Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Varga László: A csepeli gyáróriás kialakulásának története 1322
A CSEPELI GYÁR KIALAKULÁSA 1333 ipari termelésnek, sem gépi berendezésekben, sem szakmunkában nem támasztott olyan igényeket, mint az éles lőszer gyártása. Kényszermegoldás volt, amit a fejlettebb ausztriai gyárak eleve nem vállaltak. Végül azonban éppen a régi lőszerek szétszerelése révén sikerült a hadügyminisztérium ellenállását megtörni. 1897 májusában Weiss Manfréd ajánlatot tett 26—30 millió 11 mm-es töltény szétszerelésére. Az így nyert alkatrészek fejében felajánlotta új, éles lőszerek gyártását. Weiss Manfréd javaslata óriási meglepetést keltett Bécsben. Különböző számításokat végeztek, hogy megállapíthassák Weiss hasznát (még a legszerényebb számítás is több mint 50 000 forintos tiszta jövedelmet mutatott ki), míg végül felismerték, hogy az ajánlat a hadügyminisztériumnak is rendkívül kedvező. Ennek alapján végül még a Weiss Manfréd által vállalt feltételeket is számára kedvezően módosítva adták ki a megrendelést. A tényleges haszon azonban eltörpült a mellett a tény mellett, hogy Weiss Manfrédnek ezzel a szállítással sikerült a vezető ausztriai lőszergyárak mellé felzárkóznia.2 4 Ezt az áttörést jelképezte az a nyolc évre megkötött szerződés, amely biztosította a gyár számára a közös hadi igazgatás lőszerszükségletének 23,4 százalékát (5 millió 8 mm-es lőszer, mintegy 450 000 korona értékben.) Ez az arány gyakorlatilag megfelelt a magyar kvótának, miután annak megállapításánál a wöllersdorfí kincstári lőszergyár termelését nem vették figyelembe. Weiss Manfréd négy évvel korábban a hadügyminisztérium lőszerszállítói között még csak a negyedik helyen állt, a szerződés révén viszont már azonos helyzetbe került a Monarchia két legnagyobb gyalogsági lőszergyárával. Legalább annyira jelentős volt, hogy ez az áttörés együtt járt a kész lőszerek szállítására való átállással, ami — mint láttuk - a hüvelyekhez képest jóval nagyobb hasznot biztosított. A szerződés Weiss Manfréd számára napi 150 000 éles gyalogsági lőszer gyártási kapacitást Lt elő, ami gyakorlatilag megfelelt a tényleges kapacitásnak (napi 160 000 darab). A kapacitást természetesen nem a normális termelés, hanem a háborús szükségletek alapján határozták meg, a kettő aránya durván 1:10 volt. Már a következő évben, vagyis 1898-ban sor került rendkívüli szükséglet megrendelésére, ami Weiss Manfréd számára 17 millió lőszer szállítását jelentette. Nem sokkal később — 1899-ben — a hadügyminisztérium felajánlotta a szerződés tartamára a gyakorló lőszerek megrendelését is, ha Weiss Manfréd az első három évben 10—10 krajcárral csökkenti az árat (ezt mindig ezer darabra határozták meg), s a következő három évben pedig hajlandó ezt a minisztérium kívánságának megfelelően maximálni. Weiss habozás nélkül elfogadta ezt az ajánlatot.2 5 A hadügyminisztérium tehát arra törekedett, hogy szerződésekben biztosítsa a szükséges szállításokat. Ez természetesen nemcsak kedvező volt a szerződő felek számára, de szinte nélkülözhetetlen is. A minisztérium a Monarchia katonai erejének veszélyeztetése nélkül nem szolgáltathatta ki magát a szokásos piaci viszonyoknak, s a biztos szállítás fejében hajlandó volt az érdekelt vállalatoknak monopolhelyzetet biztosítani. A szállítók ennek fejében kötelezettséget vállaltak a pillanatnyilag szükségesnél jóval nagyobb kapacitás biztosítására, hogy az esetleges mozgósítás megfelelően felkészülve érje J«Uo. 1897 7A 12-5/24., 35., 82. 2 5 OL Ker. Min. 1898—IX-50967. -20., 38., 40. KA KM 1898 7A 12-5/7.; 1899 7A 12-6/12.,
