Századok – 1983

FOLYÓIRATSZEMLE - Green; Nancy L.: Vázlat a párizsi zsidó munkásmozgalomhoz a 20 század elején 1436

1436 FOLYÓIRATSZEMLE NANCY L. GREEN: VÁZLAT A PÁRIZSI ZSIDÓ MUNKÁSMOZGALOMHOZ A 20. SZ. ELEJÉN A cikk azt vizsgálja, hogy milyen időközökben, milyen kelet-európai térségekből érkeztek zsidó bevándorlók Franciaországba,, milyen szociális összetételben, s milyen volt azután a beilleszkedésük a fogadó országban. A jelentősebb szakaszok 1881-1882-ben (a cár elleni merényletet követő terrorhullám nyomán) Oroszországból, 1884-ben Romániából indul nagyobb „kirajzás", amit az 1903. évi kisinyevi nagy pogrom után új oroszországi kivándorlás követ. Green érdekes adatsorokat közöl a kivándorlók szociális összetételéről. 1912-ből a párizsi orosz munkahivatal adatai szerint a zsidó emigránsok 34%-a szakmunkás, 30%-a tanulatlan napszámos, 17%-a szolgáló, és csak 20%-a értelmiségi. A párizsi rendőri prefektúra valamivel későbbi időből, 1918-ból származó adatai még erősebb szociális polarizációt mutatnak, pedig már az 1917-es forradalmak után vagyunk, amikor a polgári emigránsok száma megnőtt: mégis ez az összeírás 82% fizikai munkást, 9,5% „burzsoát", 6% értelmiségit tartott nyilván. S egy másik statisztikai adat 1912-ből azt erősíti meg, hogy az összes oroszországi emigráns 80%-a zsidó volt. A statisztikai felmérések azonban még pontosabb adatokat is közölnek. Egy 1910-es felmérés, amely 16 000 zsidó bevándorolt adatait összegezte, megállapítja, hogy e zsidó munkások 71,4%-a a ruházati iparban, 16,8%-a a fémiparban, 6,2%-a a faiparban helyezkedett el, s mindössze 1,9%-a a többi iparágban. A ruházati iparban dolgozókról még további belső bontás áll rendelkezésre: 60,3% a szabók, 17% a kalaposok és 12,1% a szőrmések aránya. A szociális összetétel felvázolása mellett Green további érdekes adatsorokkal szolgál. A párizsi orosz munkahivatal adatai szerint a bevándorlók 53%-a politikai menekültnek vallotta magát. S nemcsak az orosz ohrana, hanem a francia rendőri szervek is elég fontosnak tartották, hogy igen aprólékos megfigyelés alatt tartsák legkülönfélébb szervezeteiket, gyűléseiket, vezetőik lépéseit, még magánéletüket is, amiről a jelentések nagy tömege maradt fenn. Az 1880-as évek kezdetétől Genf és Zürich mellett Párizs lett az orosz emigráció legnépesebb góca. (Az orosz cári megfigyelők egyébként a svájci orosz emigránsokat tartották általában „veszélyesebbeknek".) A politikai szervezkedés terén az egyik legkorábbi kör még Pjotr Lavrov körül alakult ki. A párizsi „Zsidó munkások szövetsége" Lavrovot elnökévé is választotta. Emellett kialakult a szociáldemokrata és bundista szervezet is, de ugyanakkor jellemző, hogy az 1890-es években a szociáldemokraták, bundisták és a Narodnaja Volja szervezete Párizsban közösen hozza létre a maga munkáskönyvtárát, sőt ebbe kezdetben még a zsidó anarchisták szervezete is bekapcsolódik, s csak később, a századforduló után alakítják ki saját külön könyvtárukat. Az oroszországi eredetű franciaországi zsidó munkások szervezetei sorában megkülönböztetett figyelmet érdemel a Bund. Ez kezdetben, a századfordulón még bekapcsolódott a közös szocialista kulturális erőfeszítésekbe, később azonban, főként 1914 után, útjaik különváltak; a Bund támogatta a háborús erőfeszítéseket. Míg a párizsi orosz bolsevik és mensevik szervezet egyaránt antimilitarista maradt, a Bund önkénteseket toborzott, s mint azt Dr. Aron Leibovici, a párizsi szervezet egyik vezetője, s egyúttal a francia szocialista párt tagja megjegyezte, egyedül Franciaországban 40 000 önkéntest állítottak „nem annyira csak Franciaország, hanem a civilizáció védelmére". Green aláhúzza, hogy a párizsi - oroszországi eredetű - zsidó politikai emigráció túlnyomó többsége jellegzetesen mindig is „orosz-orientációjú" volt, nem annyira a tartós franciaországi beilleszkedésre gondolt, hanem elsődlegesen az oroszországi változásokat kémlelték: mikor következnek be ott forradalmi változások? S ez még a Bundra is jellemző maradt. A szerző megkülönböztetett figyelemmel foglalkozik a párizsi zsidó szocialista emigrációnak néhány nagy alakjával - akikkel az általános politika- a munkásmozgalomtörténetben a kutatók feltétlenül találkoztak, de akikről kevésbé ismert, hogy a párizsi zsidó munkásszervezetben is szerepet játszottak. Ezek közé tartozik Pjotr Lavrov, Marx és Bakunyin harcostársa, a Párizsi Kommün megfigyelője, a narodnyikok egyik szellemi vezére és több lap szellemi mentora, de jelentős szerepet játszott Alekszandr Lozovszkij is, akit később, mint a Profintern (Vörös Szakszervezeti Internacionálé) vezetőjét tartanak számon. Lozovszkij 1909-ben érkezett Párizsba, kalaposmunkásként dolgozott, s