Századok – 1983
VITA - Károlyi Mihályné: Megjegyzések Hajdú Tibor: "Károlyi Mihály: Politikai életrajz" című könyvéhez 176
VITA 201 Klubbal — egyszer hetenként tartottunk előadásokat, amelyeken mindig megjelent, és időnként előadásokat tartott. Egyik fénypontja a Klubéletének Jan Masaryk előadása volt, és T. S. Eliot saját verseinek felolvasása, Alan Taylor, a történész, Victor Gollancz a könyvkiadó, Tom Driberg, Michael Foot képviselők, Wedgwood ezredes, Harold Laski stb. nagy hallgatóságot vonzottak klubunkba. A cél az volt, hogy magyar értelmiségiek megösmerkedjenek az angol élet kiválóságaival, az angol kultúrát jobban megösmeijék — és a magyart megösmertessék az angol közönséggel. 484. old. Károlyi levelet írt Rákosinak, felajánlva, hogy a Szovjetunióba megy, és magyar ezredet szervez. Ennek élén, írja memoárjaiban, „a Magyarország felé nyomuló Vörös Hadsereghez csatlakoztam volna, és előrehaladásunkban helyben mindjárt a földosztást keresztülvittük volna”. A megkésett és naiv ajánlatra nem kapott választ, ezt azonban tévesen tulajdonította Rákosi bizalmatlanságának. Károlyi levelét Majszkij által (Londoni szovjet követ) küldte Rákosinak, akivel (Majszkijjal) tervét megbeszélte, és aki rokonszenvezett vele. A magyar hadifoglyok megszervezéséről volt szó. 43-ban elkésésről még nem lehetett szó. A szerző, amikor velem beszélt, sokkal meggyőzőbb volt, Rákosi védelmében előhozott argumentumokat, hogy a magyar hadifoglyok megbízhatatlanok voltak, és így felfegyverzésük veszedelmet jelentett volna, amitől Rákosi joggal félt. Miért nem írja most is ezt? 489. old. Sohasem ismerte a magyar népet — hogyan érthette volna meg évek és határok válaszfalain át? (...) Azokat, akik mint a Kisgazdapárt vezérei a háború kezdetén fordultak szembe az úri Magyarország politikájával, ugyanolyan bizalmatlansággal fogadta, mint valamikor Ady és tábora őt magát. Károlyi önmagáról emlékirataiban azt úja, hogy nem ösmerte jól a magyar népet. A szerző ezt az önvallomást, nüanszúozás nélkül ellene használja fel. Pedig én nem kételkedem abban, hogy Károlyi jobban ösmerte saját népét, mint a pesti kávéházak polgárai, akiknek a falusi néppel kevés kapcsolatuk volt. Károlyi ezzel csak azt akarta kifejezni, hogy az uralkodók, a hatalom gyakorlói, nem ösmerhették meg igazán népüket — mert többnyire hízelgőkkel, karrieristákkal voltak körülvéve, és a nép, amely önfenntartási ösztönből bizalmatlan, nem mutatja meg igazi arcát. Ha Károlyi nem is járt kocsmákba, beszélgetni a falu népével, a háború évei alatt megösmerte a front katonáit, szenvedéseiket magáénak érezte, felháborították az igazságtalanságok, amelyeknek áldozatai voltak. Ez vitte őt a forradalom felé, a rendszerváltoztatás felé. Az emigráció, saját nélkülözései még közelebb hozták a Horthy-rendszer alatt szenvedőkhöz. Hogy ennek a kornak polgári neveltjeit nem ösmerte, az is igaz, de ezekre nem is volt szüksége. Tudta, hogy ezek arra fordulnak, amerre a hatalom van - a határok és az évek nem voltak számottevő faktorok, inkább a közös bánat törülte el a válaszfalakat. Hiszen „a magyar, oláh, szláv
