Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Sípos Péter: Peyer Károly a magyar munkásmozgalomban 1944-ig 1280
1288 SI TOS PÉTER 1918 november végétől-december elejétől azonban a bányatelepeken is mind hatékonyabbá vált a Kommunisták Magyarországi Pártjának a propagandája a szocialista forradalom érdekében. A párt vezetői, mint ismeretes, nem törekedtek a szakszervezetek szakítására. A KMP szakszervezeti politikájának éppen az volt az alapgondolata, hogy a szakmai szövetségeken belül törje meg a szociáldemokraták monopóliumát, és elismertesse a tagoknak azt a jogát, hogy a KMP-hez csatlakozhassanak. 1918 végén, 1919 elején sorra alakultak a helyi csoportok és szakosztályok kommunista frakciói. A szociáldemokrata vezetők ellentámadást indítottak. Peyer Károly különösen éles küzdelmet kezdeményezett a kommunistákkal szemben a szakszervezetben és a bányatelepeken egyaránt. A gyűlölködő kommunistaellenességet, amely 1918-tól egész pályafutásán át egyik meghatározó vonása tevékenységének, sem társadalmi helyzete, sem mozgalmi és állami tisztségei nem magyarázzák. Hiszen sok hasonlóan indult és pozícionált szociáldemokrata vezető eltérő úton járt. Úgy véljük, hogy Peyer feltűnően heveny módon jelentkező elfogultságának, ellenszenvének a nyitját a Bányamunkás Szövetség sajátos, a legtöbb szakszervezetétől elütő fejlődésében kell keresnünk. Ő jelentékeny munkát végzett a szervezet kiépítésében, számottevő szerepe volt abban, hogy a Szövetség alkalmassá vált a bányászok érdekeinek a védelmére. A polgári demokratikus forradalom végre eltávolította a szervezkedés utolsó akadályait. Ekkor, megszabadulva a szabadságjogokért folytatandó politikai küzdelem szükségszerűen vállalt tehertételétől, a szakszervezet összpontosíthatta teljes erejét a bányamunkásság javát szolgáló gazdasági, szociális és kulturális reformokra, betetőzhette a szervezeti kiépítés munkáját. Az általa létrehozott ütőképes intézmény az ő vezetésével, vélekedett Peyer, végre élhetne a szabadsággal, hegy kicsikarhassa a bányatőkésektől a régóta áhított új biztosítási rendszert, a minimális bérek bevezetését, a 8 órás munkaidőt, a munkásságnak megfelelő bérszabályozási eljárást. S most mindez kevés, alig több alamizsnánál! - hirdették a kommunisták. Drámai hirtelenséggel derült ki, szinte a többéves program megvalósulásának idején, hogy máris elavult. Van egy új, minőségileg más célkitűzés, a szocialista forradalom és a kommunista társadalom. Nem majd, egyszer, a beláthatatlan távolban, hanem itt és most, azonnal! A KMP agitátorai éppen akkor hirdették, hogy semmi ok megállani és felfüggeszteni az osztályharcot, amikor Peyer a konszolidációt tekintette az időszerű tennivalónak. A bányászok közül pedig egyre többen hallgattak a kommunistákra, akik mind erősebbekké váltak a bányatelepeken. Holott ezeket Peyer a szociáldemokrata párt és szakszervezeti mozgalom az ő személyes igazgatására kiadott monopóliumának tekintette. A fejlemények rohamos ütemben túlléptek rajta, amit nem volt hajlandó tudomásul venni. „Hát ezért küzdöttünk, ezért küzdöttem? " — tette fel önmagának a kérdést, és haragosan fordult szembe azokkal, akiket okolt, mert szétmállani látta pártja, szakszervezete és saját befolyását, uralmát az eseményeken. „Most, amikor a munkásság a kiépített szervezeteivel megvívta a döntő csatát, amikor már nem kell félni, most ők állnak elő kommunista elveikkel, mintha mindaz, ami eddig történt, nem a kommunizmus gyakorlati megvalósítása lett volna" — fakadt ki 1919 január elején „Lelkek mérgezői" c. cikkében.2 7 27 Uo. 1919. jan. 7.
