat követi nyomon Brenner (1977) tanulmánya 33, 38. stb.
