Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Varga László: A csepeli gyáróriás kialakulásának története 1322
A CSEPELI GYÁR KIALAKULÁSA 1351 a kezdeményezést, ebben döntő szerepet játszott az acélmű létesítésének terve. A pénzügyminisztérium azonban eleve elutasította a kérést, s mindvégig változatlan formában képviselte az állami vasgyárak központi igazgatóságának álláspontját. Ez utóbbi az év folyamán négy ízben adott hangot a kereskedelmi és honvédelmi minisztériumhoz a pénzügyminisztériumon keresztül eljuttatott átirataiban annak a véleményének, hogy „a Weiss Manfréd-gyár bővítési tervei a harcképesség szempontjából fölöslegesek, a hazai vasipar szempontjából pedig károsak, s ezért államilag nemcsak nem támogatandók, hanem lehetőleg megakadályozandók. .. Egy új acélműnek nálunk való berendezése tehát az egész magyar vasiparnak végtelen károkat okozna. A kincstár pedig, midőn az állami vasgyáraknak a kartellbe való belépését megengedte, a kartellszerződésben kifejezetten kötelezettséget vállalt arra nézve, hogy a társult hazai vasipart túlprodukció, árharc és újabb konkurrenciák ellen meg fogja védeni. A csepeli gyár kiskaliberű ágyúlövedékek előállítására berendezett üzemének nagykaliberű ágyúlövedékek előállítására szolgáló berendezésekkel való kibővítése éppolyan felesleges, és meglevő ily lövedékgyáraink egzisztenciáját egyenesen veszélyeztetné." A két vállalat közötti harc rendkívül élessé vált, miután a nagykaliberű lövedékek felosztási kulcsának megváltoztatása minden korábbi engedménynél jelentősebb követelés volt. Weiss Manfréd a hadügyminisztériumhoz küldött beadványaiban egyre határozottabban követelte kérésének teljesítését. Októberben hivatkozott arra, hogy az 1908—1909 telén eszközölt nagyobb megrendelések megmutatták, sem Diósgyőr, sem Resica nem képes a szokásosnál nagyobb mennyiségű acélt szállítani, sőt még a közvetlen lövedékmegrendeléseknek sem tudtak eleget tenni, holott azok még mindig messze elmaradtak egy esetleges mozgósítás szükségleteitől. Az említett nagyobb szállítások idején Weiss Manfréd valóban eredménytelenül rendelte meg a saját termeléséhez szükséges acélt Diósgyőrtől, és végül kénytelen volt a szükséges mennyiséget külföldről beszerezni. A rendelés időzítése egyébként — ami tehát egybeesett a közös hadi igazgatás megnövekedett igényeivel — eleve lehetetlenné tette Diósgyőr számára, hogy eleget tegyen annak. A pénzügyminisztérium feltehetően joggal gyanúsította Weiss Manfrédot azzal, hogy maga is hozzájárult Diósgyőr szállítóképtelenségéhez. Az újabb kérvényt a közös hadi igazgatás megküldte a kereskedelmi minisztériumnak, amely megpróbált a másik két miniszteriális szerv között közvetíteni. Javaslatát azonban Diósgyőr és Weiss egyaránt elutasította. Diósgyőr különösen azért sérelmezte és akadályozta Weiss Manfréd további előretörését, mivel állítása szerint képes lett volna egyedül is kielégíteni a Magyarországra eső teljes kvótát. Kifogásolták, hogy az új felosztási tervezet csak a diósgyőri részesedést érintené, a resicai érintetlenül hagyásával. Végül a hadügyminisztérium 1910 márciusában elfogadta a kereskedelmi kormányzat közvetítő javaslatát, és hajlandónak mutatkozott Diósgyőrnek az eredetileg tervezett 37,5 százalék helyett 45 százalékot biztosítani. Ez ellen azonban Weiss Manfréd tiltakozott: „E felosztás mellett az acélművet létesíteni módomban nincs, hanem ragaszkodnom kell ahhoz, hogy a szóban forgó szállításokban, éspedig úgy a közös hadsereg, mint a tengerészet szükségleténél gyáram ugyanabban az arányban részesüljön, mint a diósgyőri gyár... A vitás rész elvonása az Állami Vasművekre nézve komoly befolyással nem lehet, különösen amikor egy, a hadvezetőség szempontjából kiválóan fontosnak jelzett intézményről van szó."
