Századok – 1983
VITA - Károlyi Mihályné: Megjegyzések Hajdú Tibor: "Károlyi Mihály: Politikai életrajz" című könyvéhez 176
VITA 197 Mit ért a szerző azalatt, hogy Károlyi „szakított Münzenberggel”? És miből következteti ezt? Amikor Károlyi 1939-ben Párisban volt, a Molotov—Ribbentrop paktum után, találkozott Münzenberggel, de természetesen a háború alatt megszűnt az összeköttetés, de Károlyi továbbra is kommunistának tartotta Münzenberget. A következő paragrafusban a szerző több megállapítást tesz, amelyek tévesek. Azt írja: „nehéz lenne pontosan megmondani, hogy ez mikor történt” (az átköltözés Angliába) stb. Csodálkozom azon, hogy a szerző, ha ilyen tanácstalan volt, miért nem fordult hozzám, hiszen a szomszéd házban lakom Budapesten, miért nem kért tőlem felvilágosítást? 470. old. Megállapodott Tamás Aladárral, hogy segítségével befejezi emlékiratai második kötetét, elmondva a két forradalom igaz történetét, át is adta neki a kézirat egy részét. Hol van a kézirat, amelyet Károlyi Tamás Aladárnak átadott? Sohasem hallottam róla! 475. old. Károlyi szemei előtt két helyes, de ellentmondó alapelv lebegett. Az egyik, hogy a magyarságnak szüksége van olyan szabad képviseletre — nem ellenkormányra! —, amelynek antifasiszta kiállását a szövetségesek akceptálják, vagyis arra, amit 1914-ben elmulasztott, persze egészen más körülmények között. A másik: hogy évtizedek viharaiban tisztán megőrzött nevét ne adja oda kalandorok, „zsebpolitikusok” és jóindulatú amatőrök játékaihoz. Amilyen helyes volt az elv, olyan nehéz a végrehajtás. Régi tanácsadói: a kommunisták, Bölöni, Jászi nem álltak mellette. Felesége volt ezekben a háborús években legjobb segítője, de belőle is éppen az hiányzott, mint Károlyiból: a türelem a kompromisszumokhoz, a megértés mások szempontjai, kötöttségei, hibái iránt, a bánni tudás a kisemberekkel, a „hívekkel”. Károlyi rögtön első lépését elhibázta: miután a horthyzmusban kompromittáltakkal nem állt szóba, a kis baloldali csoportokat pedig jelentéktelennek látta, összefogott egy „tekintélyes antifasisztával”, Lónyay Károly gróffal. Lónyay őrnagynak, Stefánia hercegnő rokonának nem az volt a hibája, hogy szabadkőműves létére a csehszlovák emigráns kormány ügynöke volt, hanem nagyképű hencegése, mellyel néhány hónapig hatott Károlyira. Nem létező nemzetközi kapcsolatokról, hazai illegális szervezetről fantáziáit, s rávette a túlságosan baloldali hímek örvendő Károlyit, hogy fogadja el Lónyayt a Szabad Magyarok Mozgalma elnökének. Együtt fordultak Jászihoz és Vámbéryhez, akik vállalták az amerikai mozgalom megindítását. A külügyminisztérium az Egyesült Államokban is, éppúgy mint Angliában, simán hozzájárult a mozgalom működéséhez. Miért ellentmondó az az alapelv, hogy a kint élő magyarságnak szüksége van szabad képviseletre — nem ellenkormányra — amelynek antifasiszta kiállását a szövetségesek elösmerik, azzal az elvvel, hogy tisztán megőrzött nevét ne használ
