Századok – 1983

FOLYÓIRATSZEMLE - Green; James: Az amerikai munkásmozgalom és az amerikai baloldal története 1432

1432 FOLYÓIRATSZEMLE Az érdekek találkozása és elválása megmutatkozott az 1868-as forradalom idején is. Ekkor a progresszív burzsoázia a feudális-konzervatív reakcióval szemben megkísérelte, hogy a néptömegekre támaszkodjon - ami ezen a területen annál is könnyebb volt, mert itt valóban széles tömegek támogatták már régóta a köztársasági, haladó mozgalmakat. A szövetség azonban csak rövid életű volt, mivel a népi tömegek csakhamar saját külön követeléseikkel léptek fel (mind a városi, mind a falusi szegénység), amit az ismétlődő' éhségek, a fel-felszökő munkanélküliség még csak tovább szított. S ahogyan a jómódú polgárság útja elvált a tömegekétől, mind a munkásság, mind a kispolgárság szintén külön-külön kezdett szervezkedni, s születtek meg a szakszervezetek, jöttek létre az anarchista körök, illetőleg az I. Internacionálé spanyol szekciói. Kaplan az általános összefüggések mellett aláhúz néhány kevéssé ismert jellegzetes vonást is: a közvetlen gazdasági szervezetek mellett kifejezetten kulturális és szociális szervezetek születtek, sokszor „alulról kialakított" óvodák és különféle „segélyszervezetek", s mindezekben igen nagy szerepet játszottak a munkásnők, illetőleg a munkások feleségei. A történetileg alaposan kidolgozott és alátámasztott körkép után a szerző megvizsgálja a forradalmi fellendülés és változások időszakát (1873-1874), majd azt, hogy a reakció évei után miként következik be egy újabb szervezkedési fellendülés az 1880-as években, majd a századfordulón. Nagy figyelemmel elemzi a szociális és gazdasági változásokat. Az olvasó a gabonatermelő és szőlőmívelő vidékek, a gazdag kereskedővárosok (Cádiz) mellett megismeri a bányavidékek eltérő típusú fejlődését. Bemutatja, hogy a munkásszövetségek legalizálása (1887, majd 1897) után miként alakultak meg a különféle munkásszervezetek. A híres Rio Tinto bányászkörzetben 1891-1904 között egymás után nyolc munkásszervezet is alakult, részben egyidejűleg, más-más profillal, és ezek a már modern munkásszervezetek tipikus ipari munkásharcokat irányítottak. (Le Mouvement Social. 1979 április-június. 14-50. old.) J. JAMES GREEN: AZ AMERIKAI MUNKÁSMOZGALOM ÉS AZ AMERIKAI BALOLDAL TÖRTÉNETE Green megállapítja, hogy az Egyesült Államokban a marxista elmélet igen sokat köszönhet a négy internacionálénak, az új-marxista európai teoretikusoknak, valamint a harmadik világ forradalmárainak. Ezekhez az írásokhoz, elméletekhez képest az amerikai marxisták termékei a múltban szegények voltak. De éppen újabban jól képzett teoretikus és kritikus marxista értelmiség nőtt fel, amely történeti és szociológiai folyóiratokban és különálló munkákban is hangoztatja véleményét, s az elméletet a valóság alapos és kritikus tanulmányozásával párosítja. Megjegyzi, hogy a legjobb marxista kutatók a feketék történetét, a rabszolgaság, illetőleg az amerikai imperializmus világterjeszkedését mutatják be, s éppen a kapitalista iparosodást, illetve a munkásmozgalom történetét kevéssé sikeresen dolgozták fel. Ez persze kirívó ellentmondás, de ezért nemcsak a marxisták a felelősök. Végeredményben hosszú ideig uralkodott a baloldaü-progresszív szellemű történészek körében a wisconsini-iskola, amit John R. Commons alapított, s amelynek még Saul Perlman volt kiemelkedő képviselője. Commons egyébként nem volt marxista, de ő alakította ki azt a felfogást, hogy az amerikai munkásmozgalom azonos a szakszervezeti mozgalommal, s ez a szakszervezeti mozgalom egyszerűen csak ana irányul, hogy a munkapiacon jobb körülményeket alakítson ki, vagyis a legszigorúbban csak jobb bérek elérésére és a munkakörülmények javítására szorítkozik. Az új baloldal e sok szempontból téves szemlélet ellen lázadt, amely felszínesen gazdasági-determinista, nem veszi figyelembe a kérdés sok más (faji, kulturális stb.) vonatkozásait, sem azt, hogy a széles tömegek (főként a nők, a mezőgazdasági munkások) a szakszervezeteken kívül rekedtek. Green rámutat, hogy a régi típusú progresszív iskola kezdetei még az 1880-as évekre nyúlnak vissza, amikor Richard Ely a Munka Lovagjainak (Knights of Labor) szakszervezeteit védelmezte, illetve akarta védelmezni az olyan vádak ellen, hogy e szervezetek forradalom kirobbantására törnek. A vádlók a régi konzervatív „laisser faire" szemlélet alapján támadták a szakszervezeteket. Ely hatásos védelmezőnek bizonyult az elkövetkező húsz esztendőben, s ez részben azért is történhetett így, mert Ely együttműködött a kor jeles közgazdászával, Thorstein Veblennel, aki ugyancsak bírálta az ortodox