Századok – 1983
100 éve hunyt el Marx Károly - Jemnitz János: Marx és az angol; belga munkásmozgalom (1877-1883) 1196
1202 JEMNITZ JÁNOS Ezek az angol politikai színpadon még mind a progresszió térfelén helyezkedhettek el, de nagyon sokan már — Marx híres „Brumaire" írásának hasonlatával élve — már „hátrafelé", a negyedik rend, a munkásság és a szocializmus felé „rúgtak". így történt, hogy amikor Marx és az angol szocialisták az 1880-as évek elején a szocialista eszmék emancipációjáért küzdöttek, akkor Bradlaugh-ba, csoportjába, lapjába, tevékenységébe ütköztek. Charles Bradlaugh harcos ateista volt, aki felolvasógyűlésein és a parlamentben is „megbotránkoztatta" a polgárokat. Szónoki képessége, és folyóirata, a National Reformer révén, befolyásának köre kiterjedt a munkásság bizonyos rétegeire is. Ugyanakkor a társadalmi problémák megközelítésében Bradlaugh szigorúan az adott társadalmi rend korlátai között maradt, a Párizsi Kommün idején pedig élesen szembefordult már a szocialista mozgalommal, a harcoló proletariátussal, és ettől az időtől kezdve Marx mindig is leküzdendő ellenfelet látott benne s csoportjában. Ez a régi ellentét újult fel ismét az 1880-as évek elején, s Marx hosszabb levélben sok adalékkal világosította fel Charles Longue-t az ellentétek jellegéről.3 2 Az angol munkásmozgalom újratájékozódásánál, s a szocialistáknak a polgári radikális baloldalról való leválásánál külön mérlegelendő ennek a radikális baloldalnak jellege, hiszen e baloldal fontos és különleges szerepet töltött be az angol politikai életben — ami a magyar történeti irodalomban igazán ritkán nyert megvilágítást. A radikálisok rangos folyóiratában, a Marx által is rendszeresen olvasott és sokszor idézett Fortnightly hasábjain éppen Marx halálának hónapjában jelent meg a munkásmozgalmat is ismerő H. Labouchére33 tollából egy irányt szabó írás. Ebben Labouchère hangsúlyozta: „éppen az különbözteti meg a gyakorlati embert az álmodozótól, hogy meg tudja ítélni, mi a lehetséges, s mi nem az". Csakhogy e bevezető után Labouchère éppen radikális kicsengést adott gondolatmenetének, amikor leszögezte: „ebben az országban több éven át bevett szokás volt annak feltételezése, hogy a demokrácia gyakorlatilag lehetetlen kormányzási rendszer, s mindazok, akik ezt óhajtják, vagy csak megjósolják annak bekövetkeztét, azok javíthatatlan álmodozók." Majd éppen e konzervativizmus - avagy amit a radikálisok még elkeseredettebben támadtak, a liberális párt vezetésben érvényesülő nagypolgári arisztokratizmus, antidemokratizmus — a whig-irányzat ellenében, mint Labouchère ugyanitt megfogalmazta, „e demokratikus öntudatosság mindenütt terjed, s sokan vélik úgy, hogy a lehetetlen mégis lehetséges". Labouchère azonban nem fejezte be gondolatmenetét ezzel a megnyugtató szép „fejlődésvárással". Visszautalt az 1831. évi reformtörvény megszületésére, majd megállapította: „a demokraták nem olyan ostobák, hogy azt hinnék: a szegénység egyszerű törvényhozási úton is megszüntethető".34 Labouchère azonban demokrata — és nem szocialista volt. így cikkét ezután így folytatta: „de azt sem hiszik, hogy a szegények és gazdagok sorsa közötti eltérés valaha is eltüntethető." Sőt Labouchère demokratizmusának e passzusnál kitűntek további gyenge pontjai is, ahol a liberalizmus elméleti alapján állva védhetetlenül sebezhető maradt az 3 2 Marx-Engels Művei. 35. k. 137-138. Megjegyzendő, az is érdekes, hogy Marx milyen sokoldalúan közelít a „Bradlaugh-táborhoz". E rövid helyzetelemzésben a szociológiai szempontok ugyanúgy jelentkeznek (milyen a munkabázisa), mint a vezetők és potenciális vezetők személyi portréi. 3 3 H. Labouchére-ről Marx egyébként ugyanekkor „gyilkos" jellemrajzot adott. (MEM. 35. к. 139.) 34Я. Labouchère: A Democrat on the Corning Democracy. The Fortnightly, 1883 március.
