Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Gundersen; Joan R.-Campel; Gwen Victor: A férjes asszonyok jogi helyzete a 18. századi New Yorkban és Virginiában 1170
1170 FOLYÓIRATSZEMLE JOAN R. GUNDERSEN-GWEN VICTOR G AM PEL: A FÉRJES ASSZONYOK JOGI HELYZETE A 18. SZÁZADI NEW YORKBAN ÉS VIRGINIÁBAN A 18. században az észak-amerikai angol gyarmatokon az egyedülálló nő jogi helyzete semmi ben sem különbözött a férfiakétól, de amint férjhez ment, a helyzet megváltozott. A tanulmány szerzői céljukul azt tűzték ki, hogy bebizonyítsák: mind Virginiában, mind New Yorkban az asszonyok részt vettek a jogéletben, mert az angol szokásjog nem volt annyira korlátozó, és néhány esetben a gyarmatokon még ettől is eltértek a férjes asszonyok érdekében. Az a paradox helyzet alakult ki, hogy miután a joggyakorlatot jobbára decentralizáltan és hozzá nem értők végezték, ez kedvezett a helyi variációk kialakulásának. A szerzők a szokásjogot és törvényeket vizsgálva, a következő kérdésekre igyekeztek választ kapni: a férjes asszony rendelkezhetett-e tulajdona felett, köthetett-e szerződéseket, beperelhette-e adósait? Ha megözvegyült, őt nevezték-e ki férje tulajdonának vagyonkezelőjévé, gyermekeinek gyámjává? Milyen gazdasági lehetőségei voltak a férjes asszonyoknak? A válasz egyértelműen az, hogy mind New Yorkban, mind Virginiában a férjezett asszonyok teljesen belefolytak a jogi életbe. A nők általában két módon kerülhettek kapcsolatba a polgári törvényekkel: vagy tulajdonjogi problémák, vagy pedig szerződéses ügyek kapcsán. Az egyedülálló nő (a törvény szerint az özvegy vagy a hajadon) szabadon rendelkezhetett tulajdonával, perbe foghatott és perbe foghatták, végrendelkezhetett. Elméletileg a férjezett nő Virginiában és New Yorkban ilyesmit nem tehetett, de a gyakorlatban gyakran tettek kivételt. Megengedték, hogy peres eljárást folytathassanak, ha a férjükkel együtt léptek fel. Néha az újra férjezett asszonyok is bizonyos függetlenséget kaptak, és úgy szerepeltek a joggyakorlatban, mint egyedülálló nők. New Yorkban a holland jogrendszer hagyományaként a fétj és a feleség közösen végrendelkezett. így a feleség férje halálakor automatikusan megkapta közös tulajdonuk felét, sőt ha férje nem rendelkezett másképp, joga volt a megmaradó rész felosztása felett rendelkezni. New Yorkban az örökösödési törvények védelmet biztosítottak az özvegyi tulajdonjognak, vagyis a földbirtok jövedelmének 1/3-át élete végéig élvezte. A holland jogszokások hatására New Yorkban olyan légkör alakult ki, amely támogatta a férjezett nők üzleti aktivitását. Hiszen a holland örökösödési törvény alapján a javakat igazságosan szétosztották, az özvegy megkapta az ingó és ingatlan vagyon felét. Az angol örökösödési szokások csökkentették ugyan a feleség tulajdonjogát, de ez a rendszer a 18. században csak fokozatosan váltotta fel a holland jogszokást. A törvény védelmet biztosított azoknak az özvegyeknek is, akiket férjük kizárt a végrendeletéből, vagy a törvény által megszabottnál (az özvegynek jussa volt a vagyon 1/3-ára) kevesebbet hagyott rá. így az asszonyok, ha nem voltak megelégedve örökségükkel, erre a törvényre hivatkozva követelhették jogaikat. A század vége felé az a gyakorlat alakult ki, hogy a feleségre inkább ingó tulajdont, rabszolgákat hagytak, hogy a gyerekek örökölhessék a földtulajdont. De itt is fokozatosan az a szokás alakult ki, hogy a fiúgyermekek a földet, a lányok pedig az ingóvagyont, készpénzt és rabszolgákat kaptak. Virginiában a vizsgált időszakban a féijeknek csak 6%-a korlátozta a feleség örökségét az özvegyi időszakra, vagyis csak addig, ameddig újra férjhez nem ment. Később ez a szokás egyre inkább elterjedt. New Yorkban a férfiak inkább csak haszonélvezetet hagytak feleségükre. Ez elméletileg megszüntette annak lehetőségét, hogy a feleség eladja a tulajdont, de a gyakorlatban ez nem volt kizáró ok sem New Yorkban, sem Virginiában. Az angol földtulajdonjogot nehézkesnek és bonyolultnak tartották Amerikában, hiszen egy területekben gazdag országban nem győztek csodálkozni azon, milyen körömszakadtáig ragaszkodnak az angolok őseik földjéhez. Ilyen körülmények között a házasfeleknek rendelkezni kellett minden olyan földtulajdon sorsa felett, amelyet a feleség hozott a házasságba. Itt nemcsak az angol szokásjogtól tértek el, hanem a két gyarmaton is más rendszer alakult ki. Virginiában, ha az ilyen földtulajdont el akarták adni, mind a férjet, mind a feleséget tulajdonosként és eladóként nevezték meg. New Yorkban egy 1691-es rendelet 1771-es módosítása úgy intézkedett, hogy a féijezett nő földbirtokát nem lehet anélkül eladni, hogy a bíróság egy tagja előtt ki nem nyilvánítja ebbeli szándékát. A feleség személyes tulajdonát érdekes módon már nem védte a törvény, a ruhák, ékszerek, bútorok a nő házasságával férje tulajdonába kerültek.
