Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Czövek István: Az Osztrák-Magyar Monarchia problémái az orosz liberalizmus szemszögéből 109
118 CZÖVEK ISTVÁN akkor teljesíthetetlen is. Nem kevésbé nehéz feladat a különböző ellenséges nemzetiségi politikai pártok közös nevezőre hozása sem. Ezek harcoltak és harcolnak egymással, de nem bizonyos vitás kérdések miatt, hanem a hatalom birtoklásáért. Ezért az osztrák nemzetiségi pártok egymás között sohasem fognak megbékélni, s mindenféle kompromisszum csak kényszer hatására jöhet létre közöttük.”2 6 Az orosz polgári-liberális közvélemény szkepszisét tükrözi a dualista berendezkedést illetően a „Vesztnyik Jevropi” is. „Nem szükségtelen megcáfolni - úja — azokat a hibás nézeteket, melyek szerűit az osztrák állam nem eléggé életképes, s ha nem ma, akkor holnap szétesik, mert a jelenlegi osztrák politika a szlávok elnyomására épül. Aki figyelemmel kíséri Ausztria legújabb történelmét, könnyen meggyőződhet arról, hogy a régi, abszolutizált és centralizált Ausztria visszavonhatatlanul elbukott 1848-ban, de hasonló sors várt a központosítás erőltetését célzó valamennyi politikai kísérletre is. A Sadovánál (Königgrátznél) elszenvedett vereség után a német uralom végérvényesen összeomlott Ausztriában. Most politikáját a történelem menete kellene irányítsa, s ahelyett, hogy a hozzá tartozó nemzetiségeket elnyomná, saját érdekeit kellene hozzájuk igazítsa. A legutóbbi osztrák események azonban ellentmondanak ennek az alapvető elvnek, s nem a kormány politikus lépéseit tükrözik, hanem hibáit és bűneit, melyért az ország drágán fizetett eddig is és fizet ma is. Az ausztriai lakosság sokfélesége s az osztrák állam kialakulásához vezető sajátos történelmi körülmények miatt a birodalom kormányának — állandóan — gyakrabban, mint bármely más európai országénak, területi viták megoldásával, felkelésekkel, lázadásokkal kellett foglalkoznia, melyek hol itt, hol ott lángoltak fel. ... Az alkotmányt megelőző időszakban nem telt el úgy öt esztendő, hogy a birodalom egyik vagy másik részében ne kellett volna különféle megmozdulásokat elfojtania. Annak a kornak a politikai gyakorlata nem ismert más eszközt a népmozgalmak ellen, mint a durva erőszakot, mint ahogy a gyógyítási tapasztalat is mindenekelőtt az érvágás rendszerét dolgozta ki, a pedagógiai empíria pedig a vesszőnyaláb-elméletet... Az 1848-as forradalom ütötte az első rést ezen az ideológián, az 1859-es és 1866-os évek hadi kudarcai pedig véglegesen lerombolták a bűntelen „erős kéz” gyógyító hatásába vetett hitet. Az állam egészen új alapokon kezdett átszerveződni, s a népmozgalmakat — legalábbis elméletileg - más szemszögből értékelték. Természetes, hogy a nyílt felkeléseket ezek után is — mint előbb — fegyveres erővel verték le, de már az is jó, hogy az ország jólétét, rendjét nem azzal mérték, hogy hány embert lőttek agyon, akasztottak fel, húztak karóba azok közül, akik az adott politikai rendszer ellen felemelték szavukat.. .”2 7 1879-ben Sztaszjulevics maga is foglalkozik a nemzetiségi kérdéssel a folyóirat hasábjain. „Európában nincs még egy állam, mely jobban ellentmondana a »nemzetiségek« dicső elvének, mint az Osztrák—Magyar Monarchia. ’‘„Vesztnyik Jevropi” Bécsi tudósítás. „A Taaffe irányítása alatti három év.” 1882. jún. 12. 332-336. * ’„Vesztnyik Jevropi”. Bécsi tudósítás. „Ausztria és a balkáni szlávok.” 1882. április 12. 381-399.
