Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Calvert; Karin: Gyermekábrázolások amerikai családi portrékon 1670-1810 1168
FOLYÓIRATSZEMLE KARIN CALVERT: GYERMEKÁBRÁZOLÁSOK AMERIKAI CSALÁDI PORTRÉKON 1670-1810 1670-ben a massachusettsi Mason család 3 gyermeke, David, Joanna és Abigail, modellt állt egy ismeretlen festőnek. Az elkészült kép pontosan tükrözi a gyerekek nemét és társadalmi pozícióját. Komoly vonásaik, merev testtartásuk pontosan mutatja azt a 17. századi feltevést, hogy a gyerek nem más, mint miniatűr felnőtt. A kép egy olyan társadalmi felfogást tükröz, véli a szerző, mely élesen megkülönbözteti a nemeket és a társadalmi osztályokat, de a korosztályokat annál kevésbé. A gazdagon illusztrált tanulmány 334 1670-1810 között keletkezett családi portré vizsgálatán alapul. így vált lehetővé a bepillantás a korai amerikai családi szerkezetbe és a gyerekek életmódjába. Pontosabban szólva csak egyes társadalmi rétegek életmódja követhető nyomon ilyen módon, hiszen eleinte csak gazdag családok engedhették meg maguknak, hogy festőt fogadjanak. Később, úgy 1750-től, ahogy nőtt a vándorfestők száma, a szokás egyre jobban elteijedt, de a társadalom alsóbb osztályai körében sohasem honosodott meg. Azt is figyelembe kell venni, hogy a festmény a fényképpel ellentétben művészi alkotás, hiszen a festő gyakorlatilag szabadon használhatja képzelőerejét. S miután az eredetiség nem volt a sikeresség követelménye, azt várták el a művésztől, hogy támaszkodjék elődeire és kortársaira egyaránt. így a ruházatot, a hátteret, a pózokat gyakran más képekről kölcsönözték, főleg az elérhető európai nyomatokról. Ezeket a tényleges kép elkészülte után pár hónappal már meg lehetett, szerezni Amerikában is, ezért a festők követhették akár a legújabb londoni divatot is. John Singleton Copley fiatal korában legalább 50-60 évvel elkészültük után Peter Lely és Godfrey Kneller nyomatokat utánzott, miközben már modern rokokó vonásokat is találhatunk képein. A képek vizsgálata elég sok félreértésre adhat okot, hiszen egy sor tárgy jelentése és jelentősége megváltozott az elmúlt 200-300 év során. Például egy köntösös, hálósipkás úr képe nem kísérlet a közvetlenségre, hanem viselőjük művészi talentumát mutatja. A pszichológiai következtetések is gyakran vezethetnek tévútra. Ha egy kép a gyermeket az anya mellett állva mutatja, ez nem szeretethiányt és ridegséget jelent, hanem azt, hogy a szerző Raffaelló követője. De akármilyen volt is a festő képzelőereje, a képnek tükrözni kellett a modell nemét, korát, társadalmi pozícióját. S miután a festő megbízásból dolgozott, a képnek meg kellett felelnie a megbízó saját magáról vagy családjáról alkotott elképzeléseinek. így a portré a társadalmi elvárások megtestesítője volt. A festmények alapján nyomon követhető, hogy a család felfogása Amerikában 1750 és 1770 között jelentősen megváltozott. 1750 előtt a ruha különböztette meg a férfiak és a fiúk csoportját az alsóbbrendű nőktől és kisgyerekektől. Az asszonyok és a kicsinyek szoknyát hordtak, míg a nagyobb fiúk és a férfiak térdnadrágot. A 18. század utolsó harmadában készült képek szerint a család sokkal összetettebb, de még mindig hierarchikus. Ezeken a képeken már nem két csoportot, hanem legalább hatot különböztethetünk meg a viselet, a konvenció alapján, s így pontosabban tükrözi az egyes személyek családban elfoglalt helyét. 1670 és 1750 között gyakorlatilag nem változott a családi portrék jellege, hiszen a család általában két részre tagolódott. A férfi, a családfő és a nagyobb fiúk (az eljövendő családfők) nadrágot viseltek, míg a többiek, a nők és a kisgyerekek szoknyát. A nők ruhája gyerekkoruktól felnőttkorukig alig változott, hiszen a lány sosem emelkedett túl azon az alárendelt helyzeten, amibe mint nőnemű beleszületett. Ha a kislányt mint miniatűr felnőttet ábrázolták, akkor a nők mint fejlett gyerekek jelentek meg. Alárendeltség, nőiesség, gyerekesség egymást gyakran átfedő fogalmak voltak. Ezzel szemben a fiúgyermek kinőtt az alárendelt helyzetből, és elfoglalta helyét a férfiak között. Ezt a
