Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Ióannina; A.: Szümmeikta neóterész isztoriasz (Ism.: Niederhauser Emil) 1411
TÖRTÉNETI IRODALOM 1411 SZÜMMEIKTA NEÓTERÉSZ ISZTORIASZ A. Ióannina, 1982. Panepisztémion Ióanninón, 113 1. (ÚJABBKORI TÖRTÉNETI KÖZELEMÉNYEK. 1. KÖT.) A janinai egyetem újabbkori egyetemes történeti tanszékének Sztephanosz Papadopoulosz professzor eló'szavával induló sorozata az egyetemen külföldiek által megtartott, vagy az egyetem oktatói által külföldön tartott előadások szövegét közli (túlnyomó többségében francia nyelven), a tudományos kutatást és az egyetemi oktatást egyaránt elősegítendő. A kötet az előadások megtartásának időrendjében közli a szövegeket. Rövid ismertetésünkben inkább a történeti kronológia szerint haladunk. Sztephanosz Papadopoulosz Dionisziosz Raliész Palaiologosz tirnovói metropolita tevékenységét ismerteti. Dionisziosz Rómában végezte tanulmányait, csak rövid ideig működött Tirnovóban, mert csatlakozott az oszmán uralom ellen Vitéz Mihály havasalföldi fejedelem által indított háborúhoz, ezért hamarosan menekülnie kellett, Velencében, majd Bécsben élt, még Oroszországba is utazott, 1620 körül bekövetkezett haláláig igyekezett szervezni a görögök és bolgárok felszabadításáért vívandó harcot. Egy másik előadásában Papadopoulosz az 1821-29-es görög felkelés előzményeit mutatja be: az egyház, a görög kereskedő polgárság, a görög községi szervezet és a klephtek mozgalma, meg a görög diaszpóra gazdasági ereje voltak azok a tényezők, amelyek megmagyarázzák a felkelés végső sikerét, bár kétségtelen, hogy az oszmán hódítás évszázadaiban a görögök külső segítséget is kerestek, eleinte Velencében, később pedig Oroszországban. Áttekinti a felkelés menetét is, a nagyhatalmak szerepét, és leszögezi, hogy a közvetlen eredmény csekély volt, mert csak a görögök lakta terület kisebb része szabadult fel. Ugyancsak Papadopoulosz mutatja be a bolgárok helyét Rhigasz Velesztinlész és a Philiké Hetairia tervezeteiben: Rhigasz kidolgozatlan elképzeléseiben a balkáni népek valamiféle egyenrangú összefogását kívánta a felszabadulás érdekében, az 1814-ben létrejött szervezet viszont már csak a görög nemzet függetlenségéért harcolt. Stefanaq Pollo albán történész az albánok részvételét ismerteti a görög szabadságharcban. Egyrészük ortodox vallású önkéntes volt, akik fegyveresen is harcoltak, de éppen vallási hovatartozásuk miatt nem tartották őket számon. Ezek Dél-Albániából érkeztek. Észak-Albániában a folklórban van nyoma a görögök melletti állásfoglalásnak, egy népi ének erre szólít fel. De a mohamedán feudális urak sem támogatták a szultánt, mert Janinai Ali pasa példája miatt szembefordultak vele. Papadopoulosz Epirus helyzetét mutatja be a berlini kongresszus előtt, a janinai vilajet közigazgatását, igazságszolgáltatását, a gazdasági életet (érdemben a mezőgazdaságot) meg az oktatásügyet, összességében több mint száz görög iskola működött, s jó néhány görög nyelvű sajtótermék jelent meg. Giorgiosz Ploumidész adalékokat hoz arra, hogy Trikoupész görög politikus és baráti köre 1875-től a szlávok, konkrétan a szerbek mellett foglalt állást, s Trikoupész kezdeményezte 1878 után diplomáciai kapcsolatok felvételét a két ország között. Zja Xholi a felvilágosodás hatását mutatja be az albán nemzeti újjászületésben (1846-1900) Naim Frashëri költő és közíró példáján, aki egyszerre tanult Rousseautól és Voltaire-től, s eltúlozta az albán nemzet európai jelentőségét, de erre szükség volt a nemzeti mozgalom fellendítése érdekében. Persze lehet, hogy az albán szerző is kissé eltúlozza a felvilágosodás közvetlen hatását, nem mintha Frashëri nem ismerte volna valóban a francia felvilágosodás nagy műveit. Arben Puto az albán kérdést és a nagyhatalmak szerepét taglalja a 19. század második felében és a 20. század elején. Hangsúlyozza, hogy az albán nemzeti kérdés a mozgalom belső erejéből vált európai problémává, nem a nagyhatalmak beavatkozása miatt; az autonómia követelése már 1878-ban, a Prizreni Liga létrejöttével felvetődött. A nagyhatalmak balkáni törekvésein belül különbséget tesz Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia között, az előbbi a szláv népekhez fűződő kapcsolatai miatt más jellegű, mint a pusztán imperialista célokat követő Monarchia. A nagyhatalmak 1913-as londoni konferenciája beavatkozás volt az albán belügyekbe, de végül is sikertelen, az albánok már korábban kikiáltották függetlenségüket, s az 1913-as nagyhatalmi rendezés csak átmenetinek bizonyult. 15*
