Századok – 1983
100 éve hunyt el Marx Károly - Vadász Sándor: Marx mint történetíró 1225
1234 VADÁSZ SÁNDOR nyoma, a gazdaság primátusának érvényesítése nála sohasem vezetett a politikai eseményeket közvetlenül előidéző szubjektív tényezők lebecsülésére. Az 1848-1849-es francia forradalommal, valamint a Párizsi Kommünnel foglalkozó politikatörténeti művei éppen azért válhattak példaképekké a marxista történetírók rá következő nemzedékei számára, mert bennük a történelem az emberben és a természetben ható összes erőknek és az emberi gondolkodásnak, az emberi szenvedélynek, az emberi szükségleteknek a terméke. Hangsúlyozzuk: az összes tényezők együttes hatásának eredőjeként valósul meg a politikai cselekvés, és éppen erről az örökségről feledkeztek meg időnként a marxista történetírás egyes képviselői. Az alábbiakban a Kommunista Kiáltvány, a Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája és a Polgárháború Franciaországban című művek kapcsán ejtünk néhány megjegyzést, illetve vetünk fel olyan szempontokat, amelyek talán kisebb hangsúlyt kaptak történetírásunkban. A Kommunista Kiáltvány keletkezésének történelmi körülményei ismertek, diadalútja szintúgy. Páratlan sikerében minden bizonnyal szerepe volt annak, hogy ez Marx legolvasmányosabb alkotása, fejtegetései felfoghatók voltak a filozófiában, a politikai gazdaságtanban és a politikatudományban járatlan munkások számára is. (Legjobb ellenpélda A Tőke, amely nehéz olvasmánynak mutatkozott minden korban. Több országban csak rövid, népszerű magyarázó füzetek segítségével sikerült közvetíteni a munkásokhoz gondolatmenetét, legalapvetőbb következtetéseit.) Sikerének titkát nagymértékben köszönhette annak, hogy — F. Mehring találó és szép szavai szerint - bár „a»Kiáltvány <> nem valami új kinyilatkoztatás volt; csupán szerzőinek új világnézetét foglalta össze, olyan tükörben, amelynek üvege nem lehetett volna tisztább fényű, sem kerete hozzáillőbb".32 Ez a tiszta üveg, ez a feszes keret, vagyis a formai megoldás önmagában véve nagy előrelépés, a történeti nézőpont érvényre juttatása volt. Két tervezet készült ugyanis, M. Hessé és Engelsé. Engels fogalmazványa3 3 a korban szokásos katekizmus formában készült el, s Mehring véleménye szerint az adott pillanatban alkalmasabb lett volna agitációs célokra, mint a végleges szöveg. A gondolatiságot tekintve nincs lényeges különbség köztük. Engelsnél is középponti helyre került a kizsákmányolást megszüntető proletárforradalom tézise, amely megvalósítja majd a magántulajdon fokozatos megszüntetését és a munkások egyesülését a termelőerők közös és tervszerű felhasználására. Az új, demokratikus felépítésű közösség biztosítani fogja a proletariátus politikai uralmát. Az általa bevezetendő reformok célja az egész tőke, az ipar, a közlekedés és a kereskedelem eszközeinek összpontosítása az állam, vagyis a társadalom kezében. Ezeknek a gondolatoknak kérdés-felelet formában történő kifejtése bizonyára megkönnyítette volna a megértetést, ugyanakkor széttördelte a társadalmi fejlődés leírását, ezért maga Engels javasolta, hogy vessék el tervezetét, és az összefüggő történeti bemutatást lehetővé tevő kiáltvány alakjában tegyék közzé nézeteiket. A másik észrevétel a Kommunista Kiáltvány utóéletére vonatkozik, pontosabban arra a polémiára, amelyet a századfordulót követő években a marxisták nevében Mehring folytatott a Neue Zeit hasábjain. Előbb D. Koigen írását bírálta, majd Ch. Andierét. Mindkét szerző azt bizonygatta, hogy Marx számos gondolatot másoktól vett át, s 32Fr. Mehring: Karl Marx. Kossuth, 1982. 176-177. 33 Marx-Engels Művei 4. Bp., 1959. 348-363.
