Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Kovács Endre: Korszakváltás. Tények és tanúk (Ism.: Szarka László) 245
TÖRTÉNETI IRODALOM 247 megállapította: a „cselekvő kommunistaság hiánya” mellett a Sarló szétszóródásának szervezési oka az volt, hogy „klikk-politikára váltottuk át egy harcban támadt s a harc új szakasza nélkül szükségképpen széthulló intellektüel gárda nemzeti politikáját”. Az egységfront kérdése körüli belső harcokban és a gazdasági válság éveiben súlyos megpróbáltatásokkal, belső vitákkal küzdő CSKP, főként annak szlovákiai regionális és konkrétan pozsonyi szervezetei, vezetése az egységfront kérdésben elfoglalt balos álláspont miatt szükségszerűen összeütközésbe került a munkájukat a pártban is az értelmiségi mozgalom által kidolgozott program jegyében folytatni kívánó sarlósokkal. Ugyanakkor a szabadkőműves páholyok további támogatását is elveszítette a mozgalom. A Sarló „korszerű következetességig eljutó nemzeti harcát” a harmincas évek mind sötétebb kilátásai és egyre nehezebb körülményei közt már csak a népfrontos összefogás kereteiben lehetett sikerre vinni. A mozgalom demokratikus, humanista és a népek barátságát ápoló programja a sarlósok egyéni munkavállalásában, permanens helytállásában valósult meg. A mozgalom széthullása után a szerző „polgári” pályafutása egy liptói dzsentricsaládban nevelősködéssel eltöltött év után újságírással folytatódott. Előbb a Nap című pozsonyi lapnál dolgozott, majd a sarlósok bekapcsolódása nyomán a kisebbségi haladás fontos fórumává vált pozsonyi Magyar Újságban jelentek meg tanulmányai. Ennek kapcsán az egyes lapok szerkesztőinek arcképét is megrajzolja, és számos adalékot szolgáltat a polgári újságírás kulisszatitkairól. Paál Ferenc „Reggel”-je, Antal Sándor „Nap”-ja, Dzurányi László és Győry Dezső „Magyar Újság”-ja mind-mind néhány rövid jellemző történet, portré révén válnak kor- s egyúttal hangulatidéző tényezőkké. A pozsonyi egyetem javarészt cseh tanárairól rajzolt jellemzések pedig a korabeli cseh tudományosság korszerűségének felvázolására adnak módot. Kovács Endre egyetemista korában kapcsolatba került a magyarországi irodalmi élettel is: Kassákon kívül Schöpflin Aladárral és Gál Istvánnal, akinek Apolló című kelet-európai figyelőjében rendszeresen jelentek meg tanulmányai. A harmincas évek közepétől a Prágai Magyar Hírlapban is megjelentek irodalmi, filozófiai írásai. Rendkívül érdekesek a szerzőnek az utóbbi hírlap szerkesztői, munkatársi gárdájáról adott tömör jellemzései. Olyan neves publicisták dolgoztak a budapesti kormány által támogatott ellenzéki lapnál, mint Gogolák Lajos, Borsody István, Darvas János és a lap politikai arculatát meghatározó beállítottságuk hangsúlyozásával mutat rá munkásságukra, mely a korabeli kisebbségi szellemi színvonal mércéjének bizonyult. A kisebbségi kérdés megoldatlanságának következményei a harmincas évek második felében az egész köztársaság közéletében éreztették hatásukat. A csehszlovák rádió magyar szerkesztőségében vállalt munka, majd a katonaságnál eltöltött egy esztendő számos személyes élményen keresztül világítja meg — a létében a német agresszió tervei által veszélyeztetett — Csehszlovákia egyre ziláltabb belső közállapotait. A csehszlovák politikai vezetés felkészületlenségét, a megoldatlan nemzetiségi kérdés következményeit, a város szlovák, német, magyar lakosságának hangulatát a szerző a német támadás híre nyomán elrendelt csehszlovákiai mozgósítás során szerzett tapasztalatai alapján érzékelteti. A masaryki „keleti-svájci” ábrándokat és a „mindent vissza” jelszó jegyében a realitásokkal nem számoló magyar irredenta álmait egyaránt szertefoszlató bécsi döntés nyomán a felszínen boldog békeidőknek tűnő korszakot a gyűlölködés és gyilok évei váltották fel. Az emlékirat a küzdelmes pozsonyi pályakezdés természet- és környezetrajzán keresztül érzékletes, arányaiban hiteles képet nyújt a csehszlovákiai magyarság első korszakáról, e korszak szellemi életének mindmáig feldolgozatlan sokszínűségéről. Legfőbb magyarázata ennek az lehet, hogy Kovács Endre pályakezdő próbálkozásai során közvetlenül is átélhette a pozsonyi átalakulásokat. „Nem tartoztam a hivatásos forradalmárok tiszteletre méltó gyér magyar csapatába, jobban vonzott a világ, amelyet még nem ismertem, nem akartam megállni, folytonos keresésben éltem” — úja magáról a szerző (326.), akinek polemikus, ironikus betétekkel fűszerezett visszaemlékezése tanulságos háttérrajzot kínál a korszak kisebbség- és kapcsolattörténeti feltárásához. Szarka László
