Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Mickun; Nina: A spanyol nép szabadságharca a napóleoni megszállás ellen 1246
A SPANYOL NÉP SZABADSÁGHARCA NAPÓLEON ELLEN 1259 gyengítette az államot. Ez volt uralkodásának lényege, ilyenek voltak eszközei és gyümölcsei." „De, ha — jegyzi meg de Pradt — a békeherceg a király és királyné teljes jóindulatát élvezte is, az egész nemzet gyűlölte őt, és ez a gyűlölet egyáltalán nem volt jogosulatlan."7 3 Senki előtt nem volt titok, hogy milyen a királyi család helyzete. A nép gyűlölte Godoyt, és nem hitt IV. Károlynak. Annál nagyobb volt bizalma Ferdinánd trónörökös iránt. Az uralkodó dinasztia tiszteletének monarchista hagyománya mélyen beivódott a spanyol népbe, s lehetséges, hogy - mint napjaink eseményei mutatják - valamilyen mértékben a mai napig megmaradtak. Míg Franciaországban XVI. Lajos alatt a franciák a kocsmapultra dobták a király arcképével vert pénzt, és hozzátették: „a felszarvazott", addig Spanyolországban senki semmi hasonlóra nem gondolt. Sőt, az országot hivatalosan kormányzók magatartása inkább csak mindenkit elszomorított. Az ország nyomorúságos helyzete ellenére a királyi udvar sosem látott pompában élt. Tartozásai 1799-ben 106 millió reált tettek ki, a 600 milliós bevétel mellett. Az állam deficitje évről évre rémisztő azonossággal ismétlődött. A rossz termés, az ebből következő hallatlan drágaság, valamint a járványok következtében a 18. század végén, 19. század elején fokozódott a nép elégedetlensége. Egyedül Cádizban például a pestis a lakosság 1/10-ét vitte el 1800-ban. Nem csoda hát, ha a magas adók miatt 1790-ben felkelés robbant ki Galíciában. De volt felkelés Guadalarajában is, 1797-ben, 1789-ben Sevillaban és Asturiában, 1801-ben pedig Valenciában.7 4 E robbanások egy példátlan vihar előjelei voltak. * S most összegezzük e rövid, de a bennünket érdeklő probléma megértése szempontjából nélkülözhetetlen bevezető tanulságait. Mint erről meggyőződhettünk, Spanyolország mind külsőleg, mind belsőleg meggyengülve érkezett el a 19. századhoz. A félig koldussorban élő parasztság, amelyet a magas járadékok, a feudális pénzterhek, valamint az állami és helyi adók kiszipolyoztak, amelyet a földesurak, az elsősorban falusi vállalkozó elemek és a Mesta már nem is egyszerűen kizsákmányoltak, hanem kisajátítottak, mindeme rétegekben ellenséget látott. A közép- és kisbirtokos nemesség, akinek földjeit a Mesta elfoglalta, nem juthatott a kívánt jövedelemhez, mert a legszükségesebb haladó intézkedések hiánya és a Mesta privilégiumai ezt megakadályozták. A nemesség alsó és középső rétegeinek érdekei ellentétesek voltak az államhatalmat kézben tartó és a Mestát irányító feudális arisztokrácia érdekeivel. A parasztság és a földbirtokosok közötti örök antagonizmus mellett állandó harc folyt a földért a Mesta és a vállalkozó elemek, valamint ez utóbbiak és a parasztság között is. A polgárság arra törekedett, hogy a maga számára szükséges reformokat kivívja. Spanyolország gondolkodó fiai megértették, hogy abból a szégyenletes helyzetből, amelybe az ország jutott, csak reformok bevezetésével, erős flotta és hadsereg felállításával lehet kikerülni. Mindenki számára világos volt azonban, hogy sem IV. Károly király, sem pedig annak kormánya — amelyet Godoy klikkje irányított — nem alkalmas ennek végrehajtására. A 19. század eleji spanyol társadalom különböző olyan osztályok és rétegek ellentétes érdekeinek bonyolult halmaza volt, amely osztályok és rétegek lénye-13D. Pradt: De la révolution actuelle de l'Espagne et de ses suites. Paris, 1820. 10. 7 4 G. H. Lovett: Napoléon and the birth of modem Spain. New York, 1965.1., 45.
