Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Kovács Endre: Korszakváltás. Tények és tanúk (Ism.: Szarka László) 245
246 TÖRTÉNETI IRODALOM kultúra hatásainak köszönhetően bontakozott ki e nemzedék kisebbségi eszmélésének, kisebbségi öntudatra ébredésének ellentmondásos és ellentéteket szülő folyamata. Kovács Endre elmélyült olvasmányélményei, az átmeneti évek képlékeny-kaotikus közállapotai, nem kevésbé pedig az intenzív külvárosi élményekkel szembesített iskolai tapasztalatok hatására korán elkötelezte magát a toliforgatói pálya mellett. Korai irodalmi próbálkozásainak, újságírói indulásának körülményeiről szólva az olvasó nem csupán a heterogén élményanyag szintetizálására törekvő, pályakezdő értelmiségi nehézségeiről kap érzékletes képet, hanem egyúttal betekintést nyer a pozsonyi polgári sajtó háromnyelvű, burjánzó beltenyészetébe is. Az irodalom vonzásába került fiatalember hamarosan megismerkedik az újságírás gyötrelmeivel, ugyanakkor ezekben az években találkozik írói példaképével, a magyar avantgarde érsekújvári születésű képviselőjével, Kassák Lajossal, valamint a Sarló szellemi atyjával, irányítójával és ideológusával (Kessler) Balogh Edgárral. Utóbbi rendezte 1929-ben a szlovenszkói fiatal magyar írók bemutatkozó irodalmi estjét, amelyen az egyetemes magyar tudományosság két másik sarlós kiválósága, Jócsik Lajos és Dobossy László társaságában Kovács Endre is szerepelt. (Megjegyezhetjük, hogy Balogh Edgár Hét próba című emlékirata mellett épp Jócsik és Dobossy visszaemlékezései foglalkoznak legbehatóbban a szóban forgó korszakkal, ületve magával a Sarlóval is.) Rendkívül tanulságos a történész és irodalomtörténész kommentárjaival kiegészülő okfejtés Kassák hatásáról a szerző irodalmi és eszmei fejlődésére. A Sarló egyik-másik tagjának eszmei fejlődését átmenetüeg meghatározó korabeli rappista, proletkultos szemlélet legmarkánsabb szlovákiai magyar képviselője, Fábry Zoltán - a magyar baloldal személyeskedő, frakciózó belvitái során kiközösített — Kassákot kíméletlen bírálattal Ulette. Ez a támadás sokat ártott a kisebbségi magyar progresszió egységének is, nem annyira a bírálat tényével, hanem hangnemének és szempontjainak huzamosabb érvényesülésével. A csehszlovákiai kisebbségi törvények értelmében az 1930. évi népszámlálás hivatalos adatai szerint 20% alá csökkent pozsonyi magyar népesség elveszítette kisebbségi státusát, s ez Pozsony arculatának fokozatos megváltozását eredményezte. A változások éveit a szerző az egyetemen élte át, ahol intenzív kapcsolatba került a cseh kultúrával. Kovács Endre „cseh útjának” irányát a cseh professzorok által a cseh múlt iránt felkeltett érdeklődése, illetve a hódítói allűröktől mentes cseh életvitel, az annak nyitottsága, demokratizmusa iránt táplált rokonszenv határozta meg. A harmincas évek azonban - a népszámlálást követően megváltozott erőviszonyoknak megfelelően — elsősorban a magyar elem fokozatos visszaszorulását, térvesztését eredményezték. Ennek ellenére a Szüllő Géza vezette Keresztényszocialista Párt és a Szent-Iványi József által irányított Magyar Nemzeti Párt továbbra is megszerezte a magyar szavazatok többségét, ugyanakkor a magyarlakta járásokban a Csehszlovák Kommunista Párt is mind arány- mind pedig abszolút számokban több szavazatot kapott, mint a legnagyobb szlovák ipari központokban. Nem utolsósorban azért, mert a CSKP a harmincas években a magyar kisebbség nemzeti követeléseit is következetesen támogatta. Az eltünedező magyar utcanevek, feliratok, családok felidézése mellett a pozsonyi kulturális közélet bemutatására is talál helyet az emlékíró. A kávéházi, szerkesztőségi művész- és diákvilágot felidéző lapok a könyv kétségkívül legélvezetesebb részletei közé tartoznak. Mi sem volt természetesebb, mipt hogy az állandóan tájékozódó fiatalember a pozsonyi óváros egyik klubjában összpontosuló Sarló tevékenységébe is bekapcsolódott, jóllehet sohasem tekintette magát vérbeli mozgalmi aktivistának. Az emlékirat erre vonatkozó fejezetei ennek megfelelően az egész mozgalmat helyezik mérlegre, vitába szállva a kétségkívül jelentős csoport tevékenységét valótlanul túlértékelő megállapításokkal. A vita a szerzőnek egy korábbi - a Sarló 1931. évi kongresszusát követő gyors széthullására vonatkozó — megállapítása körül bontakozott ki, amelyet emlékiratában annak idején Balogh Edgár elutasított. A Sarló egyaránt elhatárolta magát a kortársak többségének szemében árulással felérő kormánypárti aktivizmustól, illetve a nemzeti aprómunka iránt érzéketlen, spekulatív politikát folytató ellenzéktől. Az önismeret, a nemzeti jogok és a társadalmi egyenlőség jegyében zászlót bontó mozgalom néhány rendkívül sikeres akció, valamint a nagyszabású programot kidolgozó kongresszus után, a szűkülő politikai mozgástér körülményei között szinte törvényszerűen elvesztette önálló szervezeti létezésének, működésének feltételeit. A sarlósok eszmei fejlődését alapjában meghatározó, kétségkívül erőteljes balratolódás ugyanis rendkívül egyenetlen volt, és többek közt a már említett belső viták miatt nem válhatott általánossá. Amint azt Balogh Edgár „A harcban nincs megállás” című írásában a CSKP Fábry Zoltán által szerkesztett lapjában, Az Ut 1934/8. számában is
