Századok – 1983
100 éve hunyt el Marx Károly - Vadász Sándor: Marx mint történetíró 1225
MARX MINT TÖRTÉNETÍRÓ 1229 - ő használt fel első ízben levéltári iratokat —, a kispolgári demokrata Michelet-t Marx és Engels1 2 nem különösebben becsülték.) Közismert, hogy a 18. századi francia forradalom historiográfiájának tulajdonképpeni megalapítói a restaurációs korszak liberális történetírói: F. Mignet, A. Thiers, A. Thierry és F. Guizot voltak. A kölni katalógus tanúsága szerint Marx beszerezte Thiers főművének13 brüsszeli kiadását és F. Guizot több művét.1 4 Guizot nevénél meg kell állnunk, ugyanis Marx megkülönböztetett figyelemmel fordult az ő történetírói tevékenysége felé. Valamennyi alapvető művét ismerte, tehát nemcsak a saját könyvtárában elérhetőket. Röviden az volt róla a véleménye, hogy amilyen rossz politikus volt, olyan kitűnő historikusnak bizonyult. Blismerését még 1850-ben sem tagadta meg tőle, pedig már az 1830-as júliusi forradalom után negatív fordulat következett be a francia polgári progresszió vezető képviselőinek állásfoglalásában. Guizot: Pourquoi la révolution d'Angleterre a-t-elle réussi? című, 1850-ben Párizsban kiadott pamfletjét élesen bíráló cikkében a szerzőt „az ancien régime-nek .. legderekasabb emberei" közé sorolta, „akiknek a maguk módján vitathatatlanul van történeti tehetségük".15 Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy mit becsült Marx Guizot-ban, az utóbbinak legalábbis két fontos történetírói erényét kell kiemelnünk. Az egyik az a képessége volt, hogy egy olyan korban, amikor a historikusok jelentős része elveszett az elszigeteltnek látszó tények és illúziók szövevényében, neki sikerült eljutnia a történeti általánosítás magas fokára. A másik érdeme abban állott, hogy felismerte az egykorú történetírás egyik legnagyobb gyengéjét: az erkölcsi tényezők egyoldalú előtérbe állítását, és kifejtette írásaiban, hogy korábban nem fordítottak kellő figyelmet az egyes ember és a társadalom anyagi létezésére, azokra a hatásokra, amelyeket a létfeltételekben bekövetkezett jelentős változások gyakoroltak a civilizáció fejlődésére. Minden nagy forradalom a társadalmi rend ilyen természetű átalakulását eredményezi, s ezzel az átalakulással a történetíróknak feltétlenül számolniuk kell — állította. Nyilvánvaló, hogy ezek miatt az előremutató gondolatok miatt tartotta őt Marx nagy elmének. Amióta egyáltalán létezik Marx-kutatás, egyetlen művelője sem kételkedett abban, hogy a nagy francia polgári forradalom tanulmányozásának óriási jelentősége volt az ifjú Marx történetfelfogásának kialakulásában. E kérdésnek külön irodalma van. Az újabb termésből megemlítjük R. Nürnberger „Die Französische Revolution im revolutionären Selbstverständnis des Marxismus" című tanulmányát. A szerző abból a premisszából indult ki, „hogy a 19. század emberének önmegismerését ugyanolyan döntően meghatározta viszonya a francia forradalomhoz, mint ahogyan a 20. században meghatározó jelentőségű a bolsevik forradalommal való szembenézés". Magára Marxra vonatkoztatva ezt a megállapítását, Nürnberger arra a következtetésre jutott, hogy „a francia forradalomnak kiemelkedő jelentősége volt az ifjú Marx forradalmi öntudatának kialakulása szempontjából..., sőt egyenesen azt mondhatjuk, hogy forradalomelmélete csak akkor 11 Engels történeti műveinek kirekesztése a tanulmányból olyan eljárás, amely kizárólag a címmel kifejezett gyakorlati szemponttal igazolható, 13A. Thiers: Histoire de la révolution. Párizs, 1823. 14 F. Guizot: Histoire de la civilisation en Europe depuis la chute de l'Empire romain jusqu'à la révolution française. Párizs, 1863. Histoire des origines du gouvernement représentatif. Párizs, 1822. 15 Marx-Engels Művei 7. Bp., 1962. 201.
