Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Kirschner Béla: A KMP stratégiai irányvonalának alakulása (1919-1921) (Ism.: Pritz Pál) 242
TÖRTÉNETI IRODALOM 243 képzelték el a kommunista vezetők e kisgazda-forradalom tényleges mibenlétét. Ugyanis Kirschner Béla értelmezése szerint a kommunisták elgondolásában a kisgazda-forradalom nem hozná magával a kisgazda társadalom hatalomra jutását, hanem azonnal szocialista forradalomra kerülne sor. így — megítélésünk szerint - az újszerűén ható útkeresés értéke erősen relatívvá válik. A probléma a szerzőt is nagyfokú óvatosságra készteti, és ezért az általa adott interpretációba beleszövi a „ha jól értelmezzük a kommunisták elképzelését” korlátozó kitételt is. (98.) Nem sokkal a kisgazda-forradalom lehetőségének latolgatása nyomán a bécsi kommunista emigráció egyes tagjai az akkortájt Csehszlovákiában élő Károlyi Mihállyal olyan politikai együttműködés kialakítására törekedtek, amelynek jegyében — legalábbis alternatív módon - egy átmeneti forradalmi szakasz, és ezzel összefüggésben egy polgári kormány szükségességét mérlegelték. Az értekezés bemutatja Bolgár Elek és Károlyi Mihály tárgyalását, Károlyi nézeteit, Kun Bélának a Károlyival való együttműködésre vonatkozó felfogását. Az egész kérdéskomplexum szorosan összefügg azzal a problémával, hogy a baloldali magyar emigráció nem csekély hányada alaptalan várakozásokat fűzött a kisantanttal való együttműködéshez, attól várva a hazai ellenforradalmi rendszer bukását. Ezért kiemelendő a szerző azon megállapítása, mely szerint a magyar kommunisták 1920 szeptemberében lezajlott moszkvai értekezlete az üyen reménykedéseket egyértelműen illúziónak minősítette. Mivel azonban Kirschner Béla más összefüggésben elmondja, hogy a KMP-ben is voltak korábban ilyen ábrándok, ezért - úgy véljük - szükséges lett volna jelezni, hogy az említett moszkvai állásfoglalás mennyiben bizonyult meghatározónak az elkövetkezőkben. A szóban forgó fejezet záró alfejezetében az ellenforradalmi rendszer stabüitásának, illetve a munkásosztály és a parasztság erejének kommunista megítélését mutatja be a szerző, jelezve e nézetek ellentmondásait, a helytálló és hibás vonások keveredését. Különös gonddal elemzi az agrárkérdéssel kapcsolatos felfogásokat, megállapítja: Kun Béla 1920-ban is elvetette, hogy az újabb proletárforradalom földet osszon, ám a föld egy részének spontán módon, alulról történő felosztását kész volt tudomásul venni. Az értekezésben több helyütt szó esik arról a vitáról, amely a kommunisták és a centrista beállítottságú szociáldemokrata emigráció között zajlott, a munka befejező - negyedik - fejezetének első pontja pedig részletesen és összefüggően tárgyalja a demokratikus átmenet kérdései körül köztük kavargó polémiát. Nagy teret szentel Szántó Béla felfogásának, mert a szerző megítélése szerint „a polgári demokrácia problémáját tárgyaló kommunista megközelítések közül Szántó feltételes kérdésfelvetése felelt meg leginkább a konkrét magyar helyzetnek”. (129.) Ugyanakkor 1920 végére az üyen elméleti próbálkozások megszűntek, és ezután több mint egy éven keresztül az a felfogás vált a magyar kommunisták között egyhangúan dominánssá, mely szerint a fehérterrorból átmenet nélkül vezet az út az új proletárforradalomhoz. A következő alfejezetben ismét a várt proletárforradalommal kapcsolatos kommunista nézeteket ismerteti-elemzi a szerző, ezúttal az ellenforradalmi erők közötti összeütközésekkel összefüggésben, mintegy az azokból levont következtetésekként. Elbeszélése szerint, amikor 1920 nyarán a polgári demokráciává való átalakulás ismét felvetődött, akkor „egyszerre négyféle megközelítésben szerepelt a kommunisták felfogásában”. (132.) A részletes előadás nyomán azonban az olvasónak inkább az a benyomása támad, hogy itt nem négyféle megközelítésről, hanem sokkal inkább a különféle külső tényezők számbavételéről van szó. A megjegyzést azért gondoljuk szükségesnek, mert e passzus formulázása magának a feldolgozott anyagnak, az értekezés mondanivalójának az érvényét gyengíti. Nevezetesen azt, hogy - jóllehet a KMP-n belül az elméleti kérdések megközelítésében a tárgyalt időszakban is számos különbséget lehet megfigyelni - a domináns vonás nem a polgári demokráciává való átalakulás mentői sokszínűbb indoklása, hanem sokkal inkább a proletárforradalomra való közvetlen irányvétel újabb és újabb érvekkel való alátámasztása. Végül Kirschner Béla a magyar munkásosztályról, a munkásmozgalom helyzetéről és a forradalmi folyamat feltételezett megvalósulásáról szóló kommunista nézeteket veszi számba. Az értekezés legfőbb erényét a széles forrásfeltárásban, a gazdag anyagú előadásban látjuk. Ennek révén lehetett ugyanis meggyőzően dokumentálni a korabeli magyar kommunista ideológia főbb meghatározottságain belüli gazdag árnyaltságát. A dolgozat lapjairól jól leolvasható a szerző tudatos törekvése, hogy e bonyolult világot lehetőleg minél sokoldalúbban, az egysíkú, sommás ítéletektől tartózkodva adja vissza. A munka megformálása, a mondatfűzések, sok mondat zsúfoltsága azt mutatja, hogy a szerző a szűk terjedelmi keretek között nagyon sokat akart elmondani, és az néhol 16*
