Századok – 1983

BESZÁMOLÓ - A nemzetközi munkásmozgalom-történet kutatóinak XVII. linzi konferenciája (1981. szept 9-11.) (Jemnitz János) 1386

BESZÁMOLÓ 1391 Elorza fontosnak ítélte az anarcho-szindikalisták eredményeit az „ellenkultúra" kialakításában, valamint a „magas kultúrszférában" a kulturális elitnél az avantgardista vonulat- , nál kialakuló ellenzékiek csoportosulását és közeledését a szocialista eszmékhez, majd munkásmozgalomhoz. Általánosságban megállapították, hogy a forradalmak kora s másnapja milyen lökést adott a kulturális szervezeteknek. Langewische aláhúzta, hogy az 1920-as években működött a legtöbb kulturális szervezet, ezután bizonyos visszaesés mutatkozott. Nem véletlen, hogy a vita során ezt a korszakot a felszólalók különböző területeken és szempontok alapján sokfelől megvilágították. A japán Ito idézett megjegyzései mellett a szlovák Marta Vartikova a szlovák kommunisták szerkesztette Dav c. folyóiratának tömegbefolyását, szerzőinek, munkatársainak színvonalát, nemzetközi kapcsolatait, a „vendégszerzők" névsorát elemezte. Vartikova a „magas kultúra" mellett érintette a bázis problémáját is, azt, hogy kik olvasták a lapot, sőt, hogy a Dav-nak kiterjedt munkáslevelezőtábora is volt. A svájci Theo Pinkus a nők és nőszervezetek jelentőségét méltatta, bár jellemzőnek vélte, hogy e korban nemcsak a politikai munkásmozgalom, hanem a kultúrszervezetek is mindig „férfi-irányítás" alatt maradtak. Svájci és német-svájci relációban megemlékezett W. Münzenbergről, aki nagyon korán felismerte, hogy a lapoknak, filmnek és fotóknak, montázsoknak milyen nagy szerepe van a munkásság befolyásolásában, s mindezeken a területeken nemcsak sikereket ért el, hanem az ellenkultúrának színvonalat és ütőképességet biztosított. Ugyancsak erre az összefüggésre hívta fel a figyelmet az osztrák Herbert Steiner, aki a Vörös Bécs eredményeire utalt, míg a vitában felszólaló Sipos Péter ugyanerre a korszakra kivetítve ismertette a magyar legális szociáldemokrata, illetőleg annál szélesebb, időszaki kommunista kiadványok arculatát, befolyását. A vita során több általánosabb elvi kérdést is érintettek a felszólalók. A német Wolfgang Abendroth figyelmeztetett arra, hogy a múlt század 60-as éveiben mind a lassalleánus, mind az eisenachi munkás kultúrszervezetek egyaránt az ellenkultúra részét képezték. Az ellenkultúra kialakításánál pedig külön figyelmet követelt a morális tényezők tanulmányozásának. A szovjet Ivan Ljunyov jegyezte meg, hogy a proletár kultúra és a szocialista kultúra fogalmának elhatárolása, finomabb történeti kidolgozása még hátralevő feladat. Horst Schumacher, a berlini Marxizmus-Leninizmus Intézet munkatársa a politikai tényező fontosságát és a kultúrforradalom jelentőségét hangsúlyozta. Jemnitz János megjegyezte, az ellenkultúránál más összefüggés is kínálkozik, még a politikai hatalom megragadása előtt, egy nép életében valami és valakik elsőként az ellenkultúra szintjén jelentkeznek, s később — de forradalmi fordulat nélkül és előtt —, bizonyos fokig a nemzeti kultúra részeivé, sőt markáns részeivé válnak. Ez persze összefügg a színvonal kérdésével. Ugyancsak megjegyezte, általánosságban ismeretes, hogy értelmiségiek közvetítik a kultúrát a tömegekhez, de feltűnő, hogy az értelmiség mely rétegei jelentkeznek nagyobb számban: orvosok, tanárok (s nagyobb számban tanítók), illetve jogászok. S ennek okai is könnyen kimutathatóak. Az ellenkultúra kialakításában, magasabb színvonalra emelésében e rétegeknek igen nagy a szerepük. Ugyancsak ilyen általános összefüggésben szorgalmazta a lengyel Kowalski a tömeglélektan nagyobb figyelembe vételét a munkáskultúra tanulmányozásánál, valamint a munkás kollektív-tudat kialakulásának elemzését. A nyugatnémet Klaus Tenfelde - aki e kérdésről könyveket jelentetett meg — a skandináv példára hivatkozott, ahol a „népi