Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Ágh Attila: "Középkori elmaradottság" és "modern alulfejlettség" 3
10 ÁGH ATTILA fakadt.”1 s A telítődés, az optimális pont túllépése vagy az egyensúly felborulása azonban szinte valamennyi elmélet része, s a különböző szerzők egyetértésben azt hangsúlyozzák, hogy ezután a negatív visszacsatolások sorozata és halmozódása kezdődött meg, és az álláspontok jobbára abban különböztek, hogy milyen mozzanatra helyezik a hangsúlyt. Számosán hangsúlyozzák a csökkenő földjáradékot és a csökkenő földesúri jövedelmeket, amelyek az uralkodó osztályt a háborúk vagy az ún. lovagi fosztogatások felé terelték, s ennek következménye nemcsak a háborús puszítás volt, hanem ugyanakkor a csapatok növekvő eltartási költségei, s mindkét tényező egyformán visszahatott a csökkenő földjáradék és a földesurak jövedelemigénye közötti szakadék növekedésére. Más elméletekben a népesség csökkenésére, a járványokra és éhínségekre, területek elnéptelenedésére kerül a hangsúly, amelyek a munkaköltségek vagy bérek növekedésén keresztül jelzik a negatív visszacsatolások mechanizmusát. Az elméletek egy harmadik csoportja a kereskedelmi-gazdasági válság mozzanatát hangsúlyozza, mind az európai külkereskedelem relatív visszaesését a korábbi periódus után, mind pedig a hazai piac szűkülését a fenti folyamatok — csökkenő lakosság, csökkenő feudális.jövedelmek stb. - következtében, amelyet felerősítettek a hadi gazdálkodás terhei és a háború pusztításai, de főképp az egyre súlyosbodó nemesfémhiány, amely az árutermelés és pénzgazdálkodás elemi korlátjává vált. Végül a negyedik álláspont az egész válságszituációban a társadalmi konfliktusokra, az osztályharc kiéleződésére koncentrálja figyelmét, s a feudalizmus általános válságát főleg úgy mutatja be, mint a feudális társadalom osztálykonfliktusainak végsőkig való kiéleződését, az általánosult osztályháború időszakát a földesurak és a parasztság között, amely végül is a válság megoldására vezetett. Nemcsak a feudalizmus állami-politikai rendjének átalakulásáról, hanem mindenekelőtt a termelésbeli feudális függés forradalmi változásáról, a jobbágyi viszony megszűnéséről van szó, s az újfajta termelési viszonyok bázisán megnyílik a hibás kör áttörésének, a termelékenység növelésének, új motivációsrendszer kialakításának a lehetősége. Ismételjük, valamennyi koncepció több tényezőt kapcsol össze valamelyik tényező dominanciájával, s a feudalizmus általános válságát mindnyájan a kapitalizmushoz vezető folyamatként vizsgálják, ha nem is olyan mechanisztikus predesztinációval, mint Wallerstein, aki nyíltan megfogalmazza: „A nyugati feudalizmus válságát a 14-15. században mint Európa 16. századtól kezdődő terjeszkedésének és gazdasági átalakulásának alapját és előjátékát vizsgáltuk.”1 6 A 14-15. századi válság eredményei tehát az általános válság koncepciója szerint a jobbágyi függés eltűnésében, ill. meggyengülésében, az áru- és pénzgazdálkodás fellendülésében, a pénzjáradék és a bérmunka elterjedésében s a népesség újabb növekedésében mutatkoztak meg a 16. századra, amelyet mint újabb fellendülési időszakot az általános válság elméletéből szükségszerűen adódóan a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenetként értelmeznek még azok is, akik nem jutnak el a válságból készen kipattant kapitalista világgazdaság szélsőséges feltételezéséig, mint Frank és Wallerstein. A válság-elméletnek ezt az általános konklúzióját, mint a kapitalizmus túl korai datálását, jogosan bírálja Szkazkin, anélkül azonban, hogy az általános válság elmélete fentebb jelzett mozzanatait átfogóan és érdemben értékelné: „Modernizálják a 13—14. századi 15 16 15 Uo. 16Uo. 33. Az álláspontok összefoglalását Wallerstein és Anderson művei alapján adtuk, a továbbiakban a legfontosabb koncepciókat külön-külön is szemügyre vesszük.
