Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Mickun; Nina: A spanyol nép szabadságharca a napóleoni megszállás ellen 1246
TANULMÁNYOK NinaMickun A SPANYOLNÉP SZABADSÁGHARCA A NAPÓLEONI MEGSZÁLLÁS ELLEN Spanyolország a 19. század küszöbén1 Minden ország esetében találkozunk olyan folyamatokkal, amelyek kiindulópontja meghatározza ezen ország további fejlődését. Klasszikus példája ennek az 1789. évi francia forradalom. Spanyolország esetében az ország első 19. századi polgári forradalma az a kiindulópont, amely további fejlődésének kezdetét jelenti. Elegendő megismerkednünk az ország további fejlődésével ahhoz, hogy erről meggyőződjünk: az 1820. évi forradalom, az 1834-1843-as karlista háború — lényegét tekintve polgárháború, amely az elkeseredés oly fokáig jutott, hogy a mélyen vallásos és istenfélő spanyol nép kolostorokat gyújtott fel, és szerzeteseket ölt meg—, a katonai puccsal végződő 1854. és 1856. évi forradalmak; az 1859-el kezdődő felkelések sorozata, amelyek 1868-ban a monarchia megdöntéséhez és a köztársaság kikiáltásához vezettek. Ezért az 1812-es alkotmány, amely a század első polgári forradalma idején keletkezett, zászlaja lett a későbbi forradalmaknak. Kevés olyan eseménye van a történelemnek, amelyről oly sokat és oly ellentmondásosan írtak mind a kortársak, mind a vezető európai országok történészei, mint a spanyol nép Napóleon inváziója elleni nemzeti felszabadító harcáról, „a 19. század első polgári forradalmáról". (Marx) írtak róla a spanyolok — ez érthető. írtak a franciák, hiszen az a háború Franciaország legdicsőségesebb hadvezérének, csaknem egész Európa meghódítójának háborúja volt. írtak róla az angolok is, akik résztvevői voltak Spanyolország Napóleon elleni harcának. Számukra ez a háború Anglia örök ellenfele, Franciaország elleni háború volt, s Wellington neve éppen itt vált ismertté. De írtak erről a harcról a németek is, akik mint a német törpeállamok alattvalói harcoltak a nemzeti-felszabadító hadak soraiban. Egyikük, Schepeler e harc egyik legjobb, leghaladóbb szellemű, érdemtelenül elfelejtett leírását hagyta ránk.2 S végül írtak természetesen erről a háborúról az oroszok is, hogy csak F. Bulgarin nevét említsük. Ezzel kapcsolatban nem hagyhatjuk említetlenül azokat a Napóleon ellenes spanyol pamfleteket és brosúrákat, amelyek fordításait az 1812. évi Honvédő Háború idején adták ki Oroszországban. Végezetül nem hallgathatjuk el azt a tényt sem, hogy az orosz társadalom haladó rétegei, a Honvédő 'Jelen tanulmány része egy, a spanyol nép Napóleon elleni nemzeti felszabadító harcát és a 19. század elején lezajlott forradalmát tárgyaló cikksorozatnak. Ezért szükség van egy többé-kevésbé széles körű bevezetó're. 2Schepeler: Geschichte der Revolution Spaniens und Portugals, I—II. Leipzig, 1826-1827. Schepeler és a többi német részvételének okát a Napóleon elleni háboróban, Staps, a Napóleon életére támadó diák fejtette ki. A császár arra a kérdésére, hogy Staps miért akarta ó't megölni, a diák ezt felelte: „Ugy gondolom, hogy amíg felséged él, sem hazámnak, sem a világnak nem lesz nyugta és békéje." E. V.\ Tar le: Napóleon. Bp., 1967. 219.
