Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Sípos Péter: Peyer Károly a magyar munkásmozgalomban 1944-ig 1280
PEYER KÁROLY A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOMBAN 1944-IG 1287 eseményt a szaklap február 9-i piros fejléces száma jelentette be. Peyer március 3-án Tatabányán, a szövetség első legális gyűlésén, körvonalazta a további célokat: a béremelést, a munkakörülmények javítását, a keresztényszocialisták kiszorítását, és mint legfontosabb szociális követelést — a bányatárspénztárak gyökeres reformját.2 3 Országszerte alakultak a helyi csoportok, és gyarapodott a taglétszám. A munka intenzitását és eredményességét bizonyítja, hogy augusztusban a Bányamunkás 32 ezer, szlovák testvérlapja 4500, a román nyelvű kiadása pedig 5500 példányban jelent meg. A Szövetség tekintélyének erősödését jelezte, hogy meghívást kapott a Munkaügyi Panaszbizottság tárgyalásaira a bánya- és kohómunkások ügyeiben. A szakszervezet képviseletében Peyer vett részt a tanácskozásokon. Feltehetően az itt szerzett tapasztalatok alapján alakult ki benne az a meggyőződés, hogy a bér- és munkaügyi ellentétek rendezésének legcélszerűbb módja a kerekasztal-megbeszélés a tőkésekkel. Ez a felfogás ekkor széleskörűen elterjed a mozgalomban. Az 1918 májusi össz-szakszervezeti kongresszus — már a háború után esedékes reformokkal foglalkozva — programba vette a munkások és a munkáltatók konfliktusainak békés rendezését a hatóságok részvételével. Peyer a szeptemberi bányamunkás kongresszuson úgy vélekedett, hogy békeidőben a panaszbizottságok helyett közös paritásos bizottságokat kell majd létrehozni a tulajdonosokkal. A békés egyezkedés feltételének tekintette viszont, hogy a jövőben a bányatelepeken csak szervezett munkások dolgozhassanak.2 4 Ekkor választották hivatalosan Peyert a Szövetség titkárává. Az 1918 novemberi polgári demokratikus forradalom győzelme után alapvetően megváltoztak az osztályharc feltételei Magyarországon. A munkásosztály érdekképviseletében fellépő, intézményesen a szociáldemokrata pártban és a szakszervezetekben testet öltő erőcsoport ezután már a politikai hatalmon belül, annak eszközeivel is folytathatta küzdelmét a proletariátus érdekeit szolgáló gazdasági, szociális és kulturális vívmányokért. Az MSZDP és a szakszervezetek elképzelései a kapitalizmus széles körű megreformálását, szabályozását célozták; biztosítani kívánták a munkásság beleszólási jogát a bér- és a munkaviszonyok rendezésébe, a termelés irányításába, valamint a szakszervezetek hivatalos állami elismerését. A szociáldemokrata vezetők a kétségkívül jelentős, de a polgári demokrácia kereteit meg nem haladó eredmények szintjén a forradalmat be akarták fejezni. Ezt az álláspontot Peyer is osztotta. November elején úgy értékelte a helyzetet, hogy a munkásság akarata döntően jut kifejezésre az országos ügyek intézésében. „... most, hogy elértük céljainkat — írta -, egy törekvés legyen mindenkiben: rend és nyugalom mindenhol".2 5 A szakszervezetek megnövekedett szerepét és tekintélyét a polgári demokratikus kormányzat oly módon is elismerte, hogy több vezetőjük fontos állami tisztséget kapott. Peyert november 7-én bányaügyi kormánybiztossá nevezték ki. Ily módon titkári funkcióját állami jellegű hivatali hatalom is alátámasztotta. A szakszervezet feladatát ezután abban látta, hogy a munkáltatókkal és a kormánnyal folytatott harc helyett a termelés fokozására mozgósítson, s annak védelmére, amit a munkásmozgalom már kiharcolt.2 6 23 Uo. 1918. márc. 9. A bányatárspénztárak kérdésére 1. Petrák Katalin: A szervezett munkásság küzdelme a korszerű társadalombiztosításért. Táncsics Kiadó. Bp. 1978. 98. 2 4 Bányamunkás. 1918. nov. 2. 25 Uo. 26 Uo. 1918. nov. 16.
