Századok – 1983

FOLYÓIRATSZEMLE - Sykes; Thomas R.: A forradalmi szindikalizmus az olasz munkásmozgalomban: az agrársztrájkok Párma tartományban 1907-1908-ban 1437

1439 FOLYÓIRATSZEMLE háború idején az egyes minisztériumoknak joguk volt törvényerejű rendeleteket kiadni, s éppen az ipari munkásság helyzetét legközvetlenebbül érintő szabályozások (Defence of Realm és a Munitions of War Acta) így születtek. A szerző történeti visszapillantást nyújt. A háború előtt már felvetődött új szociális, munkaügyi törvénykezés megvalósítása, amiben már modern szempontok: a munkaerő racionális felhasználása, elosztása és a nagyobb termelékenység biztosítása egyaránt szerepet játszott, sőt a harmadik lényegi tényező is: a szociális feszültség levezetése. Fordított előjelű tapasztalatokat éppen már a háborús időszak szolgáltatott: jelesen a nagyobb hatásfokú termelést egyaránt gátolta a rossz szervezés, a munkaerő rossz elosztása és a szociális ellentétek. S nyilván nem véletlen, hogy a háború korai szakaszában (1915-1916-ban) hozott említett rendelkezések nem bizonyultak elégségesnek a helyzet javulásához, s ezt egészítették ki azután a tipikus „demokratizáló", „szociális együttműködés" megvalósítását célzó törekvések, intézkedések, amelyek némi eredményt ekkor is, később is hoztak. Whiteside eredeti kutatásai mellett jó áttekintést nyújt a kérdés egész gazdag történeti irodalmáról, s áttekintésének erénye az is, hogy jó néhány érdekes kérdést vet fel, illetőleg lényeges adatokat közöl a problémák jobb megértéséhez, fgy rávilágít, hogy a hadügyminisztérium alá közvetlenül rendelt üzemekben 3 400 000 munkás dolgozott és további 2 250 000 olyan üzemekben, amelyeket a hadügyminisztérium közvetve ellenőrzött. Mindezekben az üzemekben a minisztérium határozta meg a munkaidőt, a béreket és a munkakörülményeket is. így a háború során az állam vált közvetlenül is a legnagyobb munkáltatóvá. De mindennek még egy további következménye is volt. A kérdés gazdasági és szociális következményeivel szembekerülve, a kormány már 1915 tavaszán a munka- és kereskedelemügyi minisztériumból átvezényelte az új „munícióügyi" minisztériumba az „agytrösztöt" (többek között Beveridge-t, L. Smith-t és másokat); az új bizottság élére azután az a S. Rowntree került, akinek neve alatt jelentek meg az átfogó jelentések az ipari munkások egészségi és szociális viszonyairól. Az új csoportnak egyaránt feladata volt a felmérés és a tanácsadás. A cikk felidézi, hogy a Ministry of Munitions hatáskörén belül 1916-1917-ben miként vezettek be különféle egészségügyi, szociális reformokat, segélyeket. Ugyanakkor ő maga óv az olyan leegyszerűsítő vélemény elfogadásától, mintha e minisztérium keretében valóban átfogó „modern jóléti társadalom" tervezést végeztek volna el, mintha itt valamiféle „állam-szocialista" elgondolás és gyakorlat hódított volna tért. Whiteside ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a minisztérium fő célkitűzése a hatékonyság biztosítása, növelése volt, s a gyakorlatban még ezt sem tudta mindig elérni. Végeredményben a legfőbb alap még a háború előtti amerikai Taylor-rendszer volt. Másfelől a minisztérium keretében végzett felmérések, így a fiatalkorúak alkalmazásáról, képzéséről, sok esetben ténylegesen messze túlmutatnak a háború időszakán. Nem közömbösek a bizottságban folyó viták, avagy a „kisebbségi különvélemények" sem, hiszen ezek sokszor jelentős szemléleti eltérést tükröznek. A tanulmány a minisztérium és az állam közvetlen gazdasági beavatkozási, „hadiszocializáló" ténykedésének munkásmozgalmi vonatkozásaira is kitekintést nyújt. Megállapítja, hogy a háború előtt és a háború első szakaszában a szakszervezetek és a nőmunkásszervezetek maguk is sürgették az ilyen állami beavatkozást, a fokozott állami felügyeletet (a nőmunkások részint nővédő intézkedéseket, illetőleg az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének alkalmazását várták ettől). A háború második szakaszában viszont e remények, erőfeszítések gyengültek, a munícióiparban alkalmazott, a szakszervezeteket és munkásokat bénító megszorítások kiábrándítóan hatottak, s így az állammal szemben a közvetlen munkásképviselet követelése erősödött fel. Az ekkor létesített üzemi kantinokban már csak a „panem et circenses" elvének új alkalmazását látták. A munkásmozgalom belső radikalizálódása már messze túlmutatott a felső óvatos reformszándékokon, amelyek így csak korlátozottan hathattak (International Review of Social History. 1980. 3. sz. 307-331. old.) J.