Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Sípos Péter: Peyer Károly a magyar munkásmozgalomban 1944-ig 1280
PEYER KÁROLY A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOMBAN 1944-IG 1307 szervezetek azon régóta hangoztatott elvi álláspontjának a győzelmét, hogy az állam vállaljon kötelezettséget a munkanélküli segély fizetésére.8 8 A fejlemények azonban nem igazolták a vezető titkár derűlátását. A tőkés érdekképviseletek és a polgári politikusok túlnyomó többsége - beleértve a liberális ellenzéket — szembefordultak Károlyi Gyula lépésével. A hatóságok is kifejezésre juttatták elégedetlenségüket. A miniszterelnök 1932 januárjában közölte a Szaktanács Peyer vezette küldöttségével, hogy a kormány nem ad újabb összeget a szakszervezetek számára. Feleletül a szakszervezeti választmány határozatot hozott: a végrehajtó bizottság folytassa a harcot az állami segélyezés érdekében. A legális munkásmozgalom azonban 1932—1933-tól már nem csupán egyes részkövetelésekért, hanem a szocialista szakszervezetek létéért vette fel a küzdelmet. A szakszervezeteknek az 1920-as években is számolniok kellett a „nemzetiesítés" és a segélyegyletté degradálás veszélyeivel. A vezető körök törekvései az osztályharcos munkásmozgalom felszámolására azonban akkor nem kapcsolódtak össze az egész politikai modell gyökeres átalakításának kísérletével, nem jártak együtt széles körű szociálpolitikai reformokkal, nem bontakozott ki álforradalmi konkurrens tömegmozgalom és a nemzetközi életben sem jelentkeztek a szakszervezetellenes lépéseket kifejezetten ösztönző tendenciák. A harmincas években a szakszervezeteket most már mindez összpontosultan fenyegette, sőt egy átmenetileg kedvezőtlen fejlődési irányú társadalmi környezetben. A munkások létszáma különösen az évtized utolsó harmadában gyors ütemben emelkedett. Az újonnan, főként a faluról toborzódott dolgozók zöme korábban még soha nem találkozott a szocialista mozgalommal, az osztályharccal; gondolkodásukra jobbára az apolitikusság volt a jellemző. A közéletben működő egyik pártpolitikai mozgalom iránt sem érdeklődtek, nem tekintették azokat érdekeik kifejezőjének, sőt, jelentős részük még odáig sem jutott el, hogy szükségesnek ítéljen bármiféle kollektív fellépést. Tudatvilágukatjobbára az ellenforradalmi rendszer iskolázása, tömegkommunikációs apparátusa által sulykolt nacionalizmus határozta meg. Az új munkáscsoportok, sőt egyes ágazatokban a régebbi rétegek soraira sem maradt hatástalan a nyilasok álforradalmi, az antiszemitizmust szociális demagógiával elegyítő propagandája sem. A szocialista gondolkodású szervezett munkások a legtöbb gyárban, üzemben korábban is kisebbséget alkottak. Az őket környező indifferens tömeg hangulatát sokféle árnyalat jellemezte a rokonszenvtől az idegenkedésig, ami általában a távolságtartás legszélsőbb fokát jelentette. A 30-as évek közepétől azonban számolni kellett a szakszervezeteknek a gyárkapun belül is aktív, kifejezetten ellenséges erőkkel. Terjedőben volt a fasiszta propaganda, a gyűlölködés, ami spicliskedésben, feljelentésekben is megnyilvánult. Peyer és a többi szociáldemokrata vezető több, mint elegendő figyelmeztetést kaptak a baljós politikai és társadalmi környezetváltozásról. Gömbös Gyula, az 1932 októberében hivatalba lépett új miniszterelnök, nem csinált titkot abból, hogy új módszerekkel kíván kormányozni. Akik ismerték a kormányfő politikai múltját, nézeteit, azok számára nem volt kétséges, hogy célja a totális fasiszta diktatúra kiépítése Magyar-8 8 Népszava, 1931. dec. 25.
