Századok – 1983

FOLYÓIRATSZEMLE - Bowman; Shearer Davis: A polgárháború előtti Dél ültetvényesei és a 48-as forradalmak előtti poroszországi junkerek az összehasonlítás tükrében 1174

FOLYÓIRATSZEMLE 1175 Ami a junkerbirtokok és az ültetvények munkaerejét illeti, a nyilvánvaló különbségek ellenére mindkettő esetében egy abszolút hatalommal, tekintéllyel rendelkező vezető gyakorolt „patriarkális" hatalmat jobbágyai, majd bérmunkásai, illetőleg rabszolgái felett, s részesült korlátlanul munkájuk hasznából. A század közepére mindkét csoport igényt formált a „földbirtokos elit" jelző használatára. Az ültetvényesek és a junkerek - politikai és gazdasági súlyuk stabilizálása és állandósítása érdekében - egyként törekedtek gazdaságaik fejlesztésére: ám a helyi adottságok következtében az ültetvények fejlesztése inkább extenzív jellegű lehetett, míg Kelet-Poroszországban, a rendelkezésre álló földterületek szűkös volta következtében, az intenzív fejlesztés látszott megoldásnak. A század közepére mind Poroszországban, mind a déli államokban megindult a nagybirtokok kapitalizálódása. Ez a folyamat azonban a két földrészen eltérő irányú fejlődést eredményezett. Poroszország abszolút monarchia volt, melyben a nemesség, a junkerek alkották a trón abszolút lojális támaszát képező tisztikart. Az államigazgatás kezdetben kizárólag egy bürokratikus apparátus privilégiuma volt, a junkerek ezért, hogy társadalmi pozícióikat tarthassák, és megmaradhassanak elit rétegnek, arra kényszerültek, hogy mindegyre növeljék gazdasági súlyukat. A junkergazdaságok intenzív fejlesztése, majd később a junkerek befolyásának növekedése az államigazgatásban és a bürokratikus államapparátus felső rétegeiben azt eredményezte, hogy még az 1848|49-es forradalmakat követő parlamentális jellegű monarchiában is szinte töretlenül megőrizték merev különállásukat : a junkerbirtok állam volt az államban, autochton, önfenntartó egység, melynek sérthetetlensége egyben az állam egészének sérthetetlenségét és egységét szimbolizálta, még akkor is, ha 48/49 után az örökletes jogok egy részéről a junkereknek le kellett mondaniuk. Az amerikai Dél fejlődése a maga sajátos körülményei között másként alakult. Az amerikai gyarmatok, majd államok sajátos helyzete nem követelt állandó hadsereget, így annak vezetése nem volt kisajátítható a „földbirtokos elit" számára. Az ültetvényesek, még a legkonzervatívabbak is, általában alkalmazkodtak a politikai rendszer és stílus liberalizálódásához, sőt különösen az 1850-es évekig a jacksoni kétpárt-rendszer kifejezetten virágzott az amerikai Délen is. Csak 1850 után, amikor megnehezült a rabszolgatartó rendszer terjeszkedése nyugat felé, s egyben északon megerősödött az abolicionista szellem, rendült meg a Dél politikai pozíciója: a szabad államok számának, azok lakosságának és gazdasági súlyának növekedése miatt a rabszolgatartó államok egyre inkább kisebbségbe szorultak az Unió egészéhez képest, így a Demokrata Párt a Dél változatlan fennmaradásának egyetlen reménységévé lett. Az elnökválasztáson elszenvedett vereség és a republikánus Lincoln megválasztása ezért vezetett szükségszerűen a szakadáshoz - és a polgárháborúhoz. Megállapítható, hogy mind a junker Rittergut-ja, mind az ültetvényes birtoka, az állam egészétől lényegében független gazdasági-politikai egység volt; amikor tehát a junker és az ültetvényes a rabszolgatartás és a rabszolgatartó gazdálkodás, illetve a Rittergut területének sérthetetlensége és a rajta dolgozók felett fennhatóság mellett tör lándzsát, egyaránt konzervatív volt. A két konzervativizmus között az amerikai és a francia forradalom óta a nyugati gondolkodásban polgárjogot nyert konzervatív-liberális gondolkodás volt a választóvíz, mely a társadalmi és polgári jogok egyenlőségének követelésével mindmáig ható konfrontáció elindítója lett. A porosz junkerek ugyanis a maguk konzervativizmusában a Bürke által meghatározott elvek talaján álltak, a történelmi folyamatosság szükségszerűségének, a magántulajdon sérthetetlenségének alapelve megtámadhatatlanná tette érvelésüket a politikai-társadalmi változhatatlanság mellett, s ezt támasztotta alá a porosz monarchia kontinuitásának alapelvként való elfogadása is. Ráadásul a faji kérdés Poroszországban nem jelentett olyan áthághatatlan akadályt az igen csekély mértékű, s a 48/49-es forradalmak által kikényszerített liberalizálódás számára sem. Az amerikai Dél ültetvényesei számára a Lincoln által meghirdetett program a politikai-társadalmi megsemmisüléssel volt egyenértékű. A rabszolgaság híveinek egyrészt össze kellett egyeztetniük a Függetlenségi Nyilatkozatban foglalt kitételt az emberek egyenlőségéről, valamint a saját maguk által képviselt gyakorlatot mintegy filozófiai szinten, s ebben a protestáns pietizmus őket sokkal kevésbé segítette, mint az alávetettjeikkel azonos fajú és vallású junkereket. A rabszolga-felszabadítás társadalmi szempontból meghatározatlan - és számunkra meghatározhatatlan - tömegekkel hígította volna fel a Dél szociális struktúráját, nem is szólva a gazdasági következményekről, melyek két szempontból is félelmetesek voltak. Az ültetvényeken élő és dolgozó rabszolgatömegek - a Poroszországban oly igen olcsó munkaerővel szemben — a rabszolgatartók számára nemcsak a munka „technikai" feltételét jelentették, de, tárgyként való birtoklások révén, vagyonuk jelentős, majdnem meghatározó részét is