Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Sípos Péter: Peyer Károly a magyar munkásmozgalomban 1944-ig 1280
1314 SI TOS PÉTER irányzatok maradnak felül, amelyek most odafent olyan nagy kegyben állanak. Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de a jelek azt mutatják, és a történelem nemegyszer megmutatta már, hogy a fák nem nőnek az égig."11 1 Hangsúlyozta a nemzeti függetlenség eszméjét, amelyet minden tekintetben érvényesítendőnek hirdetett. A kongresszus Peyer javaslatára „Szociáldemokrata Párt"-ra módosította a párt nevét, elhagyva abból a Szocialista Munkásinternacionáléhoz tartozásra utaló „Magyarországi" jelzőt. Ez a határozat jellegzetes kísérlet volt arra, hogy megcáfolják azt a rágalmat, mely szerint a szociáldemokrata párt nem önálló tényező, hanem „idegen erők" eszköze, sőt ügynöke, amely egy külföldi központ alárendeltségében működik. Peyer rendszerint előnyben részesítette az ügyeskedő megoldásokat az elvi kérdések tisztázásával szemben, ez politikai stílusának lényegi vonása volt. Úgy vélte, a névváltoztatás kifejezheti, hogy nem egy nemzetközi szervezet hazai részlegéről, hanem olyan önálló magyar szervezetről van szó, amely az osztályharc és a nemzetköziség alapján áll. Ezért azt a javaslatot elvetette, hogy iktassák be a névbe a „Magyar" jelzőt. A gesztus az SZMI szempontjából nem volt sérelmes, hiszen az Internacionálé ténylegesen már felbomlott. Nem helyetteskette azonban a gyakorlatias megoldás a világos állásfoglalást a munkásosztály és a nemzet viszonyának kérdésében. Az eszmei megnyilatkozás szükségszerűségét pedig bizonyítja, hogy ez időben a párton belül lépett fel egy olyan csoport, amely nemzeti alapra kívánta volna átállítani a szociáldemokrata mozgalmat, megfosztva osztályharcos és internacionalista jellegétől, marxista vonásaitól.11 2 Peyernek ügyes manőverezéssel, a párttagság túlnyomó többségének rokonszenvére építve, sikerült elszigetelnie a nacionalista frakciót, és nagy szerepe volt abban, hogy a kísérlet kudarcot vallott. Peyer befolyása ekkor érte el a csúcspontját a legális munkásmozgalomban. Nagyformátumú vetélytársa sem a pártban, sem a Szaktanácsban nem volt. A mértékadó személyiségek sorában Mónus Illés és Buchinger Manó zsidók lévén, mindinkább háttérbe szorultak, miközben egymással is vetélkedtek az ideológiai „szürke eminenciás" szerepköréért. Kabók Lajost igazán csak a vasas szakszervezettel összefüggő ügyek érdekelték. Szakasits Árpád még csak most érkezett az indulóvonalra az első helyért folytatandó versengésben. A Marosán-generáció tagjai pedig fiatalságuk okán és hatalom híján legfeljebb szóhoz juthattak, de meghallgatásra nem találtak. Peyer azonban nem tudott élni kedvező pozíciójával, hogy a szociáldemokrácia számára olyan karizmatikus vezetővé váljék, akinek munkássága nemcsak a mozgalom jelene, hanem jövője, egész további sorsa szempontjából döntő fontosságú, aki nélkülözhetetlen és pótolhatatlan, ő csak legfeljebb egy-egy pillanat feladataihoz nőtt fel a napról napra élés mestereként, aki nem tudott távlatokban gondolkodni. Ezért nem volt alkalmas arra, hogy messzetekintő programot dolgozzon ki, vagy legalább ösztönzést, iránymutatást adjon egy mozgósító erejű cselekvési terv kimunkálásához. A totális fasizmussal Peyer azt állította szembe, ami ellen korábban maga is harcot hirdetett — a bethleni időkben kialakított ellenforradalmi rendszert, amelyet most úgy interpretált, mint az alkotmányosság és a legalitás biztosítékát. Ez a magatartás viszont 111 Népszava, 1939. jan. 31. 11 2 Vö. Pintér István: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt politikája a második világháború előestéjén. Akadémiai Kiadó. Bp. 1979.
