Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Czövek István: Az Osztrák-Magyar Monarchia problémái az orosz liberalizmus szemszögéből 109
A MONARCHIA AZ OROSZ LIBERALIZMUS SZEMSZÖGÉBŐL 119 Valójában divattá vált, hogy filozofálgassunk az »ügyetlen« és »bonyolult« osztrák államapparátus működésén, mely egy birodalmi és két állami kormányból áll, egy birodalmi képviselőtestületből (delegációból) és két állami országgyűlésből (osztrákból és magyarból) és 18 különböző királyság és tartomány országgyűléséből. Igaz, könnyű elképzelni ésszerűbb, sőt ennél jóval egyszerűbb rendszert is ... De az osztrák birodalom számára a szétesés veszélyét nem államformájának bonyolultsága, hanem összetételének sokrétűsége jelenti. Nem megalapozott az a feltevés, hogy ha ennek a birodalomnak az államformáját a végletekig leegyszerűsítenénk, kisebb lenne a széthullás veszélye. Magyarország fellázadásának idején a „dualizmus” még egyáltalán nem volt uralkodó rendszer, de ezzel a lépésével csaknem tönkretette a Habsburg-birodalmat. . . . Lombard-Velencének sem volt országgyűlése akkor, amikor fellázadt az osztrákok ellen. A forma bonyolultsága nem akadályozza a szervezet szilárdságát! Vegyük például az Egyesült Államokat. Itt van állami kormány és kongresszus, emellett 37 kormány, és az államok képviselete. A Német Birodalomban is van központi kormány (az uralkodó, a kancellár és a szövetségi tanács), valamint a birodalmi gyűlés, és ehhez még 23 kormány és nemzeti országgyűlés, melyek közül soknak két háza is van. Nagy-Britannia Egyesült Királysága, Írországgal, az Indiai Birodalommal és a gyarmati kormányokkal szintén nem alkot egyszerű rendszert. Ezekkel a példákkal összehasonlítva az osztrák szisztéma egyáltalán nem egyedi, és önmagában véve nem is lenne veszedelmes. Nem ez a veszélyes, hanem az osztrák birodalom összetétele. De ez is csak attól kezdve vált veszélyessé, mióta az európai népek a nacionalizmus kártékony eszméjét magukévá tették. Ez az elv mintha^ szándékosan csak azért jött volna létre, hogy a civilizáció eredményeit, a népek közötti, az eszmék közösségéből eredő szolidaritást, az erkölcsöt, a kölcsönös gazdasági egymásrautaltságot figyelmen kívül hagyva — a korszellemmel ellentétben — Európa népei között a háborúskodás légkörét szítva fokozza mindnyájunk közös törekvése ellenére a fegyverkezést, melynek gyakorlatilag semmi haszna nincs. A » nacionalizmus « szellemében van valami mesterkélt, kigondolt, melyet jelen századunk szült, és melyet mintha kizárólag azzal a célzattal alkottak volna, hogy a civilizáció sikereiből eredő reális eredmények ellen hasson. Ez az elv azon az önkényes s általában megvalósíthatatlan elképzelésen alapul, hogy minden nemzetnek, mint szervezetnek, joga van a független és teljes politikai létre, s hogy minden államnak csak egyetlen nemzet kifejezőjének kell lenni. Ez az elv már csak azért is megvalósíthatatlan, mert a nemzetiségek nagyon különbözőek számukat tekintve, vannak nagyok és kicsik, és a nagy nemzetek, állammá egyesülve, tagadni fogják a kisebbek jogait, elnyomják a gyengébbeket. A nemzetiségi elv pillanatnyi megvalósíthatósága tehát tagadja lényegét... A nacionalizmus eszméjének realizálódása először is lehetetlen azért, mert az erős nemzetiségek nem engedik meg a gyengébbeknek, hogy elszakadjanak tőlük, hanem éppen arra törekednek, hogy elnyeljék őket. Másodszor lehetetlen elméletileg is, mert a letelepedés kevert, nehéz megállapítani pontosan, hol ér véget egy népcsoport, hol kezdődik egy provinciális változata, hol ér véget a nyelv (mely a nemzetiség fő meghatározója), és hol kezdődik egy tájjellegű variánsa. Ezek után érthető, hogy a nemzetiségi elv megvalósítását követelő népcsoportok között a legkevésbé stabil azon államok helyzete, melynek lakói különböző néptörzshöz tartoznak, és különösen veszélyes ott, ahol egyetlen nemzetiség sem elégedett, mert itt
