Századok – 1983
100 éve hunyt el Marx Károly - Vadász Sándor: Marx mint történetíró 1225
1236 VADÁSZ SÁNDOR nagy kardját: ugyan ki tud ennél a meztelenül didergő kis csontváznál nyomorúságosabb és nyavalyásabb figurát elképzelni. A történelemnek megvannak a maga tigrisei. A történelem azonban nem keveri közéjük a sakálokat."3 6 Hugo bevetette egész írói fegyvertárát, hogy leleplezze Louis Bonaparte és az eljövendő második császárság kalandor jellegét, hamis fényét, szarkazmusa nem kímélte a rendszer nagy és kis haszonélvezőit sem. A Kis Napóleon rövid idő alatt nem kevesebb mint tíz kiadást ért meg, ennél nagyobb dicséretet nehéz mondani egy írói alkotásról. De - amint erre maga Marx rámutatott — Hugo épp azáltal, hogy előzmény nélküli rajtaütésnek minősítette Brumaire-t, akarata ellenére felnagyította „hősének" alakját. Proudhon felfogása homlokegyenest ellenkező volt, ő az egész megelőző fejlődésből vezette le, mintegy szükségszerűnek tüntette fel Louis Bonaparte hatalomra kerülését. A „szociális forradalom" híve, Proudhon, aki azon a véleményen volt, hogy a korábbi, tisztán „politikai forradalmakkal" szemben (1848-at is ilyennek tartotta), a 19. század küldetése a társadalom egész szerkezetét átalakító szociális forradalom megvívása, ez utóbbinak bajnokát látta Louis Bonapartéban, a „második forradalom", helyesebben a forradalom második szakaszának diktátorát. (Az első szakaszt I. Napóleon uralkodása zárta le.) Nyilvánvaló, hogy Proudhon lelki szemei előtt még az 1840-es évek lebegtek, amikor a kedvező történelmi pillanatot váró jövendő császár a pauperek védelmezőjének adta ki magát. Elméleti szempontból Marx a proudhoni felfogásban megnyilatkozó determinizmust az „objektív történészek" hibájának tekintette.37 Sokat elárul Proudhon könyvéről az a tény, hogy hogy Louis Bonaparte pártfogásával jelent meg. És milyen sikert ért el Marx? Könyve „akkor Hamupipőkének látszott szerencsésebb testvérei mellett"3 8 — írta róla Mehring. A Brumaire-t sok szempontból lehet vizsgálni. Elégedjünk meg e helyütt - az olvasmányélmény sorrendjét követve — Marx legérdekesebb s egyben legidőtállóbb fejtegetéseinek felsorolásával. Mindjárt az elején található a történelmi szerepjátszás mibenlétének máig felülmúlhatatlan kifejtése, a gyors, látványos sikerekre törő polgári forradalmak természetrajza, majd szembeállításuk az erőt csak önmagukból merítő proletárforradalmakkal; a rend és az anarchia pártjainak jellemzése; az 1848. december 10-i elnökválasztásnak mint a parasztság reakciójának értelmezése; a Hegypárt, a demokraták táborának árnyalt rajza; a parlamentáris köztársaság fennmaradásának magyarázata, hogy ti. a vagyonos osztályok közös uralmának feltételét képezte; végül a francia társadalom egyik legjellegzetesebb típusa, a kisparcellás paraszt mentalitásának megragadása és a bonapartizmusnak mint uralmi formának a levezetése ebből a mentalitásból. (Marx a Bonapartékat a parasztság dinasztiájának nevezte.) Ezeknek a nagy horderejű kérdéseknek a tárgyalását oly módon valósította meg, hogy közben — néhány határozott vonással -több sikeres kis portrét készített 1848 egyes szereplőiről. (A. Marrast-ról, a „sárga kesztyűs" forradalmárról, O. Barrot-ról, a júniusi felkelőket leverő Louis Eugène Cavaignac tábornokról stb.) Az ipari burzsoázia, a parasztság és a lumpenproletariátus sikerült jellemrajza, a forradalmi események tömkelegébe rendet vágó korszakolás, egyszóval a Brumaire vala-36 V. Hugo: Kis Napóleon. Bp., é. n. 288-290. 3 7 Marx-Engels Válogatott Művek. I. Bp., 1949. 222. "Fr. Mehring: Karl Marx, L m. 240.
