Századok – 1983

TÖRTÉNETI IRODALOM - Póka-Pivny Aladár-Zachar József: Az amerikai függetlenségi háború magyar hőse: Kováts Mihály ezredes élete; 1724-1779 (Ism.: Urbán Aladár) 1406

1408 TÖRTÉNETI IRODALOM bizatásra vonatkozóan azonban — úja a szerző — semmilyen bizonyító anyaggal nem rendelkezünk." (68. L) Mit tudtak vagy sejtettek Kováts küldetéséről Bécsben, az nem világos. Mindenesetre Mária Terézia rendeletére a legnagyobb titokban a császárvárosba szállították, s fogságában megkülönböztetett figyelemmel bántak vele. Bár helyzete nem volt rózsás, s a katonai hatóságok is ellenségesek voltak vele, Kovátsnak mégis sikerült a „hazaárulás" vádja alól tisztáznia magát. El tudta hitetni, hogy 1746-ban porosz földre szökött szolgáját követve fogságba esett, és kényszerítették, hogy porosz szolgálatba lépjen. Ügye az Államtanácsot is megjárta, majd Mária Terézia rendeletére szabadon engedték, és lefoglalt értékeit is visszaadták. A szerző szerint „politikai megfontolásból" tekintettek el a Kováts elleni hadbírósági eljárástól és további fogságban tartásától (79. L). Tény az, hogy ugyanakkor kijelölték jövendő tartózkodási helyét, és elrendelték tevékenységének és leveleinek figyelését. Kováts ekkor, 1762 júniusában Bécsből hazatért Magyarországra, és közölte: ha megházasodik és elveszi Szinyei alispán lányát, úgy Szinyén, Sáros megyében, ha nem, úgy Gyöngyösön kíván lakni. A tervezett házasság újabb kérdéseket vet fel. Az országtól távol élő Kováts honnan ismerte a Szinyei-családot, Szinyei Merse Zsigmondot és annak hősünknél tizenkilenc évvel fiatalabb lányát, Franciskát? A szerzőnek vannak feltételezései - de egyértelmű bizonyítékai jelenleg nincsenek. (82.1.) Magát a házasságot viszonylag hamar és - jóllehet, Kováts református volt - az egri püspökség nagy megértése mellett kötötték még, de az nem bizonyult tartósnak: pár hónapos együttélés után, 1763 karácsonyán a fiatalasszony visszaköltözött szüleihez. A következő év nyarán itt szülte meg gyermekét, aki hároméves korában elhalálozott. A házasságot többé nem állították vissza. Úgy tűnik, hogy létrejöttében inkább politikai megfontolások játszottak szerepet (85.1.), miként abban is, hogy a házasság után Kováts Eperjesen telepedett le. „Bizonyára — írja Zachar — lengyel kapcsolatainak könnyebb alakítását remélte attól, ha a lengyel határ közelében él." (87.1.) Bizonyított a Szepességbe menekült lengyel nemesekkel, köztük Radziwill herceggel való kapcsolata. Sőt 1765-ben a lengyelek javára végzett illegális toborzás miatt a katonai hatóságok eljárást folytattak ellene, és kötelezték, hogy lakhelyét Kassára tegye át. (Kováts időközben felségfolyamodvánnyal kiharcolta, hogy a szolgálaton kívüli huszárőmagyi rangot és ahhoz az évi kegydíjat megkapja.) A személyét érintően fennmaradt iratokból még megállapítható, hogy Kováts sikertelenül kísérelte meg feleségét visszatérésre bírni, só'1 az és apja 1767-ben nőtartás érdekében keresetet indítottak Kováts Mihály ellen, aki ekkoriban kérte, hogy a fürdők használhatása érdekében Budát jelöljék ki tartózkodási helyétül. Ekkor megint homály következik: „Az eddigi gazdag forrásanyag - mondja a szerző -1767-ben néhány évre teljesen megszakadt." (90. L) Feltételezése szerint ezeket az éveket Kováts -nem a saját neve alatt —, valamelyik „lengyel katonai táborban" tölthette. Az oroszellenes Bari Konföderáció részben a magyar területeken újraszerveződő csapatai jöhetnek számításba, s Zachai szerint hősünk 1767-1772 között itt a kiképzőtiszt szerepét tölthette be. (91-92. L) Tudjuk, hogy 1773-ban a katonai hatóságoktól kérte, hogy kölcsönadott pénzének behajtására engedélyezzék Lipcsébe utazását, honnan csak a következő évben tért vissza. 1775-ben újra útlevelet kért, de nemcsak Lipcsébe, hanem egy római zarándokúira (!) is. 1776 nyarán azután elhagyta Budát, hogy soha többet ne téljen vissza oda. Távozása menekülésnek is beillik, mert hitelezői szorongatták. Sőt, az utazásra sem lehetett elég pénze, mert - mint olvashatjuk - „útiköltségéről sajátos módon gondoskodott": egy Fekete nevű plébánostól váltóra nagyobb tétel bort vásárolt, és azt kiárulva teremtette meg utazásának anyagi feltételeit. (93.1.) A velencei osztrák követ 1776 novemberében jelentette, hogy Genovában jártában találkozott két magyarral, akik közül az egyik „báró Kovátsnak" nevezi magát. A két magyar megállapíthatóan decemberben hagyta el Genovát, és valószínűleg Párizsba ment. Hősünk útitársa -maga is volt kapitány - 1777 elején visszatért Bécsbe, és ő közölte, hogy Kováts nyugalmazott huszárőrnagy Bordeaux kikötőjébe ment, „de onnan továbbállva Amerikába távozott, és ott az Egyesült Tartományokban hadi szolgálatba lépett". (95.1.) Az elmondottak világossá teszik, hogy Kováts Budát azzal a határozott szándékkal hagyta el, hogy szolgálatait a tengeren túl felajánlja a függetlenségükért harcoló amerikai gyarmatosoknak. A vállalkozáshoz társa is akadt, aki azonban az utolsó pillanatban meggondolta magát. Kováts azonban kitartott elhatározása mellett. Nem kétséges, hogy rendelkezett elegendő információval az amerikai harcok jellegét illetően. Igaza van Zacharnak abban, hogy elvileg nyitva állott előtte az a lehetőség is, hogy az angolok oldalán harcoló német (hesseni) csapatoknál keressen alkalmazást (98. L), de hősünk nem ezt tette. A pozitív irányú döntés azonban mégsem annyira szabad elhatározásból született, hiszen