Századok – 1983

FOLYÓIRATSZEMLE - Green; James: Az amerikai munkásmozgalom és az amerikai baloldal története 1432

1433 FOLYÓIRATSZEMLE közgazdászokat. Green rámutat, hogy ebben az idó'ben, amikor a progresszív közgazdászok és publicisták általában a trösztöket támadták, Veblen ugyancsak az új, imperialista viszonyok sajátosságai alapján azt hangsúlyozta, hogy a kereslet és kínálat törvényei az új körülmények között erősen módosulnak. Veblen szemlélete az idők során szintén jelentősen változott, például az első világháború korában az IWW forradalmi szindikalistáit vette védelmébe - az AFL irányzatával és vezetőivel szemben, akik szerinte korrumpálódtak, és a nagytőke kiszolgálóivá lettek. Veblen 1918 után rámutatott az újfajta nacionalizmus pusztító térhódítására, amelyek deformálják a kapitalista régi gazdasági axiómákat is. Elyvel szemben ő nem volt meggyőződve arról, hogy a szakszervezetek elismerése egyszeriben megteremtené az ipari békét, de amiben megegyezett vele, az a szakszervezetek elismertetésének igénye volt, minthogy meg volt győződve arról, hogy az ipari haladás motorja a szakszervezetek mellett a technikus, managerek csoportja — s támadásának éle a parazita pénztőke ellen irányult. Ely, Veblen és Commons iskolája hatott azután a századforduló utáni egyetemi világban a progresszív táborban, amit az 1919 utáni politikai reakciós kurzus sem tört meg. Veblen új munkákkal lépett fel, s ekkor jelentkezett nagyobb munkákkal a Commons-Perlman iskola is (első írásaik már 1914 előtt megjelentek). Green rámutat, hogy míg az értelmiségiek egy csoportja Debs szocialistáihoz jutott el, Commons Gompershez közeledett, s közvetlen gyakorlati tapasztalatait is a Wilson-Gompers-féle National Civic Federation gyakorlati munkájában szerezte, amely eleve a munkás-tőkés érdekek egyeztetésére született. Green hangsúlyozza, hogy a Commons-Perlman-féle oly befolyásos iskola jelentős mértékben a Sidney Webb-féle Ipari Demokrácia szellemi ihletése nyomán nevelkedett. De ugyanebben az időben jelentette meg az ugyancsak wisconsini F. Turner írását arról, hogy az amerikai munkás inkább individualista, mintsem szocialista, terjedtek el az elméletek (részben a Commons-iskola más tagjainál is), hogy a szocializmust csak az Amerikába bevándoroltak hozzák magukkal, vagy hogy a kis farmerek haladóbbak, mint az ipari munkások. Mégis a progresszió táborában a legelterjedtebb Ely és a kor egy másik történészének, Charles Beard nézetei voltak, hogy az amerikai demokráciában a munkás és tőkés érdekei össze- és kiegyeztethetők. Jellegzetes, hogy a századfordulón Beard maga még részt vett az angol munkásmozgalomban, mikor azonban az 1920-as és még inkább az 1930-as években az amerikai történetírás demokrata „nagyja" lett, magáról a szorosabban vett munkásmozgalomról nem írt, de tevékenysége könnyen és jól kiegészítette a Commonsféle iskoláét. E „progresszív" iskola mellett jelentős volt a korai amerikai szocialista irodalom is, akiket Green „a régi baloldal" csoportosulás tagjaiként jelölt meg. Green ezek körében említette a Szabó Ervinnel levelező Algie M. Simonst, aki 1911-ben jelentette meg első áttekintését a társadalmi erők szerepéről az amerikai történelemben, amelyben Green szerint nagyon erősen jelentkezett a gazdasági determinizmus. Green furcsa módon nem érintette Hillquit és Sorge írását, de kiemelte és értékesnek ítélte Marx és Engels hajdani levelezőpartnerének, a német származású H. Schlüternek cikkeit, s nagyobb iparági munkáját - amely Green szerint az európai szocialisták történeti írásainak színvonalán állt, míg érdekesnek ítélte a Lincolnról és a rabszolgaságról megjelentetett írását is. Green részletesen foglalkozott a kommunista történetírás tradícióival is. Ezek közül az első átfogó munkaként A. Bimba írását emelte ki (History of the American Working Class - 1928), s ennek szintetizálását, ha fogyatékosnak is - de alaposnak találta, míg Bimba másik, 1932-es munkájának értékeit is elismerte, amelyben az ír származású bányászoknak állított emléket. Nagyobb figyelmet szentelt DuBois néger munkás-történeteinek, s ezt a tradíciót követő Herbert Apthekernek is, aki szintén a néger munkás- és rabszolgalázadások történetét világítja meg. Green megjegyzi, hogy az első nagy kommunista feldolgozások a Komintern emlékezetes „harmadik", szektás korszakában születtek, de e jellegzetes hibák Bimba írásaiban alig jelentkeznek. Később a Komintern fejlődésének negyedik szakaszában, a Roosevelt, a New Deal, a NIRA, a CIO és a Browder-korszak természetesen termékenyítően hatott a történetírásra, s külön a kommunista történetírásra. Uj, fiatal kommunista értelmiségiek jelentkeztek a Science and Society hasábjain. Majd a marxista-kommunista irodalomban új fordulat Philip Foner jelentkezésével kezdődik. Az öt kötetes History of the Labor Movement in the United States első kötete 1947-ben jelent meg, s mint Green megállapítja, hallatlan széles és újszerű, archivális dokumentációjával, anyagkezelésével méltán lett riválisa a Commons-féle wisconsini iskolának. Green hangsúlyozza, hogy Foner a CIO korszak aktív résztvevőjeként e nagy idők hatásaként világította meg, hogy a Commons-féle amerikai munkás-irányzat nem egyedül érvényesülő. Green azonban úgy véli, Foner ugyan sikeresen mutatott rá Commonsék saját harci térfelén, a szakszerve-