Századok – 1983

TANULMÁNYOK - Mickun; Nina: A spanyol nép szabadságharca a napóleoni megszállás ellen 1246

1270 NINA MICKUN olvasóval minden általunk ismert történész álláspontját, csupán néhányat emelünk ki közülük a példa kedvéért. Az események egyik legjobb ismerője M. Artola lázadásról, utcai felkelésről ír, nem pontosítja azonban, hogy kiknek az összeesküvéséről van szó. (M. Artola: Los Orgines de la Espaíía Contemporánea. I—II. Madrid, 1959.) Hogy mekkora véleménykülönbségek vannak az aranjuezi események megítélésében, az világosan látszik abból a magas színvonalú kollektív munkából (Introducción a la História de Espana), amelynek második kiadása 1965-ben jelent meg New Yorkban. Regia, az egyik legjobb spanyol történész azt írja ebben a könyvben, hogy az eseményeket a grandok és az arisztokrácia szervezték. Nem nevezi meg azonban azt a forrást, amelyre fenti értékelését alapozza. Másféle véleménnyel is találkozunk azonban ebben a munkában. Joze Maria Jover Zamora azt írja, hogy 1810-1814-ben, azaz a rendkívüli és általános Cortezek összehívása idején „liberális forradalom" zajlott le. Ugyanakkor, amikor az aranjuezi eseményeket lázadásnak nevezi, úgy véli, hogy ezek „a forradalom első igazi mérföldkövei" voltak. A nemességnek az eseményekben való részvételéről nem is tesz említást. Juan Perez de Guzman y Gallo hatalmas munkájában („El dos de Mayo en Mardid". Madrid, 1908) a felkelés eseményeinek leírásakor főként hivatalos és félhivatalos forrásokra támaszkodik, teljességgel mellőzve a forráskritikát. így például — sok más történészhez hasonlóan - bőven és kritikátlanul használja Godoy visszaemlékezéseit. Godoy a maga számára előnyösen, tehát palotaforradalomként igyekezett az eseményeket bemutatni. Guzman, aki IV. Károly családját igen tisztelte, odáig megy, hogy a nép által gyűlölt kegyencet, Godoyt, mint nemeslelkű lovagot ábrázolja. Az aranjuezi forradalom -az ő szavai szerint - a grandok és arisztokraták lázadása volt. Az arisztokrácia megvesztegette az elsősorban saját szolgáiból álló népet. Don Antonió, a király fivére óriási összeget, 2 millió reált juttatott a felkelőknek. E nézettel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a maguk ősi származásával dicsekvő büszke spanyol grandok kétségtelenül megvetéssel viseltettek Godoynak, ennek az eztremadurai kisnemesnek — aki a királyi családot irányította — felemelkedése iránt. Elképzelhető tehát, hogy valamilyen mértékben segítették a felkelőket. Nem áll meg azonban az a nézet, amely e tömegfelkelést pusztán az arisztokráciára korlátozza. A felkelés tömeges voltáról sok szemtanú és történetíró is beszámol. Grigorij Sztroganov bárónak, a teljhatalmú madridi orosz követnek jelentései felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak ahhoz, hogy az egymásnak gyakran ellentmondó állítások között eligazodjunk, s ne vesszünk el az ellentmondó és elfogult nézetek és leírások hálójában. Ez az éles szemű ember, aki mind Godoy klikkjének, mind ellenfeleinek intrikáin és körein kívül állott, arra törekedett, hogy jelentéseiben objektív képet adjon az eseményekről. Olyan tényeket is megtudott, amelyről még magas rangú udvari személyek sem tudtak. Példa erre a fontainebleaui szerződés. Emlékezzünk rá, hogy -mint már említettük - Sztroganov még januárban a nemzet „valamennyi osztályának" mély elégedetlenségéről írt, arról, hogy Godoy uralmának minden vélemény szerint véget kell vetni. Ily módon szó sem lehet a grandok összeesküvéséről, bár az valószínű, hogy néhányan közülük valamilyen mértékben segítettek a felkelőknek. Nincs értelme tovább folytatni az eseményekre vonatkozó különféle történetírói nézetek ismertetését. Az eddigiek alapján is világos, milyen ellentmondásosak ezek.