Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Varga László: A csepeli gyáróriás kialakulásának története 1322
1346 VARGA LÁSZLÓ Weiss Manfréd az acélmű létesítésénél rendkívül óvatosan járt el, a Monarchia különböző gyáraiba küldte saját szakembereit, hogy ellenőrizzék a Witkowitztól kapott információkat, magánkapcsolatokat próbált kiépíteni a witkowitzi szakértőkkel, 1911 januárjában szinte másnaponta küldtek levelet Csepelről Witkowitzba és fordítva, újabb kérdésekkel, illetve információkkal. Mindezek ellenére az acélgyártás kezdetben hihetetlen nehézségekkel járt, hosszú ideig nem sikerült a kívánt minőséget elérni, ami különösen a nagykaliberű lövedékeknél okozott gondot. A haditengerészet ugyan már márciusban elismerte a csepeli gyár szállítóképességét, de még ezt követően is számtalan probléma merült fel az acélgyártásnál és a lövedékek előállításánál egyaránt. A witkowitzi gyár több száz műszaki rajzot küldött Csepelre, szakemberei rendszeresen felkeresték a gyártelepet, ennek ellenére gyakori volt a súrlódás a szerződés értelmezése körül.4 5 1912 májusában az ígért 5 millió koronás befektetéssel üzembe helyezték az új létesítményeket, nevezetesen a Martin-művet két 10 tonnás kemencével, a kovácsüzemet három gőzkalapáccsal (8 t, 1,5 t és 3 t) a présüzemet 12 hidraulikus préssel (1000 t, 500 t, 300 t, 2501) és 4 izzító kemencével, a szürkevasöntődét 600-as átmérőjű kúpoló kemencével a kokillák és szerszámok öntésére. Ezekhez csatlakoztak a szükséges segédüzemek, a gázgenerátorüzem, a gőzkazánház, a hidraulika, daruk, az edzőüzem stb. Az acélgyártáshoz szükséges nyersvasat a resicai, a rimamurányi és a vajdahunyadi vasműből, az ócskavasat Budapestről, az ötvöző anyagokat pedig külföldről szerezték be. Az acélmű teljes kapacitása mellett naponta 7 tonna acélt biztosított a tüzérségi lövedékgyártáshoz, ebből 1912 februárjára még csak napi egy tonnát, májusban azonban már átlagosan 4,7 tonnát. A két Martin-kemence összesen napi 3,5 adagban 35 t acélt termelt, ennek fele közvetlenül került eladásra. A befektetett mintegy 5 millió koronának 4,5 százalékát a telkek értéke jelentette, 36,6 százalékát az épületek és a fennmaradó részt a gépek és berendezések.4 6 1913—1914 folyamán a hengerművet is bővítették, üzembe helyeztek rúdsajtolásra egy 1000 t-s prést, Mannesmann-csőhengert a tüzérségi gránátok gyártásához, a szalaghengerdében már 12 hengerpár dolgozott, bővítették a rafináló üzemet, amelynek kapacitása így elérte a napi 13 t-át, a vörösrézöntődében a fejlesztés következtében a termelés kereken 10 t volt naponta, a sárgarézöntődében pedig 2 t. A fémgyártásban egy új ötvözet, az ún. fehérbronz kikísérletezése eredményezett fontos változásokat, ez az anyag ugyanis nagy szilárdsága és nyúlása mellett kevésbé sínylette meg a tengervíz korrodáló hatását, így tökéletesen megfelelt különböző tengerészeti berendezések és felszerelések gyártására. Miután a külföldi — elsősorban olasz — megrendelések ebben az időben teljesen lekötötték a gyár kapacitását, Weiss Manfréd nem is nagyon ajánlotta termékeit a közös hadi igazgatásnak. 1914 márciusában azonban mégis erre kényszerült, s amikor a haditengerészet képviselője áprilisban helyszíni szemlét tartott a gyárban, az ott gyártott torpedóalkatrészek szinte a szenzáció erejével hatottak.4 7 4 5 Uo. 37a. - Igazgatóság 1. 46 OL WM Okmánytár 37a. 24)3. - PM ált. ir. 1913-53009. - Kovács Lm. - Kocsis-Németh-Uglár i. m. 4 7 KA KMS 1914 4WM 1/17; 19-9.
