Századok – 1983

TÖRTÉNETI IRODALOM - Pritz Pál: Magyarország külpolitkája Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején 1932-1936 (Ism.: Tilkovszky Lóránt) 1420

TÖRTÉNETI IRODALOM 1421 Alig négy hónapja ült Gömbös a miniszterelnöki székben, eló'djének, Károlyi Gyulának franciaorientációs külpolitikájától visszatérve a Bethlen miniszterelnöksége idején, 1927-ben kötött barátsági szerzó'déssel megpecsételt olasz-orientációhoz, amikor Németországban Hitler jutott hatalomra. Megbukott a weimari demokrácia, amely egyáltalán nem volt rokonszenves a magyar ellenforradalmi rendszer számára, s amelynek a német-magyar „sorsközösségből" kifolyólag elvárt szoros együttműködéstől vonakodó külpolitikájával is igen elégedetlen volt. Most az a remény támadt, hogy az új Németországgal jobb, közvetlenebb és szorosabb viszonyt lehet kialakítani, s Olaszország mellett immár Németország is fontos külpolitikai támasza lehet a magyar revíziós törekvéseknek, amelyeknek a Franciaország által támogatott kisantant-államok ellene szegülnek. Az az elképzelés, hogy egy Róma-Berlin tengely döntő szerepet játszhat az európai politikában, s abból a magyar revíziós törekvések anélkül húzhatnának hasznot, hogy az a szélesebb európai kapcsolatok feladására vezetne, régi kedvenc gondolata volt Gömbösnek; olyan gondolat, amely Bethlentől sem volt idegen, de az olasz fasizmus és a weimari demokrácia közt komolyan szóba sem jöhetett. A jelentéktelen és alkalmatlan Puky Endre helyett, akinek kezéből Gömbös már korábban magához vette a külügyi tárcát, a németországi viszonyokat jól ismerő, régi kiváló diplomata, a berlini követi posztról hazaszólított Kánya Kálmán lett az új külügyminiszter. S míg Gömbös illúziókat táplált az iránt, hogy emlékezetbe idézve a magyar fajvédők egykori kapcsolatait Hitler mozgalmával, az új németországi rezsimmel „világnézeti alapon" megegyezésre juthat, addig a konzervatív német nemzeti körökkel inkább rokonszenvező Kánya — a helyére kinevezett Masirevich követ segítségével -gondosan fürkészte, hogy a német külügyminisztérium öröklött garnitúrája és a náci párt által létrehozott külpolitikai hivatal közül melyiknek lesz meghatározóbb szerepe a német külpolitika irányításában. Egyelőre úgy tűnt, hogy — „régi beidegzettségei" folytán — a külügyminisztérium részéről mutatkozik továbbra is ellenállás a magyar külpolitika kívánságaival szemben, s a náci párt külpolitikai hivatala mutat irántuk nagyobb előzékenységet. Ez tükröződött Gömbös Hitlernél tett első, 1933. júniusi látogatása megszervezésének körülményeiben és lefolyása külsőségeiben is. (1935. szeptemberi második látogatásakor konszolidáltabb viszonyokat talált; a náci párt irányító szerepe a külügyminisztériumban érvényesült, a Rosenberg-féle külpolitikai hivatal elveszítette korábbi jelentőségét.) A magyar külpolitika azt várta Hitlertől, hogy ismeije el Magyarország integrális revíziós igényét valamennyi elveszített területére, s a kisantant-országokban élő német kisebbségeket utasítsa a magyar kisebbségek revíziós-politikai irányítás alatt álló pártjaival szoros együttműködésre az államhatalommal szemben. Ugyanakkor hagyjon fel a magyarországi német kisebbség befolyásolásának politikájával, amelyet a weimari Németország hivatalos diplomáciája és a külföldi németséggel foglalkozó társadalmi szervezetei űztek; az utódállamokbeli kisebbségi együttműködés fejében a magyar kormány kész helyzetüknek a német kívánságokat lehetőség szerint messzemenően figyelembe vevő szuverén rendezésére. (Ezt a junktimba hozott két kérdést, amelyet már a Bethlen-kormány 1931. évi memoranduma is hangsúlyozott, a weimari Németország kormányai elutasították.) Azt kívánta és várta továbbá a Gömbös-kormány az új Németországtól, hogy - szemben a weimari rezsim magatartásával - megnyissa piacait a válsággal küzdő magyar agrárexport számára. Az utóbbi vonatkozásban - nem egykönnyen - sikerült is bizonyos eredményt elérni, bár nem a remélt volumenben, de a revíziós szempontból oly fontos utódállamokbeli és hazai kisebbségi kérdésben nem. Az e problematikát a Gömbös-kormány időszákára vonatkozóan is részletesen feltáró tanulmányok még nem álltak a szerző rendelkezésére, de könyve így is kitűnően érzékelteti az emiatti feszültséget a német-magyar viszonyban. A nemzetiszocializmus külpolitikája nem szakított a német népközösségi gondolat jegyében a weimari időszakban folytatott külföldi agitációval, hanem felismerve használhatóságát, maga is eszköztárába vette, s immár nemzetiszocialista-pángermán szellemben, még kiteijedtebben és hatékonyabban folyt a német kisebbségek németországi érdekeknek megfelelő - a magyar kül- és belpolitika érdekeivel ütköző - béfolyásolása a kisantant-országokban és Magyarországon. Míg a magyar külpolitika fontosnak tartotta, hogy egyidejűleg mindhárom kisantant-állam magyar és más népessége irányában szítsa és ébren tartsa a revíziós szellemet, a német külpolitika csupán Csehszlovákiánál lévén területileg érdekelt, a kisantant fellazítása érdekében a Jugoszláviával való jó viszonyt és Romániával modus vivendi akár áldozatok árán való kialakítását ajánlotta a magyar politikának, s mivel azt nem tudta ilyen belátásra bírni, bírálatától sem tartózkodott, amit persze az igen rossz néven vett. (A kötet megvilágítja a magyar politika viszonyát a Balkán-paktumhoz tartozó ezen két országhoz, s különös figyelmet fordít a magyar-jugoszláv viszonynak a marseille-i merénylet