Századok – 1983

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bellér Béla: A magyarországi németek rövid története (Ism.: Szász Zoltán) 1417

1418 TÖRTÉNETI IRODALOM befolyás, vagy éppen a történelmi magyar állam „valóságos nemzetiségei", (különösen a szászok) eredményeként. Milyen történelmet rajzol a szerző' a mai hazai németség múltjának? A könyv két fő vonalat kísér végig: egyfelől a városok német eredetű lakosainak származását, sorsát, vázolja fel, másfelől azt a főként 18. századi telepítésű német paraszti népességet mutatja be, amelyet a magyar társadalom svábokként ismer, tehát azokat, akiket a köztudat a „magyarországi németek" elnevezés alatt ért. Bellér Béla történelmi tablója a ködbe vesző frank telepítésekkel indul, melynek eredményei a 10-11. században eltűntek, mint ahogy etnikai kihatásai az álamalapítás körüli német lovagoknak, papoknak, szerzeteseknek sem volt. Leírja a II. Géza és II. Endre korabeli szepességi és erdélyi telepí­téseket, majd nagyobb teret szentel a központi hatalom számára fontos kereskedő-, iparos-, bányász­típusú középkori városi németségnek. Itt tárgyalja a szászokat, és itt nyújt rövid elemzést a vegyes etnikumú városok patrícius-plebejus ellentéteinek „nemzeti" vetületéről, a néha súlyos konfliktu­sokról, amelyek a 15. századon végigvonultak. Megrajzolja a középkori városi német kultúra képét (a szászokét is), jelezve az erős etnikai tradíció létét. A magyar rendi függetlenségi mozgalmak és a német ajkú polgárság kapcsolatát külön kis fejezet vizsgálja, melyben rámutat, hogy sokakat protestáns hitük fordította szembe a Habsburgokkal; a reformáció amúgy is előmozdította saját kultúrájuk fejlődését, míg az ellenreformáció inkább a magyar befolyást erősítette soraikban. „A nagy Schwabenzug" a török pusztítás hatásait korrigáló merkantilizmus, illetve kamera­lizmus népesítési politikájának eredményeként kerül az adott teljedelemhez képest gondos bemutatá­sára. Megmutatja ennek sokszínűségét (hiszen protestánsok, lotharingiai franciák is voltak köztük), áttételeit (összekapcsolódott magyarok, szlovákok, délszlávok, románok migrációjával), jelzi egyes szakaszait, s elkülöníti a nagy telepítési övezeteket. Ismerteti a telepesek új életfeltételeit, a beillesz­kedés nehézségeit, mely sokuk pusztulásához vezetett. A németség a reformkor, forradalom és abszolutizmus idején c. fejezet - a könyv koncep­ciójából következően - ismét a régi városi német polgárokat vizsgálja, bemutatva azt a pillanatot, amikor válaszút elé kerültek: elfogadják-e a magyar nacionalizmust és liberalizmust, ami egyben a lassú asszimilációt jelenti, vagy szembefordulnak azzal, ami az adott feltételek mellett szinte lehetetlen, illetve értelmetlen lett volna. A szerző megmutatja, milyen átütő volt a magyar liberalizmus vonzereje, hogy az asszimilánsok a polgárság javából kerültek ki, s a honvédseregben egészen a tábornoki karig ott voltak a német polgárok. (A neoabszolutizmus idején viszont volt egy németesítő értelmiségi rétegük is.) A kiegyezés utáni új gazdasági fellendülésben néha éppen a modern ágazatokban találjuk a néme­teket, bár a 80-as évekre ezek előmenetele megreked. A német polgárság asszimilációjában Bellér igen fontos szerepet tulajdonít a tudatos magyarosításnak, helyesen érzékelteti, hogy a korban az egyetlen reális asszimiláló törekvés a városok magyarosítása volt, miután egyedül ez kapcsolódott valós társa­dalmi-demográfiai folyamatokhoz. A német nemzetiségi mozgalom - a szászokat ismét nem számítva — a századfordulón a Bán­ságban bontakozik ki. A szerző itt jelzi, hogy az impulzusokat a magyar agráriusok, a nagynémet mozgalmak, a szász pénzen alapított lapok adták. A bácskai, bánáti svábok körében hozták létre 1906-ban a Német Néppártot, kényszerűen paraszti színezettel. A történelmi Magyarország összeomlásának folyamatában végre jelentőséghez jutott a németek problémája, hiszen utóbb ők alkották az egyetlen számottevő nem-magyar etnikumot. A német néptanácsok tevékenységét, a Jásziék politikáját, az 1919. januári autonómiatörvényt részletesen ismerteti a szerző. Külön autonóm területet, kormányt, nemzeti gyűlést kaptak; mindennek főként a nyugati határsávban volt jelentősége. Hasonló alapossággal vázolja a Tanácsköztársaság föderatív irányú nemzetiségi politikáját; ennek eredményei az anyanyelvű oktatás területén is megmutatkoztak. Az ellenforradalmi korszak német politikáját a szerző jórészt korábbi munkáiban már feldol­gozta. Az első időszakban, amikor a nemzetiségi területek elcsatolása elleni akcióban szükségesnek tűntek látványos engedmények, a kormány és a nemzetiségek ilyen „egymásratalálásához" kitűnő partnerül kínálkozott Bleyer Jakab, akinek felemás ideológiáját Szabó Dezső ironikusan „konstruktív pángermán turanizmusnak" nevezte. Az első évtized nemzetiségpolitikai szakaszait és a németség politikai-társadalmi életét mintaszerű előadásban mutatja be. Az utolsó két nagy kérdéskör a hitleri birodalom kisugárzása a hazai németekre és a háború utáni kitelepítés problémája. Bellér bemutatja a Bleyer-utód Bäsch Ferenc által megtestesített „völkisch" ideológiát, ami együtt járt a németség alárendelésével a Harmadik Birodalom érdekeinek,

Next

/
Thumbnails
Contents