Századok – 1983

TANULMÁNYOK - Sípos Péter: Peyer Károly a magyar munkásmozgalomban 1944-ig 1280

PEYER KÁROLY A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOMBAN 1944-IG 1305 engedmények érdekében, remélték továbbá, hogy az egységes kormányzópárt elemeire bomlik, előretör a polgári liberális és demokrata ellenzék, így kialakulhat egy olyan konstelláció, amelyben az MSZDP is valamilyen formában részese lehet a politikai hatalomnak. Még a háború előtti politikai kategóriákban gondolkodva az MSZDP túldimenzionálta a parlamenti harc jelentőségét, és erőinek mozgatását is alárendelte a képviselőházbeli politizálás feltételezett érdekeinek. Ezek az elképzelések, illetve módszerek azonban nem váltak be. Ezért 1925-26-tól megkezdődött a taktikai princípiumok felülvizsgálata. Mind nagyobb hangsúlyt kapott az MSZDP tevékenységében a parlamenten kívüli erők és módszerek igénybevétele. A parlamentet a párt ezután inkább tribünnek tekintette, ahonnan szóvá tehette a munkásmozgalmat ért sérelmeket. A fordulat lényegét az jelentette, hogy jóval nagyobb hangsúlyt kapott a tömegmozgalmak szervezése, amihez kedvező talajt teremtett a dolgozó rétegek megnövekedett aktivitása. A gazdasági válság éveiben a munkásság egyre keservesebb szűkölködése sürgős cselekvést kívánt. 1930. február 9-én az MSZDP és a Szaktanács „Munkát, kenyeret! Magyarország nyomorgó és szenvedő népéhez!" címmel felhívást bocsátott ki. A nyilatkozatot igen élesre hangolták, a bejelentett lépések azonban kevéssé voltak fenyegetőek: tömeges interpellációk a parlamentben, felszólalások a városi, megyei közigazgatási testületek gyűlésein a munkanélküliség esetére szóló biztosítás, azonnali készpénzsegély és munkaalkalmak érdekében. 1930 tavaszán-nyarán kiderült, hogy a kormány és a hatóságok ezeket a felszólításokat sem veszik komolyabban, mint a korábbi hasonló kívánságokat, és nem tesznek semmit a munkanélküliség enyhítéséért. Időközben mind kiterjedtebbé váltak a munkanélküliek mozgalmai, amelyekben az illegális KMP befolyása is érvényesült. A szociáldemokrata párt és szakszervezeti vezetés számára ütött a döntő elhatározások órája. Peyer szerepe jelentékeny volt, hiszen főként rajta múlott, mozgósítanak-e a szakszervezetek egy nagyszabású utcai demonstrációra. A fenyegetőzéseket a tömegek erejének felhasználásával most már átütő erejű tettre kellett váltani, hogy megmaradjon a hitelük. A kisebb-nagyobb spontán éhségtüntetések, felvonulások azt is kétségtelenné tették, hogy a munkásság mind jelentékenyebb hányada hajlandó a szakszervezeti helyiségek, munkásotthonok, vendéglői különtermek falain kívül a nyílt utcai összecsapás kockázatát is vállalni követeléseiért. Peyer június 5-én egy munkanélküli-gyűlésen bejelentette, hogy több hasonló rendezvényt nem szerveznek, hanem célzott arra, hogy az egész proletariátust harcba szólítják, ha a kormány továbbra is tétlenkedik. A Szaktanácsban augusztus elején megkezdődtek az előkészületek egy több órás sztrájkkal összekapcsolt utcai tüntetésre Budapesten és vidéken valamennyi szakmában a munkában állók és a munkanélküliek részvételével. A vasöntők szervező bizottságában Spitálszky Károly titkár Peyertől kapott utasítás alapján augusztus 8-án jelentette be, hogy a szakszervezeti választmány 11-én ülést tart, amelyen szeptember elsejére általános akciót határoznak el. A választmány értekezletén Peyer javasolta, hogy a dolgozó munkások szeptember 1-én hagyják ott a munkahelyüket, és a munkanélküliekkel együtt vonuljanak ki az utcára. „... Itt nincs vesztegetni való idő, valóban ütött a végső órája annak, hogy az éhínségnek prédául odadobott munkanélküliek érdekében végre komoly cselekedetek