Századok – 1983
100 éve hunyt el Marx Károly - Jemnitz János: Marx és az angol; belga munkásmozgalom (1877-1883) 1196
1200 JEMNITZ JÁNOS felháborító jelenségre, hogy a liberális párt soraiban helyet foglaló munkásképviselők, az ún. „lib-lab" politikusok is hallgattak akkor, amikor az éhező munkások védelmében kellett volna megszólalniuk.2 0 A feszültségek, az új útkeresések elsősorban a gazdasági, szociális ellentétek nyomán, ebben a szférában jelentkeztek - de nem egyedül. Mint ahogyan az 1860-as években az I. Internacionálé megalakulása is nemzetközi eseményekhez, háborúkhoz, háborús feszültségekhez kapcsolódott, ez a tradíció is tovább élt az 1870-es években. Az 1878-as orosz-török háború, amely Marxból is élénk érdeklődést váltott ki, az angol politikai életben is jelentős viharokat kavart. E háború összetett problémákat állított az angol progresszió különféle csoportosulásai elé. A háborúval kapcsolatban ugyanis a radikális-szocialista lázongók a sajtóban elsősorban az orosz imperialista törekvéseket bírálták (köztük volt maga Marx, s mellette a fiatal tory-radikális, később szocialista Hyndman és a pozitivisták egyik vezető publicistája, Frederick Harrison). Ennek a csoportosulásnak azonban ügyelnie kellett, hogy bebizonyítsa függetlenségét Disraelitől s a toryktól, akik e háborút angol imperialista beavatkozásra kívánták felhasználni. A progresszió másik vonulata viszont a balkáni török kegyetlenségeket szellőztette (közéjük tartozott az ismert kitűnő, sokololdalú angol művész, William Morris is). Ennek a csoportosulásnak viszont azt kellett bebizonyítania, hogy nem áll a liberálisok szolgálatában, illetőleg nem azért szólal meg, mert a cári kormányzattól felvett „guruló rubelek" késztetik erre. Ehhez a második csoportosuláshoz tartozott az angol mérsékelt munkásvezetők egész széles köre, akik a különféle liberális, de már radikális körökben tiltakoztak a török vérengzések ellen, s lefogták a kormány kezét, nehogy a törökök oldalán nyíltan beavatkozzon. (A tiltakozók között volt a textilmunkások két befolyásos vezetője, John Hales és Thomas Mottershead, akik 1871-ben még az Internacionálé Főtanácsának tagjaként aláírták a Párizsi Kommün védelmében kibocsátott hivatalos Marx-üzenetet.)21 A háború összefüggéseinek megítélésével kapcsolatban így az angol radikális áramlat, még azok is, akik már a szocializmus irányában haladtak, mélyen megoszlottak, s Marx például pont az ellenkező táborba került, mint Morris.22 Mint ismeretes, Marx Oroszország katonai vereségétől remélte, hogy ott szociális forradalom kezdődik, amely azután majd egész Európára átgyűrűzik.2 3 A másik oldalon nem lényegtelen az a mozzanat, hogy Disraeli és a tory kormányzat munkásokat is mozgósítani tudott kifejezetten háborús-nacionalista és „keleti-imperialista veszély" jelszavakkal.24 Az 1870-es évek végén Anglia belekerült abba az elhúzódó gazdasági válságba, amely merőben új helyzetet teremtett. Ez természetesen közvetlenül érintette a munkásság helyzetét, s más tényezők hatásával együtt azzal járt, hogy a becslések szerint az átlagbérek szintje az 1880-as évekre az 1860-as évekhez képest 30%-kal esett, s ugyanakkor hirtelen megemelkedett a munkanélküliség. Országosan 12%-ra ugrott, de az S0 MEM. 34. k. 315. 21 E. P. Thompson: William Morris. Romantic to Revolutionary. London, 1955. 246-250. 22E. P. Thompson: William Morris. I. m. 251-260. 2 3 Marx-Engels Művel 34. к. 71-84. 24E. P. Thompson: W. Morris. I. m. 261-262. Másfelől tény, hogy a szakszervezeti vezetők és a radikális értelmiségiek között ekkor is sor került együttműködésre. (Vö. G. C. Roberts: L m.)
