Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Kirschner Béla: A KMP stratégiai irányvonalának alakulása (1919-1921) (Ism.: Pritz Pál) 242
242 TÖRTÉNETI IRODALOM KIRSCHNER BÉLA: A KMP STRATÉGIAI IRÁNYVONALÁNAK ALAKULÁSA (1919-1921) Akadémiai Kiadó Budapest, 1980.159 i. Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat 89. Kirschner Béla huzamosabb ideje tanulmányozza-kutatja a magyar kommunisták politikájának, eszmei nézeteinek történetét. Most megjelent értekezése egy nagyobb szabású vállalkozásnak, a KMP húszas évekbeli stratégiájának alakulását feldolgozó munkának a része, első állomása. Mint ismeretes, a tanácskormány lemondásával a magyar kommunisták tragikusan nehéz helyzetbe kerültek. A szerző a tárgyalás fonalát azzal kezdi, hogy elmondja: augusztus elsején a kommunisták nem voltak egységes nézeten a hatalomnak egy szociáldemokratákból alakítandó kormánynak történő átadását illetően. E nézetkülönbségek bemutatása mellett Kirschner Béla hangsúlyozza, hogy ugyanakkor a kommunisták világosan látták a kibontakozó fordulat reakciós jellegét. A bevezető fejezet részletesen elemzi a szakszervezeti kormány politikai irányvonalát, és plasztikusan mutatja be annak feloldhatatlan - a bukáshoz szükségszerűen vezető - ellentmondásait. A nyűt reakció felülkerekedésével kialakult helyzet első részletesebb kommunista elemzését Kun Béla 1919 novemberének elején elkészült „Forradalomról forradalomra” című írása, valamint Rudnyánszky Endrének a Szoyjet-Oroszországban élő magyar kommunista vezetők 1920. márciusi konferenciájára kimunkált tézisei nyújtják. Kirschner Béla gondosan számba veszi e két dokumentum közös és eltérő vonásait, rámutatva arra, hogy míg Kun Béla egy újabb magyar proletárdiktatúrát a nyugat-európai forradalmak győzelme esetén látta megvalósíthatónak, addig a „Tézisek” viszont a hazánkkal szomszédos országokban egyidejűleg bekövetkező proletárforradalomtól várta a pozitív fordulatot. A korabeli forradalmi munkásmozgalom irányítói és résztvevői a társadalmi megújulást egy világforradalom jegyében tudták csak elképzelni. így teljesen érthető, hogy a magyar kommunisták is - még akkor is ha esetenként és személyileg más és más mértékben becsülték túl a magyarországi forradalmi erők erejét, lehetőségeit - az újabb magyar forradalom kirobbanását alapvetően a nemzetközi forradalom függvényében szemlélték. Ezért az értekezés második fejezete az 1920. márciusi németországi események, valamint a lengyel-szovjet háború hatását vizsgálja a magyar kommunisták gondolkodásában. A szerző részletesen bemutatja a szovjet fegyveres erők lengyelországi előnyomulásával kapcsolatos reménykedéseket, ugyanakkor azonban leszögezi, hogy a magyar kommunista vezetők a nemzetközi forradalom kibontakozását nem a szovjet fegyveres erők Nyugatra történő továbbnyomulásától várták. A szovjet csapatok visszavonulása után pedig az a meggyőződés került előtérbe, hogy a magyar forradalom csak a délkelet-európai forradalmak keretében képzelhető el. Mindazonáltal az ezen térség várt eseményeihez fűződő meggondolások nem váltak általánosan elfogadott koncepcióvá. A KMP egy része az európai forradalom döntő terrénumának a német földet tekintette. Itt említhetjük meg, hogy szívesen olvastunk volna többet Kun Bélának a márciusi akcióban vitt szerepéről. A szerző ugyanis ennek kapcsán csupán annak rögzítésére szorítkozik, hogy „Kun és más magyar kommunisták, mint az offenzív taktika hívei, részt vettek az elsietett, idő előtti márciusi felkelés előkészítésében”. (83.) E hiányosság annál inkább szembeötlő, mert a szerző egyébként általában figyelmet fordít az eszmetörténeti fejtegetéseinek a konkrét történelmi eseményekhez, folyamatokhoz történő kapcsolására. Értekezésének harmadik fejezetében Kirschner Béla a várt forradalom jellegére és belső feltételeire vonatkozó — 1920 első feléből származó — kommunista nézeteket vizsgálja. A stratégiai koncepció ezekben a hónapokban is ugyanaz marad, tehát a párt egy újabb proletárforradalom kirobbanására számít politikájában, ám ezen belül újabb nézetek jelennek meg. így tavasszal felmerült az a gondolat, hogy esetleg egy kisgazda-forradalomból nyílna út a proletárforradalom irányába. A problémakör valóban igen érdekes, és egyben további vizsgálódásokra ösztönző. Hiszen az értekezésből is megtudjuk, hogy a parasztság és a nagybirtokosok közötti ellentét elmélyüléséhez ebben az időszakban az emigráció más körei (szociáldemokraták, polgári demokraták) is reményeket fűztek. Tehát joggal merül fel a kérdés, hogy itt tulajdonképpen ki hatott kire, lehet-e bizonyos eszmei kölcsönhatásokról beszélni. Másrészt nem egészen megnyugtatóan tisztázott, hogy miképpen is
