Századok – 1983

TÖRTÉNETI IRODALOM - Póka-Pivny Aladár-Zachar József: Az amerikai függetlenségi háború magyar hőse: Kováts Mihály ezredes élete; 1724-1779 (Ism.: Urbán Aladár) 1406

1410 TÖRTÉNETI IRODALOM szerint, 1778 márciusában visszaadta megbízatását a Kongresszusnak, és kérte a hozzájárulást, hogy egy önálló légiót toborozhasson. A Kongresszus - Washington javaslatára — megadta a hozzájárulást. Itt érdemes egy pillanatra megállnunk. Mind Eszenyi (i. m. 41. 1.), mind Zachar (i. m. 112. 1.) azon a véleményen van, hogy az „angol iskolán" nevelkedett amerikai katonai vezetés idegenkedett a lovasságtól, azt nem tartotta igazán fontosnak. Zachar ehhez még hozzáteszi, hogy az amerikai tisztek nem rendelkeztek a megfelelő' lovaskiképzéssel, így „az európaiak súlya megnőtt volna, ha fejlesztik a lovasfegyvernemet". Valójában azonban arról volt szó, hogy az amerikai viszonyok között a lovasságot csak meglehetősen korlátozott körülmények között lehetett használni. A gyarmatokért folyó korábbi angol-francia háborúk idején is alig szerepelt az Amerikában szemben álló seregekben lovaság. A Kontinentális Hadsereg szervezésének kezdetén fel sem merült a lovasság létrehozásának gondolata. A nagy távolságok, rossz utak, járhatatlan erdőségek, a takarmányozás és a megfelelő lóállomány beszerzésének nehézsége mind ellene szóltak ennek a fegyvernemnek - főleg az északi és középső államokban. Maguk az angolok is legfeljebb 6-800 főnyi lovassággal rendelkeztek a hadműveleti területeken (többnyire hajókon tartva és szállítva a parthoz közel levő bevetés helyére őket), így az amerikaiaknak európai méretű lovassági támadásoktól, vagy a lovasság túlsúlyától nem kellett tartani. Ez tehát az alapvető magyarázata az „idegenkedésnek" ettől a drága fegyvernemtől. A kép teljességéhez tartozik azonban az is, hogy Pulaski személye sem volt igazán rokonszenves (rangigénye, a nyelvismeret hiánya, törekvése, hogy minél nagyobb önállóságot biztosítson magának — írják az amerikai kézikönyvek), így a vele ellenséges vagy reá féltékeny tisztek is nehezítették sorsát. Lemondásának is ez a magyarázata. Kováts Mihály huszárőrnagy tehát ilyen körülmények között kötötte sorsát Pulaskihoz, aki 1778 márciusában 68 lovasból és 200 gyalogosból álló légió szervezésére kapott engedélyt. (Amikor 1781-ben az amerikai „Líght-Horse Harry" Lee megszervezte a maga légióját, az sem volt nagyobb: 100 lovast és 180 gyalogost számlált.) A légió toborzásában, szervezésében Kováts jelentős szerepet játszott, mégpedig hivatalosan és a rég óhajtott rangban: a Kongresszus 1778. április 18-án jóváhagyta „Michael de Kowatz" ezredes-parancsnoki kinevezését (114.1.). Toborzási nehézségek, váratlan rajtaütés okozta veszteségek, kényelmetlen téli szállás jellemezte az elkövetkező időszakot, amikor a távollevő Pulaski helyett - legalábbis a téli pihenő alatt — kizárólagosan Kováts intézte a légió ügyeit. 1779 tavaszán azután az amerikai hadvezetés a New Jersey és Pennsylvania térségében állomásozó légiót a délen fekvő Georgiában új hadműveleteket kezdett, és már South Carolina fővárosát, Charlestont fenyegető angolok ellen rendelte. Március közepén a gyalogság, a hó végén a lovasság is megindult a hosszú, 450 mérföldes (kb. 725 km) útra, amelyet a gyalogság 54, a lovasság 45 nap alatt tett meg. {Eszenyi i. m. 65.1.) A lovasság 1779. május 8-án, a gyalogság 11-én érkezett a városba. Május 11-én .már megtörtént a Charleston ellen vonuló angolokkal az első összecsapás, amelyben - nem világos: a légió gyalogságának vagy lovasságának élén - Kováts ezredest halálos lövés érte. Latin nyelvű levelében Franklinnak tett fogadalmát: „Fidelissimus ad mortem!" ezzel egy függetlenségéért harcoló nép oldalán szó szerint beváltotta... A könyv utolsó fejezete tömör összefoglalását adja az utókor tiszteletének az 1932-ben létrejött „Colonel Michael de Kováts Society" megszervezésétől az 1979-ben Karcagon leleplezett emléktábláig. A recenzensnek ezzel kapcsolatban csupán egyetlen megjegyzése volna. Az ugyanis, hogy Zachar József talán túl optimista akkor, amikor úgy véli, hogy Kováts Mihályról „megemlékezik minden olyan hadtörténelmi munka, amely az amerikai forradalmi függetlenségi háborúról szól" (137.1.). Erre valójában még várnunk kell. Jól mutatja ezt az amerikai forradalom és függetlenségi háború alapvető modern kézikönyve (Encyclopedia of the American Revolution. Ed. Mark Mayo Boatner III), amelynek harmadik, 1976. évi kiadása közöl ugyan címszót Pulaskiról, de Kováts Mihályt nem ismeri. Nyilván egy angol nyelvű tudományos kiadás segítene ezen is. Ami azonban a magyar közönséget illeti, annak tájékoztatását Zachar gondosan szerkesztett, s hősünk életpályájának buktatóit, ellentmondásait sem leplező könyve jól szolgálja. A népek szabadságának egy messzire sodródott és időlegesen elfe ledett magyar hőse általa kapja meg megfelelő helyét a nemzet emlékezetében. Urbán Aladár