Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Varga László: A csepeli gyáróriás kialakulásának története 1322
A CSEPELI GYÁR KIALAKULÁSA 1341 gyártási ág bevezetése azonban az általános gazdasági helyzettől függetienül kezdetben mindig veszteséges volt, ezt indokolta a szükséges tapasztalatok és az eltérő gyártási technológia elsajátítása. Weiss Manfréd tehát a gazdaság válságos időszakait — amik a hagyományos termelés bővítését eleve lehetetlenné tették — használta fel arra, hogy új üzemágakat vezessen be. Ezzel párhuzamosan kezdett hozzá - mindenekelőtt a közös hadügyminisztériumban — a megfelelő értékesítési lehetőségek kialakításához. Mire kialakította vevőkörét, addig az új üzem már túl volt a kezdeti nehézségeken, s teljes kapacitással dolgozott az új megrendelések kielégítésén. Az alapanyaggyártásnál ezt az átmenetet megkönnyítette a gyár belső szükséglete, amely eleve biztosította az új beruházás minimális rentabilitását. Weiss Manfrédnak ezzel az eljárással nemcsak a válságot sikerült a lehető legoptimálisabban áthidalnia, hanem saját maga számára meg is rövidítette azt. A hengermű létesítésével Weiss Manfréd színrelépése a sárgarézáruk gyártásában válságot okozott a sárgarézkartellban, amely végül mintegy 4 százalékkal csökkentette árait. A konkurrenciaharc különösen az állami megrendeléseknél öltött rendkívül éles formát. Ebben azonban az állami iparfejlesztés, ipartámogatás felemássága is kifejezésre jutott. A kormányzatnak — és azon belül is különösen a kereskedelmi tárcának - a fennálló törvényes rendelkezések értelmében messzemenően támogatnia kellett az olyan alapításokat, amelyek közé a csepeli hengermű is tartozott. Nem hagyhatta ugyanakkor a már meglevő iparvállalatok érdekeit sem teljesen figyelmen kívül. így sajátos kompromisszumként megadta ugyan 1897-ben az állami kedvezményeket, de a Weiss Manfréd által kért távirdai megrendeléseket nem biztosította. így, amikor 1898 novemberében a minisztérium versenytárgyalást írt ki a távirdai huzalszükséglet fedezésére, Weiss Manfrédnak megfelelő árajánlattal kellett a konkurrenciával szemben fellépnie. Végül az ő ajánlata bizonyult a legolcsóbbnak, de a minisztérium ezt az olcsóbb árat felajánlotta másik pályázónak is, s végül ennek alapján megosztotta a rendelést, 60—40 százalék arányban. 1899-ben Weiss Manfréd a MÁV rézáru szükségletének fedezésére nyújtott be pályázatot, ami a vörösrézhuzaloknál eredménnyel is járt. A többi cikket azonban a MÁV a Chaudoir-cégnek biztosította, mondván: „ezen cégnek hazai gyártmánya előttünk ismeretes, árai pedig főleg a fontosabb cikkeknél lényegesen olcsóbbak, mint a Weiss Manfréd cégnek az árai." Ezt követően hiába kérte már Weiss a minisztériumtól, hogy a távirdai rendeléshez hasonlóan az olcsóbb ár alapján osszák meg a rendelést, a kereskedelmi kormányzat — a MÁV javaslatára —, hivatkozva a versenytárgyalásra, a kérést elutasította. A minisztérium tehát a két megrendelésnél gyökeresen másként járt el, és ez a megkülönböztetés egyértelműen Weiss Manfrédot sújtotta. Alapjában indokolt volt ugyan ez a magatartás, a minisztérium joggal részesítette előnyben a régi, általa már megbízhatónak ismert céget, ezt a törekvését azonban lehetetlen volt az iparfejlesztés céljaival összeegyeztetni.39 Weiss Manfréd — anélkül, hogy lebecsülte volna a közszállítások jelentőségét — a fémfeldolgozás elsődleges céljának a saját alapanyag-szükséglet fedezését tartotta. 1899-ben a hengermű kizárólag a saját lőszergyártáshoz szükséges alapanyagokat állította elő, amelyeknek további feldolgozására a korábbi gyakorlatnak megfelelően a konzerv-39 OL Ker. Min. Iparfeji. Szakoszt. 1899-62882. - Magyar Pénzügy 1900.
