Századok – 1983

TANULMÁNYOK - Sípos Péter: Peyer Károly a magyar munkásmozgalomban 1944-ig 1280

PEYER KÁROLY A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOMBAN 1944-IG 1293 újabb, 1919. március 20. előtti testületről van szó. A dokumentum szerint, akik a Tanácsköztársaság alatt „a szocialista erkölcsökbe ütköző cselekedetet követtek el, a párt kötelékébe fel nem vehetők", akik „exponált politikai állásokat töltöttek be", nem kaphatnak fontos bizalmi jellegű tisztséget az újjáalakult pártban. „A szocialista erkölcs megsértése", „az exponált politikai állás" konkrét, szabatos tartalma nem került meghatározásra. Ugyanis így a titkárság és a vezetőség teljesen a saját értelmezésük szerint, mondhatni személyre szólóan alkalmazhatták a kritériumokat, és érvényesíthették elképzeléseiket mind az alacsonyabb szintű párt- és a szakszervezeti vezetőségek, mind a tagság összetételének e szabályozásában. A famunkás szakszervezet nevében benyújtott határozati javaslat ennél jóval messzebb ment, és kifejezetten követelte, hogy mindazok, akik „a kommunista munkában részt vettek, ne vegyenek részt az új alakulásban". Ez az előterjesztés tehát mindazokat távol kívánta tartani a párttól, akik akármilyen feladatot, szerepet vállaltak a Tanácsköztársaság idején. Hasonló jelentése volt egy másik javaslatnak, amely szerint azokat a szociáldemokratákat sem szabad felvenni a pártba, akik a kommunistákkal tárgyaltak az egyesülésről ér> a proletárdiktatúra kikiáltásáról; nem tölthetnek be bizalmi vagy vezető állást azok, akik a március 21. után a szociáldemokrata párt felélesztése ellen gátat emeltek, tehát az egységes párt fenntartása mellett foglaltak állást. Ugyanezt a szemléletet képviselte Preusz Mór, aki azért ellenezte Kitajka Lajos pártvezetőségi tagságát, mert „kijárt a gyűlésekre agitálni". A Tanácsköztársaság alatt bármilyen tisztséget vállaló, a kommunistákkal együttműködő, vagy az együttműködést toleráló szociáldemokraták általános kirekesztését követelő javaslatok nem találtak támogatásra. Bíró Dezső, a könyvkötő szakszervezet vezetője kijelentette, lehetetlen mindenkit kihagyni, akinek valamilyen szerepe volt a diktatúra idején. Martos Jenő gyulai küldött pedig egyértelműen megfogalmazta a probléma lényegét: „az új pártot új emberekkel nem lehet megcsinálni". Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy a Peyer által beterjesztett hivatalos határozati javaslaton messze túlmenő rendszabályok nem csupán a kommunisták előtt csukják be az MSZDP kapuit, hanem igen sok szociáldemokrata vezető, közép- és alsószintű tisztségviselő szervezett munkás sem juthatna be a pártba. A proletárdiktatúra gyakorlati működése a gazdasági, a kulturális, a társadalmi életben, a katonai ügyekben közvetlenül a szakszervezetekre épült. Igen sok szervezett munkás vállalt funkciót valamilyen - nem is okvetlenül politikai — testületben, töltött be hivatali megbízást. S ha másképpen nem, akkor vöröskatonaként szolgálta a proletárdiktatúrát. Ennek a jelentős számú, a mozgalom aktivistáinak zömét alkotó rétegnek a kiközösítése elsősorban nem az illegalitásba szorított kommunista pártot sújthatta, hanem a legális párt- és szakszervezeti mozgalmat fosztotta volna meg tapasztalt, öntudatos munkásbázisának jelentékeny részétől. A szociáldemokrata törzsgárda védelme ösztönözte a fehérterror ellen tiltakozó felszólalásokat és Bíró Dezső hasonló tartalmú javaslatát, az egyetlen indítványt, amelyet a kongresszus a hivatalos tervezeten kívül elfogadott. Peyer ugyanis felkérte a tanácskozást, hogy a megtorlásra, tisztításra vonatkozó előterjesztéseket utalják a pártvezetőséghez további eljárás végett, tehát tegyék ezeket - értelemszerűen — ad acta. Az 1919. augusztusi kongresszuson először lépett fel Peyer Károly első ízben vezetőhangadó személyiségként a mozgalom ügyeiben. Vele és társaival került hivatalba az