Századok – 1983

KÖZLEMÉNYEK - Varga F. János: Az Angliai Magyar Tanács története (1944-45) 152

AZ ANGLIAI MAGYAR TANÁCS TÖRTÉNETE (1944-45) 175 A Tanács feloszlása után a Londoni Magyar Klub és a Szabad Magyarok Egyesülete fenntartotta az együttműködést. Az új Magyarország programját, törekvéseit propagálták az angol közvélemény előtt, és segélybizottságot szerveztek az otthoniak elemi gondjainak csökkentésére. Nincs jele annak, hogy az Ideiglenes Kormány különösebben szorgalmazta volna a londoni demokratikus emigráció hazatérését. A Nemzetgyűlés Károlyit tiszteletbeli tagjává válasz­totta, de hivatalos meghívás még az ő számára sem érkezett 1945-ben.104 Először a Londoni Magyar Klub tagjai tudtak hazatérni a csehszlovák hazatelepítési akció segít­ségével. A többiek vártak, pénzt, gyógyszert, ruhaneműt gyűjtöttek és küldtek haza a Vöröskereszt segítségével, és sokan később már nem tértek haza. „Ha visszatekintek az elmúlt évekre — írta Havas Endre, Károlyi Mihály titkára 1945 tavaszán —, azt kell mondanom, hogy hasznos munkát végeztünk, bár a szellem nemigen gyönyörködhetett ebben a munkában, mert sem komoly elméleti viták, sem magas nívójú kultúra számára nem maradt idő. Néha egy-egy személyes beszélgetés, egy-egy könyv felvillantotta a lehetőségeket, megkavarta a mindennapok robotjában ellustult szellemet, de aztán jött az intrika, a taktikai formulázás lapos és óvatos taposó­malma, és az ember fáradtan és bánatosan dőlt az ágynak, hogy a nappal elnyomott gázkamrás, európai lidérceket éjjel magához eressze ... ma már biztos, hogy az emigráció nagyobb jelentőséget tulajdonított magának, mint amennyi kijárt neki és hogy az, amit néhányan unos-untig hangsúlyoztunk, ma már nyilvánvalóvá vált: csak Károlyi személye, helyesebben szimbolikus ereje számított, a többiek pedig csak mint az egység tartozékai statisztáltak ahhoz, hogy az elnök az új történeti helyzetbe bedolgozhassa magát... Ezerféle befolyás, vélemény, taktika, beidegződés, doktrinérség és más akadályok ellenére Károlyi minden hibája mellett is (és ezek a hibák legtöbbször nemcsak emberiek, de szépek is) valami kimondhatatlan politikai ösztönnel verekedte át magát a most születő új Magyarországig, és még ha személyesen nem is lenne már ereje ahhoz, hogy aktívan részt vegyen az építésben (bár ez korántsem bizonyos), mint szimbólum töretlenül megőrizte magát a magyarság számára, pedig ez nem volt könnyű.”10 5 * Szeretnék köszönetét mondani Czigány Lórántnak (London), aki lehetővé tette számomra a Révai gyűjteménybe való betekintést és Hajdú Tibornak, aki munkám elkészítéséhez rendelkezésre bocsátotta egyesült államokbeli és angliai kutatásainak anyagát. 10 10‘Gascoigne, az Ideiglenes Kormányhoz akkreditált angol követ érdeklődésére, Károlyi hazatérésének ügyében, Miklós Béla miniszterelnök — miután konzultált kormánya tagjaival - azt válaszolta: Nincs akadálya a gróf visszatérésének, a szükséges engedélyt meg fogja kapni, ha folya­modik érte. PRO FO 371.48505-6283. 1945. ápr. 5-én. 10 5 OSzK Kézirattára. Havas Endre-Halász Miklóshoz 1945. május 26-án.

Next

/
Thumbnails
Contents