Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Ágh Attila: "Középkori elmaradottság" és "modern alulfejlettség" 3
22 ÁGH ATTILA lépést is a kereskedelmi tőke ipari tőkének való alárendelésére is.”46 Ezt a harcot az egyszerű árutermelésnek a kapitalizmusra való átmenet időszakában progresszív erői és a konzervatív jellegű kereskedelmi tőke között Takahashi az egész átmeneti korszakban végigvezeti: „Nyugat-Európában, mind Angliában, mind pedig Franciaországban a forradalom bázisát a független parasztok és a kis- és középtermelők osztálya adta. A forradalom szívós harc volt a középosztály egy csoportja ... és az haute bourgeoisie-xak a feudális arisztokráciából, a kereskedelmi és pénzügyi monopolisták közül származó csoportja között.”47 Hilton — a vita legaktívabb résztvevőjeként — egy rövid hozzászólásában (1953) szintén bírálja Sweezyt, amiért a fejlődés hajtóerejét (prime mover) külső tényezőkben, a világkereskedelemben keresi, és hangsúlyozza, hogy „a földjáradékért való harc volt a feudális társadalom fő ellentmondása és mozgatóereje ... A földjáradékért való harc mindjobban élesedik és a 14. században eléri az általános felkelés akut fázisát”. Hilton tehát a földjáradékért való társadalmi-gazdasági harcból — igen erőteljesen kiemelve annak osztályharc jellegét - vezeti le a feudális fejlődés egész modelljét: „A gazdasági haladás — amely elválaszthatatlan volt a földjáradékért vívott korai harcoktól és a feudalizmus politikai stabilizációjától - a termelés bruttó társadalmi többlete, az önfenntartáson felüli többlet növekedéseként jelentkezett. Ez és nem a nemzetközi selyem- és fűszerkereskedelem úgynevezett újjászületése volt az árutermelés fejlődésének alapja. Ebben a még dominánsan naturálgazdálkodó periódusban mind nagyobb többlet áll rendelkezésre a cserére. A középkori piaci központok és városok fellendülése a 10. vagy 11. századtól kezdve elsősorban az egyszerű árutermelés terjeszkedésének következménye volt. A nemzetközi kereskedelem látványos fejlődése ... csak később, a termelőerőknek a mezőgazdaságban meginduló fejlődése után következik be, s a termelőerők fejlődésének folyamatát a földjáradékért vívott harc váltotta ki.”48 Hilton egy másik írásában (1952) a kapitalizmus jelentését, értelmezését vitatja a polgári történészeknél (Pirenne, Postán és mások), és kimutatja hibás értelmezésük hatását Sweezyre. Pirenne és még sokan mások a kapitalizmust visszaviszik már a korai középkorba, illetőleg kapitalistának nevezik a társadalom gazdasági életének azt a szféráját, amelyben a kereskedelmi tőke tevékenykedik (áru- és pénzgazdálkodás). Éppenséggel az áru- és pénzgazdálkodásnak a kapitalizmussal való azonosítása okozza a kapitalizmus túlságosan korai datálását és az átmenet leegyszerűsítését Hilton szerint Sweezynél: „Világos, hogy nem kevés zavar van a kapitalizmus korai formái tanulmányozásában. Ezért nem árt visszatekintenünk arra, hogyan értette Marx ezt a terminust... Érvelése szerint a kereskedelem... bármennyire is elterjedt, és a pénztőke felhalmozására vezetett, nem alakítja át automatikusan a feudális társadalmat... A tipikus középkori kapitalista a kereskedő volt, aki a profitját a gazdaságilag elmaradott és földrajzilag távol eső területekről való kereskedelemből szerezte. A profit vagy a kis mennyiségű és igen 46Uo. 88. 41 Uo. 94-95. Takahashi azt is hangsúlyozza, hogy M. Weber a puritanizmust a kiskapitalisták ideológiájának tartotta és ugyanilyen értelemben idézi Lefebvre álláspontját (aki egyébként a vita egyik, általunk külön nem elemzett, résztvevője volt) az egyszerű árutermelés jelentősége mellett az átmenetben (Uo. 95.) 4,Uo. 115-117.
