Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Sykes; Thomas R.: A forradalmi szindikalizmus az olasz munkásmozgalomban: az agrársztrájkok Párma tartományban 1907-1908-ban 1437
1437 FOLYÓIRATSZEMLE mindjárt bekapcsolódott a párizsi orosz emigráció életébe és a francia szocialista mozgalomba - de emellett 1911-tól ó' lett a zsidó szakmaközi lap, a Der Yidishen Arbeiter szerkesztője is.NancyGreen külön szól a diákokról, értelmiségiekről, s megemlíti, hogy a zsidó munkások és értelmiségiek még területileg is elkülönültek Párizsban. (Le Mouvement Social, 1980. január-március 51—73. old.) J. THOMAS R. SYKES: A FORRADALMI SZINDIKALIZMUS AZ OLASZ MUNKÁSMOZGALOMBAN: AZ AGRÁRSZTRÁJKOK PÁRMA TARTOMÁNYBAN 1907-1908-BAN Az I. világháború előtti évtizedben a reformista irányzat többször is hevesen összeütközött a forradalmi szindikalista áramlattal. A reformista irányzat, amely tulajdonképpen az egész időszakban mindvégig megőrizte hegemón vezető szerepét, a parlamenti fórumok felhasználásával törekedett arra, hogy a munkások érdekében reformokat vívjon ki. Ezzel az irányvonallal szemben az 1905-től megerősödő anarcho-szindikalista ellenzék lépett fel. Ennek volt egyik teoretikusa Paolo Orano (aki ebben az időben Lagardelle révén Szabó Ervin levelezőtársa is lett). A forradalmi szindikalisták a munkások, illetve az agrárszegénység direkt akcióiban hittek, s ezeket szervezték. A politikai atmoszféra átforrósodott, a munkáltatók is erősebb „ellenszervezeteket" hoztak létre, s az összeütközések hevesebbekké váltak. Amikor 1906-ban megszületett az országos szakszervezet (CGL) és ennek kongresszusán a reformisták szerezték meg a többséget, a forradalmi szindikalisták helyi keretek között szervezték meg az ellentámadást. Fő bázisuk a Pó völgye és Reggio Emília tartomány napszámosai voltak, akik szervezetileg a pármai munkakamarához tartoztak. Ez regionális szerv volt, különböző szakmákat egyesített. Alapjában a munkaközvetítést látta el, de könyvtár is működött itt, előadásokat is tartottak, esti iskolák folytak, jogi és egészségügyi segélyt adtak, munkás-statisztikákat állítottak össze, s lassanként harci szerv is lett egyúttal a jobb életkörülmények kivívására. A forradalmi szindikalisták fontosnak tekintették befolyásuk növelését e szervezetben, mert így Pármában és környékén további befolyásolási lehetőségekhez jutnak. Az eredetileg közvetítő, egyeztető szervből támadó, az egész körzetben akciókat kezdeményező szervvé kívánták változtatni a munka-kamarát. Sykes két nagyobb sztrájkot vizsgál az 1907-1908-as időszakban, amelyek lehetőséget nyújtanak annak elemzésére is, hogy a forradalmi szindikalisták és a munka-kamara milyen befolyást gyakorolhatott a mezőgazdasági munkásokra, illetve milyen volt a földbirtokosok válasza helyi szinten, illetőleg milyen választ adtak a munka-kamarának, s milyen volt a liberális, Giolitti-féle kormányzat állásfoglalása. A forradalmi szindikalisták szemlélete és gyakorlata szempontjából mindennek azért is nagy jelentősége volt, mert a munka-kamaiákat ők a proletárforradalom lehetséges megvalósítása szervének tekintették - ahogyan ezt Arturo Labriola, e szindikalisták egyik teoratikusa már 1904-ben megjelent könyvében megfogalmazta. Mindez most bizonyításra várt, illetőleg ellenőrzésre került. Sykes sokoldalú tanulmányában képet ad a környék iparosodásának következményeiről, az átrétegződésről is. Megállapítja, hogy a pármai körzetben 1901 és 1911 között az ipari lakosság aránya 17,5%-ról 20,6%-ra emelkedett. Hozzáteszi, hogy az iparban foglalkoztatottak zöme az élelmiszeriparban, textilüzemekben, illetve a fafeldolgozó iparban dolgozott. A leglényegesebb szektor még mindig a mezőgazdaság maradt, bár a paraszti lakosság aránya 67%-tól 62,3%-ra esett vissza ebben az évtizedben. A mezőgazdaság vegyes jellegű volt: a síkságon nagybirtokok jöttek létre, amelyek bérmunkásokat, illetve napszámosokat alkalmaztak, míg a dombos, hegyes vidéken kisparasztok és kisbérlők éltek. Az említett tíz év alatt azonban a tendencia a kisbérietek számának csökkenése volt, amit a gépesítés, illetve аз öntözés terjedése is segített - hiszen erre a kisparasztoknak nem volt pénzük. Egyrészük mezőgazdasági, vagy ipari bérmunkás, napszámos lett. Mindezt nagyarányú munkanélküliség kísérte, ezt pedig szociális elégedetlenség, amibe a munka-kamara reformista titkára belebukott. 1907. február 10-én a forradalmi szindikalista De Ambris lett a kamara titkára. De Ambris, aki ismert publicista volt, titkári tevékenységét azzal kezdte, hogy egy hónapon belül összehívta a mezőgazdasági
