Századok – 1983
100 éve hunyt el Marx Károly - Vadász Sándor: Marx mint történetíró 1225
MARX MINT TÖRTÉNETÍRÓ 1235 eredetüket részben a babeufista hagyományban, részben Proudhon műveiben, de legfőképpen a kispolgári szocialisták: Sismondi, Vidal és E. Buret különböző írásaiban kereste. Mehring ugyan elismerte Andler kérdésfeltevésének jogosságát a tekintetben, hogy le kell fújni a Kommunista Kiáltványról a fél évszázada rárakódott port, és ez csakis az esetben lehetséges, ha gondosan összegyűjtik és feltérképezik az 1840-es évek német, angol és francia nyelvű szocialista irodalmát. Azt sem vitatta, hogy Marx és Engels ismerték a nevezettek írásait, mi több, tanultak is tőlük. Andler azt áhította, hogy például a gazdasági válságra vonatkozó részeket Marx Sismonditól vette kölcsön, magyarán plágiummal vádolta. Ami ezt a részkérdést illeti, Mehring joggal mutatott rá ana, hogy a termelőerők lázadására vonatkozó ismert részen inkább Fourier hatása érzpdik, az alapkérdést, a Kommunista Kiáltvány eredetiségét tekintve pedig meggyőzően bizonyította, hogy minden úttörő eszméje kizárólag a szerzőitől származik Mehringnek az volt a konklúziója, hogy „semmi másról nincs szó, mint a kor közös (szellemi, V. S.) kincséről".3" Erre a vitára Rubel is kitér Marx-életrajzában, és úgy veti fel a kérdést, hogy az igazi feladat nem abban áll, hogy valaki kimutassa a megfelelést Marx és az elődök egyik vagy másik gondolata között. A probléma lényege szerinte abban van, hogy Marx miként alakította át azokat az eszméket-eszmetöredékeket, amelyeket az adott kor tudományos irodalma kínált számára.3 5 Jóllehet közvetlen bizonyítékkal nem rendelkezünk, az időpontok egyezése azt a feltételezést sugallja, hogy az Andler—Mehring polémia az E. Bernstein személye körül kirobbant revizionizmus-vita mellékhajtása volt. A nemzetközi munkásmozgalom történetének egyik rövid fejezetét képezi, s mint ilyen, elsősorban a szaktörténészek érdeklődésére tarthat számot. Van azonban ennek a polémiának egy általánosabb tanulsága is: rávilágít Marx módszerére. Számára nem volt és nem is lehetett más megoldás, mint az, hogy kritikailag átrostálja az előtte járók eszmei hagyatékát, és szellemének kohójában tökéletesen átalakítsa azt, következésképpen egyes elemi részecskék felismerése semmit sem változtat azon az alapvető tényen, hogy az egészet tekintve, merőben újat alkotott. Áttérünk annak a kihívásnak a tárgyalására, amelyet Louis Bonaparte 1851. december 2-i államcsínye jelentett a francia és az egész európai progresszió számára. Erre a kihívásra köztudottan három érdemi irodalmi választ érkezett: V. Hugo pamfletje, Proudhon értékelése és Marx Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája. Ez a történeti szituáció szinte felkínálja párhuzamba állításukat, és a szakirodalom Marx nyomában él is ezzel a módszerrel. Hugo, aki egyike volt a legelső emigránsoknak, az államcsíny után Belgiumba menekült, s 1852 májusában kezdett hozzá könyve írásához. Ebben maró gúnnyal, szellemesen festette le az általa Kis Napóleonnak, Augustulusnak elnevezett kalandort. Hangnemének, felfogásának érzékeltetése végett álljon itt egy részlet az utószóból: „Hitvány idők — kis emberek. Legyetek nyugodtak, a történelem a markában tartja ... Örökre megmarad egy nagy nép törpe zsarnokának. Az afféle emberek, mint ő, hiába törnek nagyságra, még az aljasságban is. Diktátornak nevetséges, ha pedig császárrá teszi magát; groteszkké válik... Ha erről az emberről lehántják a sikereit, ha kiszedik a lába alól a piedesztált, ha lehull a hímpora: a csillogó, talmi hitvány aranypor, ha elveszik 3AFr. Mehring: Ein methodologisches Problem. Neue Zeit 1900-1902.XX/1.451. 35 Rubel, i. m. 25*6-257. 4*
